Kutyakiállítások Magyarországon – 3. rész: röpke siker és hanyatlás
Az Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesület az 1900. évi fényes siker után, majd két évig nem tartott kutyakiállítást. 1902-ben azonban két rendezvénnyel is igyekeztek…
Az Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesület az 1900. évi fényes siker után, majd két évig nem tartott kutyakiállítást. 1902-ben azonban két rendezvénnyel is igyekeztek…
A magyarországi kutyakiállítások történetében jelentős változást hozott az első hazai kennel klub megalakulása. Az 1898. október 29-én létrejött Országos Magyar…
Idén október közepén pont 150 éve annak, hogy az első kutyakiállítást megrendezték a Magyar Királyság területén. Időutazásunk a kiállítások kezdeti szakaszába,…
Az International Dobermann Club kiállítása, azaz az IDC évente kerül megrendezésre, más-más országban, de az IDC az egy kutyafajtás világrendezvények közül is…
Kardos Vilmossal több évtizedes ismeretség köt össze, és elgondolkodtató, hogy noha eredményeit jól ismerem, egy szót sem tudok a kezdetekről, hogyan lett kutyás,…
Több hónapos előkészítő munka után szövetségünk jubileumára, a magyar nemzeti ünnep tiszteletére, a magyar kinológiai egy ikonikus helyszínére sikerült…
Az ISPU (International Schnauzer Pinscher Union) 1977. március 19-én alakult Güterslohban, Németországban, a Pinscher Schnauzer Klub elnökségének kezdeményezésére,…
A Szilvásvárad CACIB a kutyás emberek számára mindig is kiemelkedő, már-már szimbolikus helyszín volt. 2001 óta – minden második évben – rendezi meg az…
A kiállítás két legszebb kutyája: a Best in Show kutya az afgán agár Zaida Bint Muti Von Haussman, T+t.: Ramon Podesta Chile és a Junior BIS Easter Magic I Need Some…
Az idei Crufts most is az év legnagyobb kiállítása volt, pár kutya híján 20000 egyedet neveztek csak a kiállításra, és ezekhez jöttek még a különböző versenyek…