Erdős László beszélgetőtársa Csépai István.
– Kedves Pista, köszöntelek az Aranykeretes Arcképcsarnokban. Örülök, hogy mégis vállaltad az interjút. Kicsit szabadkoztál, hogy kit érdekelhet vajon a személyed, de szilárd meggyőződésem, hogy nagy tapasztalatú kutyás elődök, kutyás életútjával megismerkedve sok hasznosat tudnak leszűrni az utódok. Kérlek, mesélj a kezdetekről: hogyan kezdtél el kutyázni?
– Békésszentandráson születtem, Békéscsabán jártam általános iskolába és alig vártam a nyári szüneteket, amikor visszatértem nagymamámékhoz, aki még ha nem is tudatosan, már akkor a felelős állattartás híve volt. Az összes állat, amiket nevelt, tartott, nagyon jó fizikai állapotban, egészségben voltak, fantasztikusan nagy hatást gyakoroltak rám. A lovak, akik a vaksötét tanyavilágban is tökéletesen tájékozódtak éjszaka, még mindig felejthetetlenek számomra. Azt sem felejtem el soha, hogy a lovak a fogattal automatikusan megálltak a kocsma előtt hazafelé, a munka végeztével. A kocsisok pedig azonnal hátukra tették a lópokrócokat a hideg időkben, ezzel csak azt szerettem volna megerősíteni, hogy akkoriban ember és állat milyen nagy kölcsönhatásban álltak egymással. Ezek szintén erős hatást gyakoroltak rám.
– Arra kell gondolnom, hogy éppen így láttad a kutyákhoz való viszonyt az akkori tanyavilágban.
– Egyik barátom nővére udvarlójának udvarában láttam meg német juhász kölyköket, ahonnan kaptam egy szuka kölyköt és akit szülői beleegyezés nélkül hazavittem. Az akkoriban divatos makarenkói nevelési elvek alapján óriási pofont kaptam és vissza kellett vinnem a kiskutyát. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, amint lehetőségem lesz, kutyás leszek. Sok év elteltével az első kutyám egy B törzskönyves, régi típusú „sparheltlábú” tacskó volt. Őt követte egy törzskönyvezett dobermann, a Belvárosi kennelből és kötelezett el engem e fajta irányába.
– Mesélnél tovább erről?
– Az akkoriban rendkívüli nehézségekkel járó nyugat-európai utazások során igyekeztem fedeztetni az elérhető legjobb fedező kanokkal. Velük sikerült tenyészteni olyan utódokat, akik már kezdtek hasonlítani az európai élvonalhoz. Tudatában vagyok annak, hogy a mai állomány az elmúlt negyven év alatt rendkívül sokat fejlődött, de volt olyan tenyésztett kutyám, akit még ma is nyugodt szívvel ki lehetne állítani, és talán ma is megállná a helyét.
– Mesélj nekünk az általad tenyésztett dobermannok elért eredményeiről.
– Büszke vagyok arra, hogy az első magyar tenyésztésű Inter.Ch. kutya tenyészetünkből származott. Az elért hazai és külföldi Champion és Interchampion címeket elért kutyák mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy a mai neves tenyésztők tenyészetük alapjait, a tőlünk vásárolt kutyákra építették.
– Mi az álláspontod a fül- és farokvágással kapcsolatban, mivel ezt törvényben szabályozták és a dobermannosokat ez közvetlenül érinti?
– Nekem ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ez a törvény a dobermann fajtát, az összes többi érintett fajtát is beleszámítva, a leghátrányosabban érinti a megjelenési formát tekintve. Ezzel a megjelenési formájában a dobermann az én szememben elvesztette nemes eleganciáját. Külön kitérnék a farok kérdésére, hiszen a vágatlan farok megjelenésében basenjire, szánhúzó kutyára és más egyéb fajtára jellemző farkakat mutat a homogenitás teljes hiányában.
– Ha a dobermannról már nem mesélsz nekünk többet, mesélj a többi fajtádról, akiket tartottál és tenyésztettél. Hogyan jutottál el több mint negyven év dobermann tartás után a rövidszőrű magyar vizsla tartásához, tenyésztéséhez?
– El kell áruljam, hogy mindig is tetszett a rövidszőrű magyar vizsla, és szinte az utolsó lökést az előbb boncolgatott fül- és farokvágás tilalma hozta meg számomra. Volt egy általam nagyon kedvelt rövid szőrű magyar vizsla szuka, akitől nem sikerült kölyköt vásárolnom, de gazdáitól kaptam egy fülest egy jónak ígérkező alomról. Ő volt Csipkéskúti Eszmény Csipke, első rövidszőrű magyar vizslám.
– Mesélj róla! Engem, mint rövidszőrű magyar vizsla tulajdonost is rendkívül érdekel.
– Teljesen laikusként kezdtük el a kiképzését, amihez rendkívül sok segítséget kaptunk egy igen tapasztalt vadászkutya tulajdonostól, kiképzőtől, Baukó Györgyné Ágitól, neves pointer tenyésztőtől, Ő volt, aki megismertetett bennünket a vadászkutyások bibliájával, a „zöld könyvvel”. Amikor kiállításokon találkozunk, mindig megöleljük egymást, és még ma is „Mesteremnek” szólítok. De sokszor kaptam jótanácsot a kiképzéssel kapcsolatban Konyecsni Karcsitól és Dán Lászlótól, neves vadászkutya-bíróktól, -kiképzőktől. Csipke rendkívül munkaigényes vizsla volt, végül már az volt az érzésem, hogy nem én tanítom őt, hanem ő tanít engem. Csipkéből, ha nálam avatottabb vadászkutya kiképzőhöz került volna, híres és eredményes versenyző válhatott volna. De így is sikeresen tette le alkalmassági, képesség- és ŐTV vizsgáit.
– Most szívesen megkérdezném tőled, hogy miért nem tettél vadászvizsgát te magad is, de erre jól tudom a választ, hiszen horgászként is vissszaengeded az általad kifogott halat, de ez nem működne fácánnal és nyúllal.
– Csipke amellett, hogy igen jó vadászkutya volt, komoly kiállítási eredményeket is elért, bel- és külföldön egyaránt. Teljesítette mind a Hungária Champion, mind az Interchampion címek feltételeit.
– Több cikluson keresztül voltál a MEOE Elnökségének tagja, klubelnök is voltál, mesélj még erről nekünk.
– Több négyéves időszakot töltöttem el elnökségi tagként, dr. Bródy Tibor, dr. Várszegi Zsolt és Purt Béla elnöklete alatt, érdekes volt belülről látni egy ilyen nagy egyesület működését. Akkor már látható volt, hogy az a szervezeti és szerkezeti felépítés már nem lesz működőképes, és a reformok elkerülhetetlenek. Akkoriban több mint száz vidéki helyi szervezet (egyesület, több mint 60 fajtaklub és legalább ennyi kutyakiképző iskola, agility, agár és egyéb versenyző egységek működtek), akik nem voltak önállón gazdálkodó jogi személyek és a teljes gazdálkodásukat a központra terhelték, ami idővel kezelhetetlen volt. A politikai változások az egyesületek életében is meghozták a rendszerváltozást és az önállósodást, amely Korózs András elnöki időszaka alatt zárult le.
Az interjú folytatása az a Kutya újság 2024-es novemberi számában olvasható!
