A Kassai-féle lovasíjász módszer unikumnak mondható még a hungarikumok között is, hisz kulturális örökségünk egy olyan része, ami még ma is formálódik. Kassai Lajos, a modern lovasíjászat megalkotója fáradhatatlanul dolgozik a módszer, az iskola, a hozzá kapcsolódó életmód eljuttatásában a világ minden szegletébe.
Kassai Lajos íjkészítő mester, a modern kori lovasíjászat megteremtője, ötszörös Guinness-rekorder, világbajnok. Gyerekkorában szerteágazó érdeklődése mellett mindig visszatérő időtöltése volt az íjak készítése. Felnőttkorára hobbivá vált, és mindenképpen szerette volna rekonstruálni a népvándorlás korabeli magyar íjat. A célja nem az volt, hogy lemásolja azt a technológiát, anyagokat, melyeket őseink használtak, hanem modern anyagokkal, eljárással készítse el az íjat. Alapmottója: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.
A Kassai-féle lovasíjászat központja
Miután elkészítette az íjat, ami már megfelelt elvárásainak, tovább követte gyerekkori álmát és lóra ült, hisz mindig is lóháton akarta használni őseink fegyverét. Korábban nem tanult lovagolni. Egy ilyen gyakorlás alkalmával egy megvadult ló egy Kaposmérő melletti völgybe szaladt be vele. Zsákutcába értek, a ló nem tudott tovább vágtázni a meredek domboldalra, megállt. Az a pont, ahol a vágta véget ért, ma lényegében a lovasíjász pálya végpontja. Kassai Lajos pedig, mikor a ló megállt és megnyugodott, úgy érezte, hazaért, megtalálta helyét a világban. Naponta visszatért ebbe a völgybe, később pedig otthonává vált és lett a Kassai-féle lovasíjászat központja.
Új sportot alkotott
Az 1980-as évek végére elkezdte kidolgozni a lovasíjász sport szabályrendszerét és 1994-ben rendezte az első lovasíjász versenyt a völgyben, az Eredeti Kassai Rendszer szerint. Új sportot, új harci művészetet alkotott. Napjainkra 18 ország tagja a rendszernek, 36 nemzetközi bíró bírálja az eseményeket és összesen 879 versenyt rendeztek eddig a világban. 2020-ban alakult svájci, lausanne-i központtal a Lovasíjász Világszövetség, melynek elnöke Kassai Lajos.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert személyesen látogattunk el a Kassai-völgybe és beszélgettünk Kassai Lajossal lovasíjászatról, kutyázásról, a természettel való együttélésről, mindennapjaikról. Szombat délelőtt volt, a fák árnyékában parkoltam le és vártam, hogy fotós kollégám odaérjen, mikor kis csapat érkezett a völgybe lóháton, élükön Kassai Lajossal. Lajos nyereg nélkül, szőrén ülte a lovat és invitált be minket a közben épp megérkező Márkkal. A kaput becsukva rövid séta után egy kővel kirakott térre értünk, ahol a ház előtt egy fekete mudi figyelt békésen. Megfordulva konstatáltuk, hogy a dombba vájt kutyaólban egy kuvasz feküdt, felette a dombtetőn, pedig egy szekér alatt társa. Látszólag észre se vettek minket, mintha ott se lennénk.
Lesétáltunk a lovasíjász pályára, ahol két fiatalember lóháton várta a mestert, beszélgetésünk alatt az ő edzésük zajlott.
Elmondtam érkezésünk célját és egyből tanulságos történetbe kezdett Kassai Lajos:
„Nekem ír farkasagaraim voltak. Azért választottam az ír farkast, mert egy barátommal egyszer elmentünk közösen lovagolni és ő előtte megkérdezte, hogy elhozhatja-e magával a kutyáját. Mire a válaszom az volt, hogy természetesen. Akkor még nem tudtam, milyen kutyája van. Megérkezett az autó. A barátom kiszállt a vezetőülésről, majd kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját és kilépett az autóból egy angol earl. Ez volt az ír farkasagár. Elmentünk közösen egy túrára, ez a csodálatos kutya pedig végig jött velünk. Hallatlan fegyelmezett volt. Visszaérve az autóhoz, hátsó ajtó kinyit és az earl beszállt a hátsó ülésre. Azt mondtam, uramatyám. Beleszerettem ebbe a fajtába. Így éveken keresztül nekem ír farkasaim voltak. Mindig kérdezték tőlem, hogy kerül ez a fajta ide.
Egyrészt szerelem volt, másrészt az ír farkas egy kelta eredetű fajta, a völgy helyén pedig valamikor egy kelta település volt. Innen a másik magyarázat. Igen ám, de az ír farkas egy agárfajta, tehát vadászkutya. Ezek a derék ír farkasok pedig elkezdték ölni a juhaimat.
Nekem rackáim voltak. Volt amelyiket le lehetett róla beszélni, de volt amelyiket nem. Amelyiket nem tudtam lebeszélni, rettenetes szidást kapott, amikor rárontott a nyájra. Volt, hogy gyilkolt, volt, hogy meg tudtam akadályozni, de állandó konfliktusban volt az ösztöneivel és velem. Addig fokozódott ez a helyzet, amíg rákban el nem pusztult ez a kutya. Tehát ő nem tudta lelkileg feldolgozni azt, hogy viszik az ösztönei, de szembe megy a gazdájának az akaratával.
Megmondom őszintén, akkor szembenéztem saját magammal és nem tetszett az, amit látok. Én azért kijelenthetem, hogy általában szembe megyek a fogyasztói társadalommal, szembe megyek a konzumidiotizmussal. Mégis, mikor arra került a sor, hogy kutyát válasszak, hogyan választottam kutyát? Az alapján, hogy melyik tetszik nekem. Nem vettem figyelembe azt, hogy ennek a kutyának a természete nem teszi lehetővé, hogy mi itt zökkenőmentesen együtt éljünk. Ez egy tragikus felismerés volt számomra, és onnantól kezdve addig tartottam csak ír farkasokat, amíg a meglévők el nem hunytak.
Feltettem magamnak a kérdést: Milyen fajta az, ami ide való? A válasz pedig nem más volt, mint a kuvasz. Ezért egy kiváló tenyésztőtől, Haluskáné Taar Enikőtől (Dunamenti Jeles kennel) vásároltam három kuvaszt, egy másik tenyésztőtől meg egy mudit. Látták, hogy itt száz liba van, teljesen a természetben. A nap 24 órájában és az év 365 napján nekik kint kell, hogy túléljenek. Ha fölnéznek a dombra, ott látnak egy kotorékot, innét is van egy
kotorék, ott is van egy. Tehát nem az van, hogy ide bejárnak a rókák. Nem. A rókák itt laknak. Ezeknek a libáknak olyan életmódot kellett kialakítaniuk, mely biztosítja számukra a túlélést. Ott a szigeten fészkelnek. Az, amelyik nem ott fészkel, nem fogja megélni a tojások kiköltését. Ugyanis itt élet-halál harc folyik.
Ezek a kutyák erre vigyáznak. A kuvaszról rengeteg tévhit kering. Én azt mondom, a kutya alapvetően olyan, mint a gazdája. Igazából minden állat olyan, mint a gazdája: olyan a ló, a bivaly, a szürkemarha és olyan a kutya is. Amikor ezek a kutyák megérkeztek ide, akkor egy olyan korszak vette kezdetét, hogy edzés után leültünk húszan, huszonöten beszélgetni. Akinél a szó volt, annak az ölében volt egy kiskutya. Ölről-ölre adtuk tovább őket. Gyakorlatilag ezek a kutyák úgy szocializálódtak, hogy itt én élő történelemórákat tartok, ide kisgyerekek jönnek, ide felnőttek jönnek.”
Beszélgetésünk alatt a lovasíjász pálya mellett állunk. Egy hosszú – egészen pontosan 99 méter – egyenest kell elképzelni, az egyenestől némileg eltolva, háromszöget alkotva, középen egyetlen köralakú céltáblával. A lovas egyenesen vágtázik a lóval, közben áll a nyeregben és lő. A céltáblát pedig végig úgy fordítják, hogy a lovasíjász felé nézzen, ezáltal folyamatos célpontként szolgáljon. Lajos elmondja, hogy amit most látunk, az nem a klasszikus lovasíjászat, mert akkor ezen a pályán végig vágtázva 10-15 lövést is leadnak.
Az éppen ott edzők, gyakorlásként, ún. háromfázisú lövéseket tesznek, hosszan kitartva, az egész pályán hármat. Ezután vissza is térünk a kuvaszokhoz.
„Ez volt az én tanulságos történetem. A kuvaszról pedig azt kell tudni, hogy gyárilag ilyen. Ez a kutya erre lett kitenyésztve. Nekem nem kell aggódnom, hogy megeszi a libákat. Ő azért van itt, hogy őrizze. Nem kell azon aggódnom, hogy milyen kárt tesz, mert ő nem ezért van itt. Genetikailag ez ebben a fajtában benne van, ő vigyáz a helyre. A korai szocializálással sikerült nagyon emberbaráttá nevelni őket. Ez fontos, mert nekem is itt vannak a kislányaim és rengeteg gyerek jár ide. Az elő nem fordulhat, hogy ez a kutya odakap. Bár én nem bratyizok velük, amikor kommunikálunk, annak tétje van, mégis nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. A kuvasz családtag. Az abszolút társ. Társ ebben az egészben. És ez a mudi-kuvasz együttlét, ez szenzációs.”
Ahogy a pályáról feltekintünk a dombokra, melyek körbeveszik a völgyet, szürkemarhákat, bivalyokat, lovakat látunk legelni a fák árnyékában. A másik irányban jurta áll a domboldalon. A többi állatról kérdezem, hogyan élnek a völgyben, milyen fajtákat láthatunk és miért pont ezeket.
A cikk folytatása az a Kutya újság 2024-es májusi számában olvasható!
Szerző: Kovács Attila
