Babiczky Attilával, az a Kutya újság főszerkesztőjével a Winter Dog Show rendezvénysorozat egyik nyugodtabb pillanatában ültünk le egy rövid beszélgetésre.
– Kutyás berkekben azt gondolom jól ismert emberként tartanak számon, mégis adódik a kérdés számomra: miként kerültél a kutyázás közelébe?
– A kutya és az állatok szeretete, mióta az eszemet tudom, az életem része. Szüleim nem kis bosszúságára mindent hazahordtam, a szarkától a sünig, a hernyóktól a siklóig, békáig. Halakat szedtünk a margitszigeti tóból és sorolhatnám. Az első hivatalos állatom egy ékszerteknős volt, majd jöttek a különféle madarak, halak, hörcsögök. Természetesen kutyával is próbálkoztam, de mivel a sport is jelen volt az életemben hatéves koromtól és az ötödik emeleten laktunk, így nehezen ment át a szűrőn. Az első németjuhász – amit hazacipeltem – keresztapámnál landolt végül.
1986-ban megtört a jég, amikoris legjobb barátom Bonca nevű rövidszőrű magyar vizslája anyai örömök elé nézett, nem lehetett a kutyakérdést tovább húzni. Így került hozzám Borostyánkövi Vadász Baltazár nevű rövidszőrű magyar vizsla kan. 13 évig volt velem. Természetesen fogalmam nem volt még a kutyázásról, de a húgommal lelkesen tanítgattuk mindenféle tudományra.
– Később a hobbikutyásból bekerültél a „sűrűbe”.
– Folyamatosan látogattam a kutyakiállításokat és egyéb kutyás rendezvényeket. Az egyik budapesti CACIB alkalmával, ami a legendás Népstadionbéli 600-as pályán volt, egy német házaspár vezetett két, számomra akkor még ismeretlen kutyát, 2 weimari vizslát. Azonnal eldöntöttem, hogy nekem ilyen kell, és ilyen lett. Elsők között kezdtem weimarizni a ‘90-es évek végén. A weimarival ismertem meg a német vizslafajták vizsgarendszerét, a Német Vizsla Klubot és ezen keresztül az egész rendszert.
– Ma te vezeted a Német Vizsla Klub Magyarországot.
– Ahogy említettem, a weimari vizsla azonnal az intenzív kutyázás, a vizsgáztatás, a képzés és a kiállítások irányába vitt, és természetesen azonnal csatlakoztam a fajtát gondozó szervezethez, a Német Vizsla Klubhoz. Óriási szerencsém volt, hogy találkozhattam olyan emberekkel, akiket nyugodtan nevezhetek példaképeknek. Befogadtak maguk közé, egyre több feladatot bíztak rám. Kezdetben területi képviselője lettem a Klubnak, majd beválasztottak az elnökségbe. Később sikeres teljesítménybírói vizsgát is tettem. Jelenleg harmadik ciklus óta vezetem a Német Vizsla Klub Magyarországot.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy az elmúlt tíz évben a Klub hazánk legnagyobb vadászkutyás szervezete lett. Taglétszámunk jelentősen meghaladja az egyéb vadászkutyákkal foglalkozó szervezetek létszámát. Országos lefedettségű területi képviselői hálózattal működünk, elnökségünk tagjai is eredményesen gondozzák az ország különböző területi egységeit. Tagjai vagyunk az általunk gondozott fajták Világszövetségeinek, a MEOESZ segítségével bevezettük hazánkban a német vizsgarendszert, amely kezdeményezésemre mára a „Zöld Könyv” részévé vált, így lehetősége van tagjainknak olyan vizsgarendszerben dolgozni és tenyészteni, amely a világ minden pontján ismert és elismert rendszer.
– Mit tartasz magadra nézve legfontosabb feladatodnak a kutyázás terén?
– Sokan tudják rólam, hogy engem elsősorban a kutyázás „sportpolitikai” része érdekel. Soha nem motivált, hogy én legyek a legjobb kutyavezető, vagy kiképző, esetleg tenyésztő. Azt szeretném, ha Magyarországon a kutyás élet a mainál sokkal magasabb, tudatosabb szinten működne. Rengeteg kutya van hazánkban – egyes becslések szerint 3 millió körül, egy kutatás alapján a magyar családok több mint 55 %-a vállaltan érintett kutyatémában, és sajnos ezen számok mellett az emberek nem ismerik megfelelő szinten a kutyákat, nem ismerik a kutyatartás kultúráját, szabályait, összefüggéseit és az ehhez tartozó felelősséget. Sajnos nagyon sok a kóbor kutya, a menhelyen élő kutya.
Szívesen írok, tanítok, szervezek olyan programokat, amelyek edukálnak. Ujhelyi Tamással elsőként rendeztünk Magyarországon vadászkynologiai konferenciát, amelyet több alkalommal megismételtünk nagyon komoly érdeklődés mellett. Könyveket jelentettünk meg, kiadványokat adtunk közre. A vadászkutyázás, a munkakutyázás mellett továbbra is folyamatosan látogatom a kiállításokat. Nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel vettem részt a legutóbb szervezett küllembírói tanfolyamon. Egyetlen előadásról sem hiányoztam, azonban a vizsga idejére sikerült Covidosnak lennem, így nem tudtam a vizsgán megjelenni.
– Mit jelent számodra az „a Kutya” újság?
– Először is ki kell emelnem, hogy óriási megtiszteltetés részévé válni a hazai kutyás sajtó 120 éves történetének. Köszönettel tartozom a MEOESZ elnökének, Korózs Gábornak, hogy megbízott bennem és felkért erre a feladatra. Nagy kihívásnak és nagy felelősségnek tartom. Az újsággal kapcsolatos beszélgetéseket, tervezgetéseket már a fájdalmasan korán elhunyt Korózs András elnök úrral elkezdtük.
Nem ismeretlen számomra a sajtó, hiszen 2007-ben újraélesztettük az 1940–44 között működő, Felix Endre által főszerkesztett A vadászkutya magazint. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen Magyarország majd’ minden tematikus lapjában jelentek meg írásaim, így korábban is az a Kutyában, a Nimród Vadászújságban, A Magyar Vadászlapban, évkönyvekben, kiadványokban, gyerekeknek szánt oktatási anyagban és nem kis büszkeségre a National Geographic hazai kiadásában is.
Az a Kutya újság hazánk egyetlen kutyázással, a kutyás élettel foglalkozó nyomtatott sajtóterméke. Igyekszünk egy olyan szakmailag megalapozott sokrétű lapot a kutyás olvasók kezébe eljuttatni, amely olvasása élményt jelent számukra, válaszokat kapnak felmerülő kérdéseikre, megismerhetik a kutyás élet érdekességeit, eseményeit, kulturális, jogi, állatvédelmi környezetét.
Az a Kutya újságot nem tekintheti senki üzleti vállalkozásnak, nem is az, és nem is az a célja. Egy olyan országnak, ahol 9 nemzeti fajta van, milliók érdeklődnek a kutyák és a kutyázás iránt, méretéhez képest jelentős szerepe van a világ kynologiai életében, álláspontom szerint szüksége van a 120 éves múltra visszatekintő kutyás sajtóra. Ezt minden olyan szereplőnek, aki bármilyen módon része az ország kutyás életének, be kell látnia. Az a Kutya újság kultúránk része, egyfajta kutyás összetartozás jelképe.
A cikk először az a Kutya újság 2024-es márciusi számában jelent meg.
