Állati érzékek és hormonok

Kis kedvenceink is már érzik a tavaszt. Dr. Varga Józseffel legutóbb az állati érzékekről, hormonokról beszélgetett a Noé barátai stábja. A természet ébredésével együtt a gazdáknak sem árt néhány dologra a megszokottnál is éberebben figyelni. Tavasz közeledtével a gazdinak figyelni kell, hiszen elkezdődik a párzási szezon. A kutya és a macska szaporodásának jellegzetessége, hogy a hímek állandóan, a nőstények csak az év bizonyos időszakaiban képesek rá.

  • Különösen kell figyelnünk sétáltatáskor, fokozott figyelemmel vigyük ki kedvencünket. Ha van rá lehetőség az ellentétes neműeket zárjuk el egymástól, igyekezzünk kivédeni a szökést. Az ivartalanítás nagyon fontos, ezzel tehetünk a túlszaporodás ellen, a betegségek kialakulásának kockázata is csökken, illetve ezáltal kedvencük élettartama is meghosszabbítható – mondta Dr. Varga József, állatorvos. Mint köztudott, a szuka kutyák évente kétszer tüzelnek, általában tavasszal és ősszel. Azt, hogy az adott évszakon belül pontosan mikor, sok minden befolyásolja, így ezekben az évszakokban lényegesen jobban oda kell figyelni, mind szuka, mint pedig a kan kutyákra. Szuka kutyát tüzelés alatt csak pórázon sétáltassunk, és kerüljük az olyan helyeket, ahol sok kutya fordulhat elő. Ezekben az időszakokban a kan kutyák helyzete sem könnyű. A kanokat hajtja az ösztön, akár kilométerekrôl is megérzik a tüzelô szuka szagát. Ilyenkor nincs előttük akadály. Könnyebben verekedésbe keveredhetnek, hiszen túlteng bennük az adrenalin. Vigyázzunk erre, és már a legapróbb jelnél is fegyelmezzük a kedvencünket.

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com