Ebben a cikkben két csillagkép is terítékre kerül, méghozzá az égbolt hűséges őrei, a Kis és a Nagy Kutya.
A Nagy Kutya (Canis Maior) az Oriontól délkelet irányba helyezkedik el az égbolton. A téli, kora tavaszi éjszakákon könnyű megtalálni, ugyanis főcsillaga, a Szíriusz a Földről a legfényesebbnek látszó csillag. Gyakran csak ezt a csillagot lehet jól azonosítani, a mi földrajzi szélességünkön mindig a horizont közelében van, a csillagkép viszont kevésbé feltűnő: alsó részének csillagjait gyakran elnyeli a horizonthoz közeli szórt fény és a páraréteg. A Szíriusz a Téli Hatszög részét képezi, legalsó szögletében található.
A Kis Kutya (Canis Minor) az Ikrek és az Egyszarvú csillagképek között, a Tejútnak a Nagy Kutyával átellenes oldalán található, kicsivel az égi egyenlítő felett, ezért télen egy közepes ívet ír le az égen. Főcsillaga a Procyon (az égbolt 8. legfényesebb csillaga), amelyet ugyancsak könnyű megtalálni az Oriontól keletre. A csillag a Téli Háromszög részét képezi.
Kevesen tudják, hogy a kánikula szavunk a latin canicula (kutyácska) szóból ered, amely a Canis Minor csillagképre utal. Az ókorban, amikor a Procyon közvetlenül napkelte előtt jelent meg a hajnali horizonton, akkor kezdődött az év legmelegebb időszaka.
Kultúrtörténeti és mitológiai érdekességek
Mivel mindkét csillagkép legfényesebb csillaga jelentős helyet foglal(t) el a csillagtörténetben, legendakörüket többnyire velük kapcsolják össze. A görög mitológia szerint Szíriusz és Procyon Canopus (a Hajógerinc csillagkép főcsillaga) nővérei voltak, és mindenhová követték öccsüket. Elérkeztek az égi folyóhoz, a Tejúthoz, amelyet mindketten megpróbáltak átúszni, de ez csak az idősebb nővérnek, Szíriusznak sikerült. Procyon a keleti parton maradt, és sírni kezdett. Talán ezért nevezték az arabok a Szíriuszt al-Shirának (aki átment), a Procyont pedig al-Ghumaisának (ő, aki sír vagy könnyes szemű). Valóban a két fényes csillag a Tejút két oldalán helyezkedik el.
Az egyik mitológiai történetben a két csillagkép együtt jelenik meg. Eszerint a Nagy Kutya azonos volt Lailapsszal, Kephalosz athéni vadász csodakutyájával, amely olyan gyorsan tudott futni, hogy semmilyen élőlény nem menekülhetett előle. A Kis Kutya pedig a teumésszoszi róka volt, akit soha nem sikerült elfogni, így aztán Kephalosz kutyája hiába üldözte. Zeusz végül mindkettőt kővé változtatta, és felhelyezte az égre.
Nagy Kutya
A csillagkép egyik legkorábbi megjelenése az ókori egyiptomi kultúrához köthető – az egyiptomi történelem évezredei során a főcsillag köré több értelmezés is szövődött, ezekből említek néhányat. A Nagy Kutya és a Szíriusz köré kialakult kutyaszimbolika legalább 5000 éves – sakálfejű Anubisznak képzelték, aki a halott lelkek kísérője, és ő mérte meg az elhunyt szívét az igazság mérlegén. Később Ízisz (Ozirisz hitvese és testvére, a termékenység, nőiesség, hűség istennője) istennővel azonosították. Ízisz kultuszának kiszélesedésével az istennő alakja egybeolvadt Hathor tehénistennőével – a főcsillag így Ízisz-Hathor tehénszarvval ábrázolt csillaga lett.
Kr. e. a 3. évezredben az akkoriban Szóthisz néven ismert Szíriusz (Egyiptomban ugyanis így nevezték) volt a Szóthisz-naptár alapja: a holdhónapokon alapuló naptár 12 hónapból és csupán 354 napból állt, amely maga után vonta, hogy minden 2-3 évben kiegészítő napokat kellett betenni, hogy a naptár összhangba kerüljön az évszakokkal. A csillag azért volt jelentős, mert heliakus felkelése (első megjelenése napkelte előtt több hónapos eltűnése után) általában július közepére esett, amely a Nílus évenkénti áradásának kezdetét jelezte. A Szíriusz felbukkanása tehát az ókori egyiptomiaknál az újév kezdetét jelentette (az áradás előtt hosszabb ideig nem volt látható).
A görög mitológiában több mese is született a csillagképpel kapcsolatban – a legismertebb az, amelyik Orion történetéhez kapcsolódik. A Kis és Nagy Kutya Orion kísérői voltak, halála után pedig Szíriusszal az Alvilágba kerültek, ahol folytatták a vadászatot. Egy másik mítosz szerint az égi kutyában Kerberoszt, az Alvilág kutyáját látták. Kerberosz Tüphónnak, a gonosz, százfejű óriásnak és Ekhidnának, a félig asszony, félig kígyótestű szörnynek a gyermeke.
Hádész birodalmának bejáratát őrizte, a halottakat bebocsátotta, vissza azonban nem engedett senkit. Egy sokkal szelídebb mese szerint a Nagy és Kis Kutya az Ikrek asztala alatt lapulnak, és várják, hogy az onnan lepottyanó morzsákat felszedhessék. Ezek a morzsák a két csillagkép között található halvány csillagok.
A magyarok a Szíriuszt Sántakatának nevezték – a történetet az Orion csillagképnél is megtaláljuk, röviden itt is megemlítem: Sántakata a kaszásoknak (Orion) vitte az ebédet, de belelépett egy eldobott kaszába, azóta sántít. Valószínűleg a csillag látóhatárhoz közeli pozíciója miatt is pislákol, ezért nevezték őseink „sántának”. A magyarság körében még ismert volt az Étekhordó csillag elnevezés is, mivel ez az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga. Ezenkívül Tündérszemű, Tündérfő, Árvaleány pillantása, Zúzmaracsillag nevekkel is illették a Szíriuszt. Ez utóbbit valószínű a téli, korai tavaszi hideg éjszakák miatt kapta.
Érdemes még megemlíteni, hogy Kínában Tien-lang-nak, vagyis égi sakálnak nevezték a Szíriuszt. A Nagy Kutya déli csillagaiban pedig a sakált elpusztító íjat és nyilat látták. A vadállatot azért kellett megölni, mert letarolta a király gabonaföldjeit.
Kis Kutya
Az egyik görög monda szerint a Kis Kutya csillagképben Mairát, Ikariosz kutyáját kell látnunk. Amikor Dionüszosz az emberek közé ment, hogy borral kínálja őket, Ikariosz athéni pásztorokat is megkínált borral, akik egy kicsit többet ittak a kelleténél. Amikor részegen elterültek a földön, társaik azt hitték, hogy megmérgezték őket. Ezt látván Ikarioszt halálra verték. Lánya, Erigoné sokáig kereste apját, míg végül Maira, a hű kutya vezette nyomra.
Amikor a lány holtan látta apját egy fa alatt, fájdalmában ugyanarra a fára felakasztotta magát. Dionüszosz mindhármukat az égre emelte: Erigoné lett a Szűz, Ikariosz a Nagy Medve, Maira pedig a Kis Kutya. A magyarok körében a főcsillagot Határjáró vagy Nehézlábú csillagnak nevezték, története azonban ismeretlen.
Csillagászati adatok a csillagképről
Nagy Kutya:
• α Canis Maioris (Szíriusz): az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga, fényessége -1,46 magnitúdó. Majdnem kétszer olyan fényes, mint a Canopus, a második legfényesebb csillag az égen. Fényességének oka, hogy a Nap egyik közvetlen szomszédja, ennek ellenére majdnem 9 év kell ahhoz, hogy fénye eljusson hozzánk (8,6 fényév). A Procyon és a Betelgeuze csillaggal együtt hárman alkotják a Téli Háromszöget. A Szíriusz a hideg téli éjszakák szimbóluma, nevének jelentése szikrázó, mivel gyakran váltogatja színét (vöröses, fehér, kék). A jelenség oka, hogy soha nem emelkedik magasan a horizont fölé, ezért vastag levegőrétegen keresztül látszik. Egyiptomban Kutyacsillagnak is hívták, utalva a konstellációra, amelyben megtalálható – megjelenése az égbolton a bőséget, termékenységet szimbolizálta. 1862-ben fedezték fel kísérőjét, egy fehér törpecsillagot (Sirius B), amelynek keringési periódusa 50 év. A rendszer fényesebb tagja a Sirius A. Hozzávetőlegesen 200-300 millió éves lehet a csillagpár. Fokozatosan közeledik a Naprendszerhez, várhatóan a következő 60.000 év során kis mértékben növekedni fog a fényessége. Feltételezhetően körülbelül ugyanennyi év múlva a Szíriusz fogja felváltani a déli Sarkcsillagot – ekkor mindössze 1,6 fokra fog kerülni a déli égi pólustól.
• β Canis Maioris (Mirzam): a csillagkép második legfényesebb csillaga, körülbelül 500 fényévre van a Naptól. Arab nevének jelentése hírnök, előfutár, utalva arra, hogy hamarabb feltűnik az égbolton, mint a Szíriusz.
• VY Canis Maioris: az egyik legextrémebb, legnagyobb ismert csillag, illetve az egyik legfényesebb, legerősebben sugárzó és legnagyobb tömegű vörös szuperóriás a Tejútrendszerben. Egyben változócsillag is, amely a Naprendszerünktől kb. 3900 fényévre található. Ha a csillag a Nap helyére kerülne, felszíne a Jupiter pályáján túlra esne. A csillag körül egy kiterjedt, sűrű és aszimmetrikus vörös köd található, amely annyira fényes, hogy csillagnak gondolták, amikor 1917-ben egy 18 cm-es távcsővel felfedezték. Később a Hubble-űrteleszkóp (HST) segítségével részletesebben tanulmányozták, és kiderült, hogy a köd bonyolult szerkezetű, olyan filamenteket is tartalmaz, amelyeket korábbi kitörések okoztak.
Kis Kutya:
• Canis Minoris (Procyon): a csillagkép legfényesebb csillaga, a 8. legfényesebb az éjszakai égbolton. Fényessége: 0,34 magnitúdó. Csupán 11 fény évre található tőlünk, ezzel ugyancsak egyike a Földhöz legközelebbi szomszédos csillagoknak. Szintén kettőscsillag: egy sárgásfehér színű fősorozati csillagból (Procyon A) és egy sűrű anyagból álló fehér törpéből (Procyon B) áll, amelynek keringési periódusa 41 év. Ez utóbbit nagyon nehéz észrevenni párja erős fénye miatt, csak nagyobb távcsövekkel figyelhető meg. A Téli Háromszög aszterizmus része. Neve arra utal – kutyát megelőző, kutya előtti csillag –, hogy valamivel korábban kel, mint a Szíriusz. Ritkábban használt latin neve: Antecanis. Valószínű, sok millió év múlva vörös óriássá fog fejlődni.
• GJ 273 (Luyten csillaga): a Procyonhoz legközelebbi csillag, kb. 12,35 fényévre van tőle. Vörös törpe, amelynek vonzáskörében 2017 márciusában két olyan exobolygót is találtak, amely a csillag lakhatósági zónájában helyezkedik el. A külső bolygó, a GJ 273 b egy szuper-Föld, a Naprendszerünkhöz eddig legközelebben fekvő bolygók egyike. 2019-ben két további lehetséges bolygót észleltek, így a rendszerben ismert bolygók száma potenciálisan négyre emelkedett. 2017 októberében a „Sónar GJ 273b” nevű projekt keretében, amelynek vezetője a METI (Messaging Extra Terrestrial Intelligence), több rádiójelet is útnak indítottak egy radarantennáról, amely a norvégiai Ramfjordmoenben található – ez 33 különböző, zenészek által készített kódolt zenei kompozíciót is tartalmazott. Egy második jelsorozatot 2018 májusában is küldtek, ha valaki ezeket meghallgatja, a választ legközelebb 2042-ben kapnánk meg. Erről az exobolygóról tekintve a Procyon lenne a legszembetűnőbb csillag az éjszakai égen, -4,68-as magnitúdóval.
• β CMi (Gomeisa): kékesfehér csillag, körülbelül 160 fényévre van tőlünk, fényessége 2,89 magnitúdó. Könnyen látható az éjszakai égbolton.
Mélyég-objektumok:
• M41 (NGC 2287): mivel a Nagy Kutya a Tejút közelében helyezkedik el, ezért számos nyílthalmaz található benne – közülük a leglátványosabb az M41. Körülbelül 100 csillagból áll, és közöttük több vörös óriás is található. Körülbelül 190 millió éves lehet, és Naprendszerünktől kb. 2300 fényévre van. Könnyen megtalálható az égbolton, mivel a Szíriusztól szinte délre, 4 fok távolságra helyezkedik el. 34 km/s sebességgel távolodik tőlünk. A szabad szemmel való láthatóság határán van, kisebb távcsővel viszont már jól megfigyelhető.
• NGC 2362: nyílthalmaz a Nagy Kutyában, kb. 4600 fényév távolságra. A halmaz legfényesebb csillaga, a τ Canis Maioris szabad szemmel is látható, fényessége 4,4 magnitúdó. A legfiatalabb nyílthalmazok egyike, amelyet eddig sikerült felfedezni. Kora 3-4 millió év lehet.
• NGC 2485: spirálgalaxis a Kis Kutyában, amely az égi egyenlítőhöz közel helyezkedik el – ennek köszönhetően mindkét féltekéről látható az év bizonyos szakaszaiban. Fényessége 10 magnitúdó.
A magyar nyelvű csillagtérképek forrása: csillagterkepek.hu, Vizi Péter
Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró, Svábhegyi Csillagvizsgáló
A cikk először az a Kutya újság 2024-es szeptemberi számában jelent meg.
