Számunkra a kutya jelenléte az életünkben evidencia. Dr. Balogh Zsuzsannát, a MEOESZ Fegyelmi és Etikai Bizottságának, valamint a Tenyésztési Tanácsnak Elnökét arról kérdeztem, hogy nála miként kezdődött a kutyássá válás.
– Gyerekkoromra visszaemlékezve, engem nem hajtott a vágy, hogy kutyás legyek. Nem igazán akartam kutyát. Szüleim dolgoztak, én iskolába jártam, nem voltak kutyatartáshoz szükséges életkörülményeink. Nagyszüleim németek voltak. A nagypapa halála után nagyanyám Magyarországra költözött. Érdekes dolog, hogy édesapámban fogalmazódott meg a kutya iránti vágy, de úgy intézte, hogy a nagyanyámmal beszéljem meg, hogy én bizony szeretnék egy kutyát.
– Milyen fajta merült fel?
– Számomra, ha már kutya, akkor egyértelműen a tacskó volt az, ami szóba jöhetett. Édesapám viszont a magyar vizsla mellett kardoskodott. A család meggyőzésére a legendás Homoki Nagy István filmeket hívta segítségül, amelyeken keresztül mutatta meg nekünk a magyar vizslát. Egy hétvégi napon apám a Magyar Nemzetben talált egy hirdetést eladó magyar vizsla kölykökről. A család felkerekedett és irány Kecskemét, dr. Bán László tenyészete. Így került hozzánk végül Helvécia Bátor Csibész rövidszőrű magyar vizsla kan. Ekkor 1969-et írtunk.
– Ez tehát egyenes utat jelentett a komoly kutyázás felé?
– Nem. A kutya a család kutyája lett. Úgymond mindannyiunk kutyája. 1970-ben Balatonon nyaraltunk, amikor valamilyen indíttatásból – úgy, hogy előtte soha nem voltam ilyenen – beneveztük kutyánkat egy balatonalmádi kutyakiállításra. Soha nem felejtem el, Farkasházi Miklós bírálta a magyar vizslákat. Én a kutyámmal kaptam egy zöld szalagot, amire nagyon büszke voltam, mert egyedül nekem volt ilyen. A bírálati lapon szerepelt, hogy gyönyörű nemes fej, gondoltam, kaptunk egy komoly értékelést. A katalógust lapozgatva vettem észre, hogy az általam nagyszerű minősítésnek hitt zöld szalag tulajdonképpen a legrosszabb eredmény, amit kaphattam. A kutya mindösszesen a megfelelő minősítésben részesült.
Ezen én annyira felháborodtam, hogy kikértem magamnak Farkasházi Miklóstól, ahelyett, hogy elmondanák, hogy ezt hogy kell csinálni, hogy kell kutyát felvezetni, inkább ad egy ilyen minősítést. Persze nem vett engem senki komolyan.
– Ezzel egy időre megszakadt a kutyás karrier?
– Pont az ellenkezője. Alapvetően tudni kell rólam, hogy nem nagyon szeretek a vesztes oldalon állni, nagyon kitartó ember vagyok. A tanulásban is és az élet egyéb területén is igyekeztem és igyekszem kihozni a maximumot. Nagyon intenzívem belevetettem magam a vizslás életbe. Mindent elolvastam, igyekeztem mindenből és mindenkitől tanulni. Az akkori MEOE-ban minden hónap első csütörtökén vizslás napot tartottak, ahol ettől kezdve én természetesen mindig ott voltam.
Olyan nevekkel találkozhattam és tanultam tőlük, mint Jelenka György, Jilly Bertalan, Pogány István, dr. Perényi Miklós.
A kutyámmal gyakoroltam, gyakoroltam. Elvittem képességvizsgára, ahol nagyon tehetségesnek bizonyult, és nagyszerűen levizsgázott. A következő kiállításra már egy felkészítettebb, izmosabb kutyával jelentem meg és nagyon jó minősítést kaptunk.
Nem adtam fel. Tovább készültem. Gyakoroltam a ringdresszúrát, edzettem, készítettem a kutyámat. A következő év tavaszán beneveztünk egy CACIB kiállításra. Mit ad Isten Farkasházi Miklós volt a bíró. 69 rövidszőrű kant neveztek. Nyílt osztályban kitűnő minősítést kaptunk, majd CAC címet, de ezzel nem ért véget, hiszen az összevetések végén mi értük el a CACIB minősítést.
Farkasházi Miklós később megkeresett, hogy fedeztetni szeretne a kutyámmal, de én dacosan emlékezve a múltra, kijelentettem, hogy magának biztosan nem. Természetesen aztán a fedeztetés megtörtént.
– Én úgy tudom, hogy később azért nagyon jó kapcsolat alakult ki Miklóssal.
– Természetesen, ahogy egyre beljebb kerültem a kutyás életbe, megismertem jobban Farkasházi Miklóst, nagyon jó barátok lettünk. Nagyon tiszteltem őt, nagyszerű, kivételes tehetségű vizslás ember volt.
– Hogy folytatódott a CACIB siker után a vizslázás?
– Attól kezdve családi programmá vált a kutyakiállítások látogatása. Kutyámmal rengeteg sikert értem el, híres vizsla lett belőle. Dr. Baán László elégedettsége jeléül felkért a HELVÉCIA kennelnév továbbvitelére. Sajnos hat évesen egy orvosi műhiba miatt elvesztettem őt.
– Ma Dr Balogh Zsuzsanna FCI allrounder küllembíró. A bírói karrier kezdetéről mesélj pár mondatot.
– Amikor már intenzíven kutyáztam, intenzíven látogattam a kiállításokat, az egyik évben a MEOE küllembírói tanfolyamot indított. Én elhatároztam, hogy bíró szeretnék lenni. A feltételeknek nem feleltem meg, hiszen nem voltam még 24 éves, nem volt kennelnevem, nem volt tenyésztői múltam. Bementem Farkasházi Miklóshoz, aki a MEOE akkori főtitkára volt, és megkértem őt, hogy méltányossági kérelmem alapján engedjen a tanfolyamon részt venni. Miklós azt mondta; „végezze el Zsuzsa, de nálam fog vizsgázni”.
Jogászként pontosan tudtam, mi az, hogy tanulás és vizsgára való felkészülés. Tanultam, készültem és sikeres bírói vizsgát tettem. Már végzett bíróként egyből a mélyvízbe kerültem, mert egy nemzetközi kiállításra kaptam felkérést. Ismét Farkasházitól kértem tanácsot, aki azt mondta: „Zsuzsa magát felkérték, menjen el és bíráljon”! Azóta már járom a világot és nagyon büszke vagyok arra, hogy azon hét bírónak egyike vagyok a hazai bírói testületben, akik AllRounder minősítéssel rendelkeznek.
Arról, hogy Zsuzsanna milyen szerepet vállal a MEOESZ életében, milyen sikereket ért el vizslatenyésztőként, és hogy mi a véleménye arról, hogy az a Kutya újság újra nyomtatott formában is jelen van, a lap 2024-es februári számából lehet többet megtudni!
