Az erdélyi kopó egész megjelenése nemességet, harmóniát tükröz. Alaptermészete nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozott, temperamentumos. Igénytelen és alkalmazkodó, rövid szőre különösebb gondozást nem igényel. Csodálatosan kijön a gyerekekkel, játékos természete ideális családi kedvenccé teszi.
Ősi magyar vadászeb, amit a speciális éghajlati-, terep- és vadászati viszonyok alakítottak ki. Vadászszenvedélye és intelligenciája a 21. században is ideális nagyvadas vadászkutyává teszi. A történelmi Magyarország határainak átszabása és a Kárpát-medence strukturális változásai (mocsarak lecsapolása, erdővel borított területek csökkenése) miatt a 20. század közepére egyedszáma kritikus szintre csökkent.
A fajta története során kétségtelen pozitív eredmény az a tény, hogy ez a fajta még napjainkban is létezik. A létezés viszont még nem megnyugtató állapot. Ahhoz, hogy a jövő számára is meglévő nemzeti kincs maradjon, azért még sokat kell dolgoznunk.
A múlt
A fajta az igazi fénykorát a középkorban élte. Királyok, főnemesek, nemesek kedvenc vadászkutyái voltak. Főként 2-3, de maximum 5-6, füzéren vezetett kutyával dolgoztak a pecérek. Ezt a vadászati módot „kopós gyalogvadászatnak” nevezték. Kihasználták a nagyvad azon tulajdonságát, hogy zavarás esetén a váltókon fölfelé hajlamosak menekülni. Így a pecérek füzérről levett kutyái türelmesen, lassan keresve mozgatták a megtalált vadat a puskások elé. „Nyifogással”, csaholással terelték, ha kellett állították a vadat, mindaddig, míg „puska alá” nem értek.
Magyarországon a XIX. század közepéig virágzott ez a vadászati mód, melyről a Vadász és Versenylap rendszeresen adott közre cikkeket. Ebben a században az erdélyi kopó elterjedt kutyafajta volt. Ennek oka vélhetőleg az volt, hogy a nagy fás területek miatt sokan vadásztak erdőben, és a hosszú lábú kopók kiválóan használhatónak bizonyultak a nagyvad vadászatánál. A kutyatenyésztés ideájának magyarországi meghonosodásakor éppen ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy rögzítsék a fajta jellegzetességeit.
1901-ben Czynk Ede volt az első, aki részletesen leírta a kopót. Nem sokkal ezután elkezdték törzskönyvezni. A két világháború közötti időszakból több fotó is fennmaradt, melyen kopók láthatóak vadászok kezében.
Az erdélyi kopó tenyésztése 1941-ben kapott új lendületet. A második bécsi döntés nyomán Észak-Erdély ismét Magyarország része lett, és úgy gondolták, hogy az erdélyi kopó kifejezheti az Erdélyt magában foglaló magyar identitást. Mozgalom indult az erdélyi kopó tenyésztéséért. 1941-ben az Országos Vizsla Club felhívása nyomán 27 egyed került nyilvántartásba. 1941/42-ben a Vadászati Útmutató részletesen leírja, – mintegy útmutatót adva ahhoz, hogy milyen az „igazi” kopó.
1942 januárjában, Fenczik Jenő ötlete alapján, az Országos Vizslaklub Erdélyi Kopó Szakosztályt is létrehozott. A szakosztály elnöke Vértessy Iván nyugalmazott ezredes volt, aki azt vallotta: „Minden nemzet becsülje meg értékeit, mert csak így érdemel ő is megbecsülést!” A mondat arról tanúskodik, hogy a kopó magyar nemzeti értékként rögzült.
Csempészett kopók az állatkertben
A kopótenyésztés ismert történetében hosszú szünet következett. A ’60-as évek elején többen kísérleteztek azzal, hogy Erdélyből kutyát szerezzenek. Így került az országba néhány egyed, melyet néhány elkötelezett tenyésztő tartott. Kasnya Sándor, dr. Tóth Zoltán, Horváth József, Varga Sándor és még néhányan próbálták a kopók tenyésztését újra felkarolni. Az 1971-es Vadászati Világkiállítás előkészületei során felmerült, hogy az erdélyi kopót mint magyar kutyafajtát be kellene mutatni, de az ezzel megbízott szakemberek, Dr. Györffy Lajos, Standeiszky Andor nem találtak az ország akkori területén élő kutyát.
Így 1968-ban úgy döntöttek: a fajta feltámasztása érdekében Erdélyben keresnek tovább. Ottani kapcsolatokon keresztül, Bogdán Imre és dr. Kelemen Attila segítségével Máramaroson találtak egy tenyésztőt, Nyisztor Pétert, akitől két egyedet hoztak. Átcsempészték őket a magyar határon, és a Fővárosi Állat- és Növénykertben elkezdődött bemutatásuk és tenyésztésük.
A tenyésztési kedv 1985 és 2000 között volt a csúcson. 1991-ben több mint 300 kopót törzskönyveztek. Egyre többen kezdtek erdélyi kopóval foglalkozni, s ennek eredményeképpen a fajtaállomány létszáma megnőtt.
A fajta bemutatása
A fajta nemzetközi elismertségét az 1966-os fajta standard megfogalmazásától számolhatjuk. Azóta több módosítás is történt a standardban.
Az erdélyi kopó közepes termetű kutya. Feje hosszúkás, szeme sötétbarna. Füle a fejéhez simulva lelóg. Háta egyenes, ágyéka feszes, fara kissé lejtős, mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Végtagjai párhuzamosak, egyenesek. Szőrzete rövid, sűrű, sprőd. Színe fekete-cser, vagy fekete-cser fehér jegyekkel. Jóindulatú, bátor, igénytelen, rendkívül szívós, kitartó, könnyen tanítható.
Nagyon kitartó, lendületes kutyák, a hétköznapokban általában higgadtak, figyelmesek. A jó erdélyi kopó erős idegzetű, nyugodt állat, könnyen tűri a lövést, az erős zajokat. Általában igénytelen, a szélsőséges időjárási körülményeket is jól bírja.
Ezek a 25-30 kg közötti, 55-65 cm marmagasságú, intelligens tekintetű kutyák nagy mozgásigényűek, de jól tarthatók lakásban is, ha élettanilag fontos mozgásszükségletüket kielégíthetik a gazda mellett, például rendszeresen járnak a természetbe.
Az erdélyi kopó sajátosan gondolkodik. Akinek már volt szerencséje ehhez a különleges észjárású fajtához, az tudja, milyen nehéz is leírni ezt a képességet. Aki egy németjuhász feltételen odaadásához, vagy egy vizsla örök imádatához szokott, annak kicsit furcsa lesz az erdélyi kopó „introvertált” természete. Olyanok, mint a székely góbék: furfangos, csavaros észjárásuk gyakran előrébb jár, mint a gazdájuk gondolatai. Mivel az évszázados vadászati használat megkövetelte tőlük, hogy az erdőben önállóan dolgozzanak, a problémamegoldó képességük igencsak jól fejlett, és ebből adódóan tájékozódó képességük is kitűnő.
Határozott, következetes gazdát igényelnek. A kamaszkora (8-14 hónapos) táján a jól képzett, szófogadó, gazdi büszkesége kutyánk hirtelen elfelejteni látszik mindent, és a gazdi azt érzi, hogy minden hiába volt. De ekkor erősnek kell maradni: a kopónk serdül, csak a határokat feszegeti. Vigyük vissza a suliba, és legyünk megint kicsit határozottabbak. A fajta rettentően intelligens, nagyon hamar rá fog jönni, hogy hol a helye. Mindemellett családcentrikusak, kifejezetten szeretik a gyereket.
A jelen
Az erdélyi kopó manapság kevésbé ismert és népszerű, körülbelül 1000 olyan példány élhet ma Magyarországon, melyek származása a Magyar Ebtörzskönyben vezetett. Ebből kb. 3-400 példány van a fajtagondozó klub látókörében. A fajta egy szintén nagyobb populációja él Erdélyben. Nagyobb példányszámban található még Német- és Csehországban, ahol sikerrel használják is őket nagyvad vadászatra. Élnek még példányok Hollandiában, Olaszországban, Amerikában, Svájcban és a Skandináv országokban is, de a fajta példányszáma ezen országokban nem számottevő.
Évente 80-100 körüli kölyköt törzskönyvezünk. Sajnálatosan még mindig akad olyan, aki érthetetlen okoknál fogva, vagy nem törzskönyvezteti a megszületett kölyköket, vagy mivel a szülők a tenyésztésbe vétel minimális követelményeit nem teljesítik, ezért külföldön törzskönyveztet. Ezek az egyedek gyakorlatilag elvesztek a fajta számára, ez a tendencia nagyon nem tesz jót egy olyan fajta állományának, ahol a törzskönyvezett egyedek száma csupán 1000 körül mozog.
A 90-es évektől kezdődően a küllemi szempontok mellett a tenyésztésbe vételhez az egyedek vadászati tulajdonságainak vizsga-szerű értékelése is elkezdődött. A tenyészcél tiszta megfogalmazása sem volt egységes. A jelenlegi tenyésztési szabályozás alapköve, hogy minél pontosabban meghatározzuk a küllemi, mind a jellembeli kiküszöbölendő hibákat, és mindemellett a lehető legjobban szélesítsük a genetikai bázist.
Készítették: Berényi-Kozma Katalin, Sági Melinda, Pelczéder Tibor, Tatai Sándor
A cikk folytatása az a Kutya újság 2024-es augusztusi számában olvasható.
