Csemer Boglárka „Boggie” Palkó az énekesnő öt éves kedvence

N É V J E G Y CSEMER BOGLÁRKA

Csemer Boglárka, művésznevén Boggie 1986. november 30-án született Budapesten. Az énekesnő a Parfüm című dalának videoklipje által vált világszerte ismertté. Ő képviselte Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós alfesztiválon Bécsben a Wars for Nothing című dalával. Zenei tanulmányait 13 éves korában kezdte. Két évvel később klasszikus éneket és klasszikus zongorát kezdett tanulni a Fasang Árpád Zeneiskolában, miközben az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola is magáénak tudhatta jazz–ének szakos tanulói között. 2007-ben kezdett el tanulni a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán, és ezzel párhuzamosan az Eszterházy Károly Főiskola francia–romanisztika szakirányán is. 2005–2006-ban egy évet Párizsban töltött „jeunefille au pair”-ként. Ekkor került közelebb a francia nyelvhez és kultúrához is, majd néhány évvel később megalapított a Csemer Boglárka Quartetet. 2011-ben Sebestyén Áronnal közös, Japánkert című dalukkal elnyerték a Magyar Jazz Szövetség különdíját, a Jazzy dalversenyen. 2012-ben kezdett el dolgozni első lemezén, lemezszerződést kötött a Tom Tom Records-al. Csemer Boglárka Quartet helyett az énekesnő a rövidebb, Boggie művésznevet kezdte használni. Ez egyúttal az énekesnő Franciaországhoz, francia nyelvhez való kötődését is jelzi. Első lemeze előkelő helyen szerepelt az amerikai Billboard lista 4. majd 17. helyén. Kevés magyar előadó szerepelt eddig ezen a híres listán. 2015-ben All Is One Is All című második nagylemeze elnyerte a magyar szakma rangos díját az Év POP lemeze kategóriában a Fonogram díjátadón. 2016-ban megszületett kislánya, Lenke. 2017 megalapította saját kiadóját és kiadja “3” címmel a harmadik szerzői nagylemezét. 2018-ban beválasztják a világ legjelentősebb zenei Showcase fesztiváljára az amerikai SXSWre, Austinba.

Pekingi palotapincsi

A világ egyik legősibb és legkisebb kutyafajtája. Őseit egykor szentnek tartották, csak kivételezettek tarthatták. Azt, hogy egy európainak ilyen kutyája lehessen, szentségtörésnek számított.1900 elején kerültek át az Egyesült Államokba, itt rendezték az első pekingi palotakutya kiállítást is. Majd ez a sokáig ritkának számító kutyafajta meghódította az egész világot. Ez a fajta egy öntudatos úgynevezett minioroszlán, mert igazán heves és harcias tud lenni. Azonban igazi társsá válhat egy szerető, családi otthonban. Nagyon szereti a kényelmet kimondottan szobakutya. Alig ugat ezért megfelelő választás lakótelepen élők számára is. Tökéletes társ lehet a kevésbé mozgékony, idősebb személyek számára. A pekingi palotapincsi ugyanakkor kifejezetten bátor és értelmes, figyelmes, és ragaszkodó. Sokak szerint a jelleme alapján inkább hasonlít a macskához, mint egy kutyához. A  azdájához hűséges, de nem válik szolgalelkűvé. Az idegeneket ugyanakkor nem igazán kedveli. A pincsi tulajdonságai közül még ki kell emelni, hogy mindig ő dönti el, hogy ki lesz a gazdája. A legjobb tanítási módszer a pincsi esetében az, ha a helyes viselkedését nagyon megdicsérik. Büntetés esetén rendkívül sértetten és idegesen fog visszavonulni. Fontos tulajdonsága, hogy igen jó jelzőeb.

„Palkó egy álom kutya”

Csemer Boggie produkciója idén öt éves, vagyis az énekesnő első nagy lemeze öt évvel ezelőtt jelent meg. Jó egy ilyenhosszabb periódust átlátni, mert könnyebb levonni a következtéseket – meséli Boggie. Jelenleg nagy erőkkel készülünk a születésnapi koncertünkre, ami október 24-én lesz  Budapesten, az A38 hajón. Mindemellett van egy állandózenés irodalmi estem minden hónap harmadik szerdáján egy belvárosi kulturális kávézóban. A zenélés mellett pedig sokat vagyunk együtt a most huszonegy hónapos kislányommal, Lenkével. – kezdi Boggie. Sok dologba bevonom őt is. Az  interjú is ilyen, félig babás, félig kutyás. Sokan azonban azt gondolják, hogy nehéz a zenélést, a gyereknevelést és a mindennapi teendőket összeegyeztetni. Tényleg nem könnyű. Sokszor hallottam azt, hogy egy babának szüksége van a kiszámíthatóságra. Én ezt a fajta stabilitást lelkileg tudom neki megadni – mondja az énekesnő. Én úgy látom, hogy az én lányom azt szokta meg, hogy állandóan jövünk – megyünk. Sok emberrel találkozik, mindig új helyzetekben találja magát. Lenke nagyon jól veszi ezeket az akadályokat, ha nem így lenne, nyilván visszavennénk ebből a tempóból – osztja meg velem az énekesnő. Előfordul olyan is, hogy egy-két koncertre is eljön velem a kislányom. Az ilyen fellépéseket sokszor családi programmá próbáljuk szervezni. Szóval állandóan „sakkozok”, azért, hogy összeegyeztessem a családi és a zenekari dolgaimat – mondja mosolyogva Boggie.

Az énekesnő bevallása szerint azonban most ezt a pörgést nagyon élvezi. A nyár a koncertezésről szólt, egy igazi fesztiválszezont éltünk át a produkcióval. A különböző fesztiválokat és a koncerteket azért is élvezem nagyon, mert ezek által én is kikapcsolok és feltöltődök. Kislányként sokan arról álmodoznak, hogy énekesnők lesznek és majd a színpadon állhatnak. Azonban felnőttként rájössz, hogy emellett még mennyi más munka is van: megírni a zenét, a szöveget, összeegyeztetni a fellépéseket, próbákra járni, interjúkat adni, folyamatosan tervezni, kapcsolatokat ápolni és rengeteg emailt írni nap, mint nap – sorolja Boggie. Amikor azonban tényleg a közönségnek énekelhetek és koncertezhetek az a zenész mivoltom legjobb része – osztja meg velem az énekesnő.

Palkó, Boggie első kutyája Palkó most 5 éves, félig pincsi, félig drótszőrű keverék kutya, kölyökkora óta van Boggienál és a férjénél. A férjem egyszer csak beállított Palkóval, ugyanis az egyik barátjának születtek kiskutyái. Én akkor enneknagyon nem örültem – mondja az énekesnő. Nekünk, akkor már volt egy macskánk. Az jutott eszembe, hogy ki fog vele foglalkozni? Akkor úgy gondoltam, hogy leginkább én – osztja meg velem Boggie. Persze aztán szép lassan nagyon jól kialakult egy rendszer az ebben és ma már leginkább a férjem foglalkozik Palkóval. Az első hét Palkóval mondhatni egy érzelmi átalakulás volt számomra – mondja az énekesnő. Palkó előtt sosem volt az énekesnőnek kutyája., a családjukban mindig csak macskák voltak. Az énekesnő bevallása szerint mindig szeretett volna kutyát, de mindig inkább nagy méretűt. Nekem az olyan hatalmas kutyák tetszenek, mint a leonbergi. Igazából egyszer próbálkoztunk egy kutyával, amikor még gyerek voltam. A lakótelepen, ahol laktunk ott lebzselt egy keverék kutya, nem volt gazdája. Könyörögtünk a szüleimnek, hogy megtarthassuk őt. Azonban egyszer bepiszkított a lakásba, a szüleimnek pedig nem volt türelme hozzá, ezért mennie kellett – osztja meg velem Boggie. Az énekesnő bevallása szerint kedvencüknek nagyon jó a személyisége, könnyű dolguk van vele. Ugyanis Boggie szerint Palkón sosem volt úgymond egy túlburjánzó kutya, vagyis nem kér magának több figyelmet, mint amennyit az adott szituáció megkövetel. Palkó idővel hozzászokott, hogy jövünk – megyünk és visszük magunkkal szinte mindenhova, ezáltal azt is megtanulta, hogy viselkednie kell. Imád labdázni, úszni és nagyon szereti a botokat – osztja meg velem Boggie.

Az énekesnő szerint Palkó nagyon jó jelzőkutya is, ugyanis elmondása szerint bárki jár-kel a házban, kedvencük rögtön jelez. A kutyánkad egy biztonságot nekem. – mondja az énekesnő.

Testi fenyítést sosem alkalmaztunk” Amióta Lenke megszületett kevesebb időm jut Palkóra, most inkább a férjem foglalkozik vele – avat be az énekesnő. Alapvetően a kedvencünk a férjembe szerelmes, de én vagyok a második falkavezér nála. Rám is ugyanúgy hallgat, de a férjem, a nagy szerelme. – mondja mosolyogva Boggie. A páromtól viszont most is ugyanúgy megkapja a kellő figyelmet, így az élete nem változott meg a kislányunk születése óta – mondja Boggie.

Akkor szokott lelkiismeret furdalásunk lenni, ha mondjuk akad egy olyan nap amikor nem tudja egyikünk sem elvinni magával a kedvencünket és így egész nap egyedül van. Ilyenkor Palkó depressziós, levert és szomorú lesz és fel kell őt kicsit dobni – osztja meg velem Boggie. Mivel az énekesnőnek Palkó előtt korábban sosem volt kutyája, nem tudta, hogy mit hogyan kell vele csinálni és hogy kell őt betanítani. Úgy gondolom, hogy egy macska hamar szobatiszta lesz, ezzel szemben Palkóval nekünk körülbelül egy négy – öt hónapos procedúra volt mire megtanulta, hogy nem végezheti el a dolgát bárhol – mondja Boggie. Viszont, azóta soha sehova nem piszkít be – avat be az énekesnő. Mint mindenki más mi is alkalmaztuk a pelenkás módszert Palkónál. Annyi előnyünk és segítségünk volt, hogy a keresztapám Trefán Sándor bullmasstiff tenyésztő világbajnok. Ha volt valami kétségem a kutyaneveléssel kapcsolatban, akkor őt is felhívhattam bármikor – osztja meg velem az énekesnő. A kutyánk sosem járt kutyaiskolába. A párommal reggelizés közben mindig megnéztünk egy Ceaser Millan epizódot, ami szerintem arra jó, hogy a kutyanevelés elveit, alapjait elsajátítsuk – vallja az énekesnő. Nyilván ezekben nagyon sok a túlzás is. De minden rész után arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen sok esetben nem is a kutyával van a gond, hanem a gazdával – mondja Boggie.

Az énekesnő szerint ugyanis néhány gazda, nem tud falkavezér lenni, és sok esetben az ebeket, gyerekként kezelik. Nálunk szerintem jól működik az, hogy a Palkó tudja a helyét. Amit mi nagyon komolyan vettünk Palkónál, az az volt, hogy soha nem kezeltük őt kistestű kutyaként. Ez alatt azt értem, hogy nagyon sok kistermetű kutya pszichésen gyenge, fél, nem mer sétálni, mert egyből ölbe kapják, ha egy nagyobb testű kutya közeledik – mondja az énekesnő. Mi sosem vettük Palkót fel, ami szerintem nagyon hasznos módszer volt. Ezáltal a kedvencünk nem fél a nagy kutyáktól, nagyon szociális és barátkozó típus is – osztja meg velem Boggie. Volt, hogy leszidtuk Palkót, azonban testi fenyítést sosem alkalmaztunk nála. De azt gondolom, hogy egy leszidás alkalmával nem is csak a szavakon van a hangsúly, hanem inkább azon, hogy azt milyen szándékkal, hanglejtéssel mondjuk azt kedvencünknek. Szerintem a kutya inkább a szándékot érti meg. Egyszer viccből szórakoztam is vele egyet. – mondja nevetve Boggie. Azt csináltam, hogy ugyanazokat a vezényszavakat, utasításokat mondtam neki angolul és ugyanúgy megcsinálta azt, amit kértem tőle – avat be az énekesnő.

Tiszteletet, szeretetet tanítanak a kutyák Palkó tulajdonképpen sosincs egyedül, mert van egy macskánk is Luca, aki nagyon domináns személyiség. A kutyánknak úgy kellett felnőnie, hogy folyamatosan egy macska uralkodott rajta. Éppen ezért Palkónak szerintem nagyon toleráns természete van – osztja meg velem Boggie. Az elején Palkónak és Lucának sok konfliktusa volt, ugyanis a macska folyton piszkálta őt. Szépen, fokozatosan kellett őket össze – szoktatnunk – mondja az énekesnő. Tudtam, hogy a kislányunk Lenke érkezését Palkó megfogja tudni ugrani. Palkó ugyanis igazán alkalmazkodó. Nagyon érdeklődő volt a gyerekünk iránt és szerintem nagyon jó hatással is van rá – vallja az énekesnő. Egyrészt úgy gondolom, hogy Palkó által Lenkének nagyon erős lett az immunrendszere. A másik dolog pedig az, hogy azáltal, hogy van kutya a családban másképp néz az állatokra a kislányom, megtanulja tisztelni és szeretni az állatokat – mondja az énekesnő.

Nagyon érdekes volt, amikor terhes voltam Lenkével, Palkó megérezte a kislányom szívhangját. Nálunk az állatok nem jöhetnek be a hálószobába. Egyik este viszont kaparászást hallottunk az ajtón, Palkó be akart jönni, pedig ilyet sosem szokott csinálni. Beengedtük őt, és egyből lefeküdt az ágy alá, arra a helyre ahol én alszom. Másnap az ultrahangos vizsgálat már jelezte Lenke szívhangját –  emlékszik vissza az énekesnő.

„A kutya, akit nem visznek sehová frusztrálttá válik”

Nem szeretem az olyan gazdákat, akik a saját életüket, vagy a saját igényeiket a kutyájukra fogják. Ismerek olyanokat, akik azért nem utaznak el, mert kutyájuk van. Ezeket a dolgokat én nem tudom megérteni – mondja Boggie. Szerintem egy jó kutyaember kapcsolat, az, hogy ha kölcsönösen beépültök egymás életébe és életterébe. Az énekesnő azt vallja, hogy egy állattal meg kell tanulni gördülékenyen együtt élni. Azt gondolom, hogy olyan nem lehet, hogy egy állat elhatalmasodik és uralkodik egy családon. Ugyanakkor egy ebnek is fontos megadni a neki fontos dolgokat. Itt például arra gondolok, hogy egy gazdának minél többször természetes környezetben kell sétáltatnia kedvencét.

Azért mert valaki kertes házban él, az nem jelenti azt, hogy neki nem kell kimozdítania a kedvencét. Egy kutyának is fontos, hogy megismerje a világot. Szerintem az a kutya, akit nem visznek sehová frusztrálttá válik. Mi Palkót mindenhova visszük magunkkal. Nyaralások, kirándulások alkalmával is mindig kutyabarát szállást keresünk. Palkót még az Eurovíziós Dalfesztiválra is elvittem magammal – mondja mosolyogva Boggie.

Egyelőre nem gondolkozunk másik kutyán. Egy másik kisbaba érkezése azonban tervben van.  Lenkének jövőre szeretnénk egy kistestvért – avat be az énekesnő. Nagy család az álmom.

Szöveg és képek: Brehovszki Anita

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com