Hazájában, a francia Pireneusokban a régi idők óta patounak nevezik a pásztorok nagy, többnyire fehér színű hegyikutyáját. Ez a kutya fajta a pireneusi hegyikutya vagyis a chien de montagne des pyrénées (FCI 137), nem tévesztendő össze a pireneusi juhászkutyával a berger des pyrénées-el. Ez utóbbiból kétfajta is létezik a poil long (FCI 141), és a face rase (FCI 138).
Eredet
A középkorban nehezen megközelíthető vidék volt a Pireneusok, és az ott élők főként juh, illetve kecsketenyésztésből éltek. Ezeknek a nyájaknak a védelmezői voltak a Gaston Phoebus (Foix grófja) által medveölőnek titulált, többnyire fehér kutyák. Ezeknek a kutyáknak a feladata kizárólag a nyájat megtizedelő medvék, és farkasok távolságtartása volt. Az ebek nyakát a ragadozók elleni védelemül, egy körülbelül 9 cm széles vas nyakörv óvta, melyből kb. 3 cm hosszú éles szögek álltak ki. Ezek a nyakörvek mind a mai napig használatban vannak, és kaphatóak a francia hegyi piacokon. Különösen Lourdes, Argelčs, és Bagnčres piacain lehet ilyen nyakörveket találni.
A későbbiekben az igen erős területvédő ösztönnel rendelkező patou-k a főurak szolgálatába álltak, és kastélyokat, várakat, városokat őriztek. Foix grófjai a Foix-ban, és Lourdes-ban lévő kastélyaik őrzésére kimondottan nagyobb testű patou-kat használtak. A kutyák gyakran kíséret nélkül jártak a falakon, birtokon belül, önállóan döntve, cselekedve. Erejük, és hűségük miatt nagy becsben tartották őket. Gaston Phoebus örökségében tételesen vezetett tenyésztői könyv maradt ránk, valamint Carcassone város narbonni kapuját övezte patout, illetve katonákat patouk kíséretében ábrázoló kőfaragás. Sajnos a dombormű a francia forradalom során majdnem teljesen megsemmisült, nem is tudták helyreállítani.
Elterjedés
A pireneusi hegyikutya karrierje 1675-ben indult el, mikor XIV Lajos király kedvese Mme Maintenan Barčge-ben tartózkodott. Innen vittek magukkal egy teljesen fehér patout a királyi udvarba. 1677-ben de Louvois márki Betponey-ból hozott magának egy szintén teljesen fehér bundás kutyát. A két gyönyörű kutyát, a fehér bundás uraságokat sokan megcsodálták, és amelyik főúr rendelkezett kastéllyal, parkkal azonnal beszerzett legalább két ilyen kutyát. Itt már tudatosan előidézett különbség jelenik meg a tenyésztésben. A parasztok őrkutyái szürke, borz foltosak voltak egy két tiszta fehér példánnyal, míg az úri kutyák csakis tiszta fehér színben pompáztak.
Angliába skót katonák viszik, tőlük vásárol 1816-ban Sir Walter Scott egy Maida nevű szukát, majd 1850-ben egy Cabas névű borz foltos pireneusi hegyikutya kerül Viktória királynő udvarába. 1815-ben Amerikába is megérkezik a fajta. A The Dog and the Sportsman újság szerkesztője vesz pireneusit. Később Lafayette tábornok két borz foltos kutyát is ajándékoz 1825-ben J.S.Skinnernek (American Turf Register and Sportin Magazin). Nagy népszerűséget vívtak ki maguknak. „Felbecsülhetetlen értékük van a birkatenyésztők számára olyan vidékeken, ahol farkasok, és elvadult kutyák fosztogatták a nyájat.”
Az első megfigyelések
Maga a fajta a kezdetektől nem mutat egységes képet, hiszen a Pireneusok völgyei egymástól elszigeteltek, így a kutyák is viszonylag elszigetelten fejlődtek. Először a XVI. században Olivier de Serres ír arról, hogy kétféle pireneusi hegyikutya létezik. Az egyik a juhok, és a jószág őrzésére használt világos bundájú kutya, a másik a házak őrzésére szolgáló sötét foltos. Mindkét típus erős, selymes bundájú, erős hangú kutya. Míg Beckmann 1874-ben kéttípust különít el. Az egyik a Chien de Pyrénées occidental, vagyis nyugati típus, a másik a Chien de Pyrénées oriental, vagyis keleti típus. A nyugati típusú kutyák főként Bagnčres, illetve Bigorre környékén találhatóak, szélesebb koponyájú, kerek fülű, fehér szőrű, de fekete foltjai lehetnek, logó ajkú. A keleti típus karcsú alkatú, hegyesebb orrú, háromszög alakú fülű. Bundája fehér szürke, vagy tejeskávészerű foltokkal. A foltok nagyobb részt a fejen, és a fülön találhatóak. Külön kiemeli, hogy ennek a típusnak a szeme körül fekete csík van, de úgy, hogy a szőr fehér marad. Ez a típus Aričge megyében, és az Andorrai köztársasággal szomszédos területeken volt elterjedve.
Elismert fajta
A XIX. században kezdték el a fajta tiszta, tudatos tenyésztést. 1882-ben Chien de Montagne des Pyrénées ŕ poil long néven írnak le nagy méretű, durva szőrű, fehér bundájú, fejen narancs foltos, bozontos farkú kutyákat. Itt van leírva először, mint fajta jelleg a hátsó lábon a dupla farkasköröm. Annyira mély benyomást kelt a fajta az akkori kutyás társadalomban, hogy tanulmányozni kezdték. Theodor Dretzen körbejárta a Pireneusokat, és Argelčs-Gazost környékén talált olyan kutyákat, amikre alapozva a Zaila kennel nevű tenyészetét létrehozta. 1885-ben az angol Kennel klub is bejegyzi a fajtát. Franciaországban Dretzen hatására megalakul 1907-ben Argelčsben a Club du Chiens des Pyrénées, s szinte azonnal megalakul egy másik is Cauteretsben a Patou Club de la Chevličre gróf vezetésével. Mindkét klub megalkotja a saját standardját!!! Amiben egyetértettek a hófehér szőrzet, de a fülön lehet szürke, vagy orange folt, ha a fejen van akkor a foltnak szimmetrikusnak kell lennie. Hiba, ha az orr világos, a nagy, nehéz fej. Amiben nem nagyon nem értettek egyet az minden más, de kimondottan a test méret, magasság. Az I. Világháború megtizedelte az állományt.
A háború után Senac-Lagrange Lourdes-i kutyákból élesztette újra a fajtát. Vezetésével 1923-ban Lourdes-ban megalakult a Rčunion des amateurs du Chiens des Pyrénées II. Átdolgozták az 1907-es standardot, és csatlakoztak a Societé Central Canine de France-hoz (francia kennel klub). Nagyon sokat küzdöttek a méret miatt. A sík vidéken élők a nagyméretű, erősebb kutyákat, a hegyvidéki területek tenyésztői pedig a könnyebb, mozgékonyabb kutyákat részesítették előnyben. A színben sem tudtak megegyezni. A tiszta fehérrel szemben a nagyrészt fehér, de a fejen és farok tőben borzszínű, szürke foltos kutyák álltak. 1936-ban Amerikában is létrejön pireneusi hegyikutya klub. A II. világháború ismét csapást mér a fajtára. A fent maradt példányok hegyi vezetőként, vagy vöröskeresztes kutyaként élték túl a háborút. Újra a Lourdes-i kutyákra épülve indul a tenyésztés kissé fejetlenül. Több tenyésztőnél a cél a nagyméretű, robosztus fehér kutya megalkotása. Doulliard próbálja velük megértetni, hogy “ne keverjétek össze a kutyát a hízó marhával”. A régi mozgékony, elegáns kutyát ne tegyék egy gigantikus státuszszimbólummá.
A fajta jelene és jövője
Végeredményben a pireneusi hegyikutya mai megjelenése egy alapvetően fehér szőrű, de a borz, szürke, orange foltok megengedettek a fejen, farok tőben és a test bizonyos pontjain. A fekete színt teljesen kizárták. A kanok 70–80 cm, a szukák 65–75 cm marmagasságúak. Szemük barna, a fekete szemszín kizárva, erős fekete pigmentáció az orr tükrön, a szem és szájszéleken. Ami kiemelten fontos fajta jelleg a hátsó lábakon lévő dupla farkaskarom. Erős csontozata, mérete ellenére mozgása elegáns.
Tulajdonságok
Kiegyensúlyozott, stabil idegrendszerrel rendelkezik. A pireneusi hegyikutya több más kutyafajtában is megjelenik. Újfunlandiban, landseerben, leonbergiben, bernáthegyiben, kaukázusiban, stb. Napjainkban egyre inkább kezd elterjedni. Régi pásztorkutya funkciója mellett, örző-védő, családi kutya szerepet is ellát. Stabil idegrendszere, családja, gazdája felé való megingathatatlan hűsége miatt egyre többen választják társul ezt a szelíd óriást. Ne tévesszen azonban senkit meg a dögönyözhető mackó jelleg, kimondottan kemény, makacs kutyák, akikhez határozott gazda szükséges. Első kutyának nem is ajánlanám, mert könnyen átveszi az uralmat.
Kölyökkorban jól motiválható, és könnyen tanul, később azonban már nehezebb rávenni olyanra, amiről azt gondolja, hogy felesleges. A házi állatokkal is kölyökkorban érdemes összeismertetni, így nem bántja őket, hanem vigyáz rájuk. Mi folyamatosan teszteljük kutyáinkat, és különböző kihívások elé állítjuk őket. 12 kilométer 22 akadályos terepfutás (Hard Dog Race), éjszakai teljesítmény túrák (40 kilométer esőben, sárban éjjel), pásztorkutyás ötpróba, vizslatúrák, stb., de visszük őket autentikus környezetbe birkák, lovak közé is. Teljesen jól közlekednek póráz nélkül visszahívhatóak. Jól elboldogulnak a városban is, közlekedve buszon, villamoson, nyugodtak étteremben és szállodában egyaránt.
Etetése, tartása nem kíván speciális körülményt. Egy magas, és jó erős kerítés kell csupán. Én többnyire nyers hússal etetek, de bármit megesznek, zöldséget, gyümölcsöt egyaránt. Méretükhöz képes nincs nagy táplálék igényük. Betegségekkel szemben ellenálló fajta.
Kiss Mónika
Fotók: Bartha Attila, Tóth Gergely,
esemenyfotozas.hu
