A Tanácsköztársaság bukása és Lendl Adolf felfüggesztése után Hilbert Rezső vette át az Állatkert vezetését, aki leginkább az intézmény gazdasági ügyeivel foglalkozott. Az állatokkal kapcsolatos szakmai munkát a középvezetőkre, elsősorban dr. Raitsits Emil állatorvosra bízta. Raitsits doktor azonnal munkához látott, első dolga volt az ebtenyészet állományának felfrissítése. Ennek érdekében felhívást intézett a magyar tenyésztőkhöz.
„Már régi óhaja a hazai ebtenyésztő gárdának, hogy fővárosunk állatkertje csakis telivér tenyésztésű pedigrees ebeket mutasson be a látogató közönségnek. A régi óhajnak akar eleget tenni az állatkert igazgatósága, amidőn kutyatenyészetének felfrissítését elhatározta. Ebben a munkában eredményesen csakis a hazai ebtenyésztők nyújthatnak segédkezet. Ismerve az ebtenyésztők áldozatkészségét, ezúton bátorkodunk hozzájuk fordulni azzal a kéréssel, hogy elsőrangú törzskönyvezett tenyészanyagokból adományozzanak a fővárosunk állatkertje részére egy-egy példányt továbbtenyésztésre. A fajták közül elsősorban a következőkre számítunk: komondor, kuvasz, puli, rövidszőrű és szálkásszőrű német vizsla, angol pointer, angol setter, spaniel, tacskó, foxterrier, skót terrier, angol bulldog, francia bulldog, német juhászkutya, dobermann pincser… Az új tenyészanyag beállításakor az állatkert igazgatósága megkezdi saját házi törzskönyvvezetését s ezentúl minden eladásra kerülő állatkerti tenyésztésű eb származási bizonyítvánnyal lesz ellátva.” – A Természet, 1920.01.01.
A következő hónapokban egyre-másra érkeztek a felajánlások. Az állományfrissítéshez „csakis tenyészképes, teljesen egészséges, hiteles törzskönyvvel ellátott nőstény ebeket” fogadtak el. Utóbbi azért volt fontos, hogy elkerüljék a véletlenszerű szaporulatot, mivel egy kifutóban különböző fajtákat tartottak. (Ez alól a magyar fajták kivételt képeztek.) Skót terrieren és dobermannon kívül minden – Raitsits doktor által kért – fajtából kapott pár szép példányt az Állatkert. Sőt! Bernáthegyi, leonbergi, spánielekből pedig kétféle (angol cocker és springer) is megtalálható volt a kennelsoron. Mindemellett a ’20-as évek elején egy újabb magyar fajtát karolt fel az Állatkert. Megkezdődött a pumik intézményesített tenyésztése.
A nevezetes ebek három hétig tartózkodtak a Kertben, amíg gazdájuk elintézte Angliába szállításukat. Raitsits doktor hatására egyre több aktív támogató – köztük számos arisztokrata – csatlakozott a magyar fajták tartását és tenyésztését népszerűsítő állatkerti kampányhoz. A hatalmasra duzzadó minőségi állomány, az egyre terebélyesedő szakmai kapcsolatok és elismerések, valamint a folyamatosan növekvő nemzetközi érdeklődés okán kétségtelenül állítható, hogy az állatkerti ebtenyészet aranykorát az 1920-as években élte.
Az Állatkert kutyái kiállításokon és versenyeken rendszerint nagy létszámban jelentek meg, és kiemelkedő eredményeket értek el. Tenyészcsoportjaik gyakran álltak a dobogó legfelső fokán. A városligeti intézmény kutyavásárlói közt számos neves tenyésztő és prominens személy volt, hiszen a minőséget Raitsits doktor garantálta. Innen származott például: Kosztolányi Dezső „Hattyú Állatkert” nevű díjnyertes kuvasz kanja, Gundel Károly „Emide Állatkert” nevű simaszőrű foxterrier szukája (aki 3 másodperces teljesítménnyel nyerte az 1926-os I. Patkány- és ürgefogó versenyt), és a sokszorosan díjazott Galgavölgy puli kennel fehér tenyészszukája „Delnő Baby Állatkert”.
A ’20-as években külföldön is felfigyeltek a nívós tenyészetre, így megindult az állatkerti kutyák exportja. A világ minden tájára szállítottak, elsősorban kuvaszt, pulit és komondort. Emellett persze import is érkezett. 1926-ban egy fekete labrador retriever párt hozattak Angliából, akiket a június 20-án rendezett országos ebkiállításon mutatott be az Állatkert. Sneep II. és Bess II. utódait elsősorban a magyar vadászközösség figyelmébe ajánlották. A labradorok kiképzéséről a visegrádi királyi vadászfelügyelőség gondoskodott. Ugyanebben az időszakban jelent meg az Állatkertben az airedale terrier, és a magyar vizsla. Bár a hangsúly elsősorban a magyar fajtákon volt, a repertoár folyamatosan bővült. Az Állatkert kutyáinak száma és szaporulata egyre emelkedett, 1927-ben összesen 91 kutya született az intézményben.
1929-ben Nadler Herbertet nevezték ki az Állatkert élére. Az új igazgató elképedt a temérdek kutya láttán. „Százharminc kutyát találtam az Állatkertben. A négy magyar fajtából ekkora tömeget tartani visszás túlzás volt, táplálása pedig fölöslegesen rontotta anyagi mérlegünket. Ezt a tenyészetet feloszlatni, illetve a komondorok, kuvaszok, pulik és pumik számát fajtánként három-négy válogatott szép példányra csökkenteni volt egyik legsürgősebb teendőm… Az apasztást gyorsan végrehajtottuk, ezzel azonban még nem intéztük el az ügyet…” – A Természet, 1944.08.15.
1932-ben a töredékére csökkentett kutyaállományt a Kert más részére költöztették, ahol korszerű és biztonságos kennelsort építettek számukra. Az igazgató időközben az Emlősosztály vezetését dr. Anghi Csabára bízta, a kutyák is az ő hatáskörébe tartoztak. Raitsits doktor 1934-ben bekövetkezett tragikus halála után, dr. Abonyi Lajos lett a Kert főállatorvosa. A kinológiában igen jártas Anghi és Abonyi igyekezett folytatni a Raitsits doktor által megkezdett utat. Az állatkerti kutyatenyészet alakulásáról Anghi Csaba adott tájékoztatást: „Az Állatkertet látogató külföldi elsősorban a speciális magyar állatfajtákra kíváncsi. A kutyatelepen négy magyar fajtát fognak tenyészteni: komondort, kuvaszt, pulit és pumit… A készülő kutyaparadicsomban idővel természetesen idegen kutyafajtákat is fognak tenyészteni…” – Az Est, 1934.04.05.
A ’30-as években a magyar juhász- és pásztorkutyák mellett, magyar vizsla és magyar agár is látható volt az Állatkertben. A kutyakifutókat rajtuk kívül szamojédek, újfundlandik, tacskók, foxterrierek, angol cocker spánielek és német vizslák lakták. Utóbbi fajtából 10 szálkásszőrű példány Nadler Herbert igazgató ajándéka volt.
A II. világháború kitörése után nem sokkal, már csak komondor, kuvasz, puli és pumi volt a Kertben. A külföldi fajták állományát teljesen leépítették. A háború végéhez közeledve azonban több ajándék kutya (főleg nagytestűek, pl. bernáthegyi is) érkezett, hiszen a vészterhes időkben sokan már nem tudtak gondoskodni állataikról. Mindeközben az Állatkert egyre komolyabb ellátási gondokkal küzdött, ezért igyekeztek mihamarabb gazdát keresni az ebeknek. 1944 szeptemberére tizenkilenc kutya maradt. Az első bombák ekkor csapódtak be. A hónapokon át tartó ostromot – mely a Budapesti Állatkertet szinte porig rombolta – egyikük sem élte túl.
A szörnyű események után, az elnéptelenedett Állatkertbe az első kutya – egy ajándék kuvasz – 1946 februárjában érkezett. Ősszel vásároltak mellé 3 komondort, 1 pulit és 2 pumit. Egy évre rá már almok is születtek. Mire Nadler Herbert igazgató ’48 őszén nyugdíjba ment, a kutyák száma megsokszorozódott. Az 1950-es évek elején a magyar fajták mellé néhány újfundlandi, tacskó, francia bulldog, chow-chow, bernáthegyi, és foxterrier költözött.
Az Állatkertben az első kutyás rendezvényeket még a ’20-as években tartották. 1922-ben rendőrkutya bemutatót, négy évvel később pedig patkány- és ürgefogó versenyt tekinthettek meg a látogatók. Kutyakiállítást első alkalommal 1948. június 20-án tartottak a Pálmaház körüli területen. ’65 tavaszáig bezárólag legalább hét kutyakiállítás volt az Állatkertben, alkalmanként 200-500 körüli nevezési létszámmal. Anghi Csaba – az akkori főigazgató – 1958-as nyilatkozata szerint ezek a kiállítások a törzskönyvezett állomány revíziója miatt voltak fontosak. Különösen a magyar pásztorkutyák esetében, mivel irántuk itthon és külföldön is nagy érdeklődés mutatkozott. Anghi hónapokig járta az országot, hogy az Állatkert számára beszerezze a legjobb tenyészanyagot. Mindezt kevés sikerrel. Főleg a pulival volt gondban.
„Jó puli kellene, küllemre tökéletes, s még megbízható családfa, pedigré is. Lehetőleg kevés dédszülőnél legyen a pedigrén lyuk. Ilyen pedig nehezen akad.”
A kutyakiállításokkal viszont házhoz jött a megoldás, hiszen „sok száz kutyatulajdonos vonult fel az Állatkertbe, jó pénzért eladni kutyáját”. Az új puli törzsek felállítása után Anghi Csaba megalapította az állatkerti magyar vizsla tenyészetet, mely fénykorát az 1960-as években élte. Ekkortájt egy-egy skye terrier is látható volt a kennelsoron.
1967-ben dr. Szederjei Ákos váltotta Anghi Csabát a főigazgatói székben. Regnálásának második évében Máramarosszigetről egy erdélyi kopó pár érkezett, velük indult az Állatkert fajtarekonstrukciós programja. A rendkívüli ritkaságnak számító kopók felkutatásában, valamint a fajta széleskörű propagálásában, igen jelentős szerepe volt dr. Fodor Tamás állatkerti osztályvezetőnek. 1969-ben a kopók kutyakiállításon is bemutatkoztak, és megszületett az első alom.
Ugyanebben az évben a Berlini Állatkert igazgatója két mexikói meztelen kutyát küldött ajándékba, akikkel rövid időn belül szintén tenyésztésbe kezdtek.
1970 februárjában ismét új kutyafajtával gyarapodott az Állatkert, a Honvédelmi Minisztériumtól szibériai lajkák érkeztek. A látogatók alig várták, hogy lássák a híres szovjet űrkutya rokonait. Bár ezzel kapcsolatban volt némi félreértés, hiszen a Szputnyik-2 utasának nem a fajtája, hanem a neve volt Lajka (jelentése: Ugatós). A lajkák ettől függetlenül nagy sikert arattak, és még azon a nyáron két kölykük született. Az Állatkertben ezt követően egy újabb hazai fajta, a drótszőrű magyar vizsla is bemutatkozott.
A ’70-es évek végéhez közeledve a kutyák száma folyamatosan csökkent, szaporulat már csak elvétve volt. Az utolsó alom – 5 komondor kölyök – 1980. december 3-án született. A kennelsort nem sokkal később lebontották, a Budapesti Állatkert ebtenyészetét 95 év után felszámolták. A kutyákat eladták vagy kihelyezték, magánszemélyekhez vagy vidéki nagyvárosok (Pécs, Debrecen, Veszprém, Győr) állatkertjeibe kerültek.
Jó néhány évvel később ismét ugatás zengte be a Kertet. 1997 januárjában két fekete mudi szuka érkezett. Bogár és Darázs az őshonos magyar fajokat bemutató Parasztudvar lakói lettek, ahol mindketten igen szép kort értek meg. Bogár 2012 februárjában, Darázs pedig – mint fajának utolsó állatkerti mohikánja – 2013 nyarán távozott.
1866 és 2013 között valamivel több, mint ötven – köztük mind a kilenc magyar – kutyafajta legalább ezer példánya élt hosszabb-rövidebb ideig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. S bár az Állatkertnek (érthető módon) sosem volt fő profilja a kutyatenyésztés, vitathatatlan, hogy az intézmény mindenkori munkatársai rengeteget tettek a hazai kinológiáért, legfőképpen a magyar kutyafajtákért. 147 éven át tartó munkájukat – a kutyákkal kapcsolatos ismeretterjesztés, az aktív tenyésztés, a fajtarekonstrukció és a fajtahonosítás terén – elismerés illeti.
A cikk első része ide kattintva olvasható.
Szerző: Zöldhelyi Adrienn
A cikk először az a Kutya újság 2024-es augusztusi számában jelent meg.
