A hungarikum rovat minden egyes cikkét igyekszem valamilyen módon kapcsolni az adott lapszámhoz, illetve négylábú társainkhoz. Annak apropója, hogy most a Zsolnay porcelánról ejtünk szót, hogy nagyjából két hete jártunk Pécsen, háromnapos nemzetközi kiállításon. Ha pedig Pécs és hungarikum, akkor Zsolnay. Érdekesség, hogy nemcsak a Zsolnay porcelán és kerámia került fel erre a különleges listára, hanem a Zsolnay kulturális negyed is, de arról talán majd egy másik számban ejtünk szót.
A Zsolnay név hallatán elsőre mindenki egy dologra asszociál, az eozinra. Még ha nem is tudja nevén nevezni az anyagot, viszont egyből látja lelki szemei előtt a jellegzetes kerámiákat. Nem lehet összetéveszteni mással. A Zsolnay a legismertebb magyar iparművészeti márkanév, valószínűleg nincs olyan pontja a világnak, ahol még nem árvereztek Zsolnay tárgyakat. Külföldön a név egybeforr a magyarsággal, a magyar kultúrához kapcsolódó fogalom. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy hazánkban ismert épületek, mint például a Mátyás-templom vagy az Iparművészeti Múzeum jellegzetes tetőcserepei, fagyálló kültéri csempéi is a gyár zsenialitásának eredményei.
A Zsolnay-gyár története
A gyár története egészen a XIX. század középéig, 1853-ig nyúlik vissza. Ekkor alapította a manufaktúrát Zsolnay Miklós Pécsen, majd örökrészként adta át fiának, Zsolnay Ignácnak. Ignác részben természete, részben a körülmények miatt nem tudta sikeresen üzemeltetni a vállalkozást, így a gyár vezetését 1865-ben fivére, Zsolnay Vilmos vette át. Vilmos kereskedőnek tanult és jó üzleti érzékkel kezdte meg a gyár felvirágoztatását. Rövid időn belül gazdaságilag stabilizálta a működést és két évtized alatt sokrétűvé tette a gyártott termékeket. A kezdeti terrakották, használati- és dísztárgyak készítése után csőgyártás, kályha- és építészeti kerámiagyártás végül szigetelőket-, elektrotechnikai cikkeket előállító porcelángyártás gazdagította a palettát.
Az üzleti véna mellett Vilmos hozzáállása nagyban segítette a gyárat a világhír felé, ezt jól bizonyítja egy, a testvérének, Ignácnak írt levelének részlete: „Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy. Jól tudod, hogy nem vágyom sok pénzre, sem egyébre. Belső kényszer sarkall a munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet. Ilyen voltam, és vagyok ma is!” Forrás: A gyár és a család története, Zsolnay Teréz és M. Zsolnay Margit (Corvina kiadó).
A világkiállítás hatása
Nyitott volt az új technológiákra, elkezdett kémiát tanulni és autodidakta módon képezte magát keramikusnak, kísérletezett a környékben fellelhető agyagfajtákkal. Az 1873-as bécsi világkiállításon szerepelnek a gyár termékeivel, nagy bronzérem és díszoklevél elismerésben részesülnek, valamint Zsolnay Vilmost Ferenc József renddel tüntetik ki. Talán ennél is fontosabb, hogy a kiállítás hatására, az ott látott külföldi minták alapján, további technikai és művészeti irányokat is kipróbál. Egy az Iparművészeti Múzeum kiállításán bemutatott kőedény továbbfejlesztésével, az ún. porcelánfajansszal és az azon alkalmazott magastüzű mázzal elnyeri az 1878-as párizsi világkiállítás legmagasabb fokozatát, a Grand Prix-t (nagy aranyérem). A francia kormány Zsolnay Vilmost pedig a „Légion d’honneur”-rel, a Becsületrenddel tüntette ki.
Családi vállalkozás
A család és kiterjedt rokonság nagy része ekkora már a gyár területén él és Vilmos öt gyereke közül többen aktívan bekapcsolódnak az üzem életébe. Két lánya, Teréz és Júlia a művészeti oldalon csatlakozik, főleg Júlia bizonyul fantáziadús és termékeny tervezőnek. Miklós fia pedig 1878-tól irányítja a kereskedelmet, majd két évtized múlva ő veszi át a cég vezetését. Júlia férjeként kerül a családba Sikorski Tádé, krakkói születésű építész, aki a gyár művészeti vezetője lesz, rengeteg díszkerámia tervezése köthető nevéhez. A díszkerámia készítésen kívül is folytak a fejlesztések és erre az időszakra tehető a fagy- és saválló kő-agyagáru termékként bevezetett építészeti finomkerámia, a pirogránit megjelenése. Ez a különböző mázakkal jól színezhető, jellegzetes anyag megtalálható tucatnyi híres magyar épületen, sőt a mai napig folyik a gyártása.
Külföldi hatás
A külföldi sikeres szereplések szép számban hoztak külhoni megrendeléseket is a gyár számára, ez hozzájárult a művészeti vonal felvirágoztatásához. Vilmos pedig tovább próbálkozik a különböző technikákkal. Külföldi minták nyomán, Wartha Vince és Petrik Lajos kísérleteire támaszkodva speciális lüsztertechnikát (a lüszter fémes mázat jelent) hoz létre, melyet eozinnak neveznek el. A név a hajnal görög istennőjére, Eoszra utal. Ezt először az 1896-os Millenniumi Országos Kiállításon mutatják be, mint Zsolnay Vilmos és Wartha Vince közös találmányát.
Az eljárás lényege, hogy a keménycserép edényt speciális alapmázzal égetik ki, majd erre jön a különféle fémoxidokat tartalmazó eozinmázzal való festés, amit redukáló égetés követ. Az edény felülete irizáló, fémes jellegű, amely a ráeső fényt különbözőképpen töri meg (Kovács Orsolya, 2021). A technika a gyár napjainkig jól őrzött titka, melyet próbáltak lemásolni külföldön, de a Zsolnay minőséget nem sikerült elérni. Különlegessége, hogy a vele készült tárgyak mindegyike egyedi és megismételhetetlen, bár a forma lehet ugyanaz, de a sokszínű, irizáló redukciós máz minden esetben különbözik.
A Zsolnay-gyár fénykora
1897-ben Zsolnay Miklós a gyár egyenrangú vezetője lesz, jól érzékeli a világ változásait és fordul a szecesszió irányába. Édesapja az 1900. évi párizsi világkiállításra történő felkészülés közben tüdőgyulladásban meghal, így nem éli meg, hogy a világkiállításon bemutatott változatos technikával és színvilággal készült szecessziós kollekció osztatlan elismerést arat. A szemléletváltás jól érzékelhető, hiszen ennek a kollekciónak az oroszlánrészét már olyan fiatal, szerződtetett iparművészek tervezték, mint Apáti Abt Sándor, Mack Lajos, Kapás Nagy Mihály, majd később kerül a gyárhoz Nikelszky Géza és Darilek Henrik.
Ez az időszak a Zsolnay-gyár fénykora, az ezt követő 6-8 évben Európa egyik piacvezető gyára. Majd a szecesszió utáni művészeti világ ritmusát már nem tudják felvenni, az ipariporcelán és az építészeti kerámia gyártása kerül túlsúlyba.
A háborúk után
A gyár sikerét pedig az első világháború kitörése szinte egy csapásra elvágja, megnehezedik a hozzáférés az alapanyagokhoz, valamint a legfontosabb export piacok ellenséges területté válnak. A háború után a gyár elsősorban az ipari és használati edény gyártásra helyezi a hangsúlyt, majd a gazdasági világválság után ismét fellendülésnek indul. A második világháború után államosítják a gyárat és elveszti a Zsolnay nevet, a világszínvonalú dísztárgy készítés teljesen megszűnik. Később bár a díszmű gyártás újraindul, sőt 1974-ben újra felveszik a Zsolnay nevet, sose sikerül újra azt művészeti elismerést elérni, mely korábban jellemezte a gyárat.
Mégis igazából a XX. század volt, az az időszak, amikor a Zsolnay-termékek tömegesen bekerültek a magyar háztartásokba, így a köztudatba is. Megfizethetőbbé váltak az étkészletek és előszeretettel ajándékoztak kisebb eozin tárgyakat, melynek formagazdagsága a mai napig páratlan. Így hozzánk, kutyásokhoz talán egy-egy eozin foxterrier vagy festett kerámia vizsla, agár áll legközelebb. A Zsolnay kerámiák több mint 100 éves tündöklése a magyar iparművészet egyedülálló sikertörténete. A család és a gyár valódi szellemiséget hozott létre, mely nemcsak a hazai, de a nemzetközi művészettörténetnek is fontos eleme és mindmáig formát ölt termékeikben. Zsenialitásuk méltón került be a magyarság legkiemelkedőbb értékeit képviselő hungarikumok közé.
Szerző: Kovács Attila
A cikk az a Kutya újság 2024-es áprilisi számában jelent meg először.
