Kutyák a középkori világirodalomban: a hűséges ír farkaskutya legendája szívbe markoló

Fotó: 123rf.com

Irodalmi utazásunk során megérkeztünk második állomásunkhoz, a középkorhoz! A középkor elnevezés, melyet valójában a reneszánsz alkotott meg, nagyon leegyszerűsítve az antik világ és a reneszánsz eljötte közötti időszakot határozza meg, ahogyan elnevezése is jól mutatja: egy „köztes” korszak. A történettudomány definíciója szerint ez általában a Nyugatrómai Birodalom bukása (476) és Amerika felfedezése (1492) közötti időszak.

De milyen is volt a középkor? Milyen a középkori világirodalom és hol van – ha van – ebben a kutya szerepe?

Mielőtt azonban utazásunk során megkeresnénk ezekre a kérdésekre a válaszokat, javaslom, röviden ismerjük meg a középkori irodalom főbb területeit. Az érett középkori irodalom két meghatározó területe az egyházi és a világi irodalom. Az egyházi irodalom alkotói elsősorban a különböző szerzetesrendek tagjai voltak, melynek egyik fő oka, hogy ők tudtak írni, olvasni. A világi irodalom legfőbb helyszíne pedig az uralkodói és főúri udvarok és persze az egyetemek voltak.

És végül, de nem utolsósorban Hieronymus (egyházi nevén Szent Jeromos, a fordítók, a könyvtárosok, a levéltárosok és a régészek védőszentje) fordításának köszönhetően 405 óta a Biblia latin nyelvű szövege is olvasható volt. Mindezek mellett pedig jöjjön néhány műfaj (a teljesség igénye nélkül), ami leginkább jellemezte a középkori irodalmat. A vallásos-egyházi műfajok között pl. a himnusz, a legenda, mártírok-szentek élete, a bibliai szövegmagyarázat. A világi műfajok közül pedig az eposz, a lovagregény, a monda, trubadúrének vagy például a történetírás szövegei.

De most már tényleg jöjjenek a kutyák!

Fotó: Pexels/Vitaly Gariev

Szent Rókus és a kutyák

A középkori legendák meghatározó szereplői voltak azok az egyházi emberek, szerzetesek, aszkéták, akiknek életét számos legendagyűjtemény megörökítette. Az első szereplőnk Szent Rókus. Rókus Montpellierben született gazdag családban és miután húszéves korában elvesztette a szüleit, minden vagyonát szétosztotta a szegényeknek és elindult római zarándokútjára. Azonban ez időben Itáliában dúlt a pestisjárvány és miközben Rókus a betegek ápolásában segédkezett, megbetegedett. Amikor kiderült, hogy ő maga is megfertőződött, kiűzték Piacenza városából és a környező erdőbe menekült. Menedéket épített magának, mely mellett forrás fakadt (ma is létezik), de a biztos éhhalál fenyegette.

Azonban ekkor megjelent egy kutya, aki szájában kenyeret hozott Rókusnak és megnyalta sebeit. És ez így történt napokon keresztül, így Rókus életben maradt, a sebei gyógyulni kezdtek, a kutya pedig hű társa lett.

Természetesen a kutyák védőszentje ki más lenne, mint Szent Rókus. Napjainkban például Bolíviában Szent Rókus napján (augusztus 16-án) kutyákat áldott meg egy pap és imát mondott az utcán élő nagyszámú kóbor ebért.

Szent Bernát és a kutyák

Minden bernáthegyi büszke gazdája tudja ennek a csodás kutyafajta nevének eredetét, mely szintén egy középkori szenthez, Menthoni Szent Bernáthoz (996-1081) kötődik. Ő elsősorban arról a munkáról ismert, amelyet az utazókért, az Alpokon átkelőkért végzett. Menedékházakat építtetett az utazók számára két átkelőhelyen is. Természetesen ő lett a hegymászók védőszentje és a bernáthegyi kutyafajta névadója.

Fotó: Ron Graham-Becker/Pexels

Szent Patrik és a kutyák

Az olvasó sokszor találkozhatott már Szent Patrik, Írország védőszentjének nevével és a hozzá kapcsolódó ünnepséggel. Március 17-én ma már mindenhol a világon, és nem csak az írek, ünnepelnek. Mindenki visel valami a zöld színű ruhadarabot, jellemző motívuma az ünnepnek a lóhere és az írek méltán híres söréből, a Guinness-ből ezen a napon becslések szerint 13 millió korsónyit hajtanak fel az ünneplők.

De ki volt valójában Szent Patrik és hogy jön ide a kutya?! Szent Patrik életéről igen csekély írásos forrás maradt fenn, történetét a róla született balladákból, legendákból ismerjük. Érdekesség, hogy nem volt ír származású, de ez mit sem változtat jelentőségén. A róla szóló legendákból az azonban egyértelműen kitűnik, hogy életében meghatározó szerepe volt a kutyáknak, különösen egy fajtának, az ír farkaskutyának. Egyes történetek szerint csodálatosan képességei voltak, így még a legvadabb kutyák sem bántották, hallgattak rá. Ráadásul még végső nyughelyéhez is egy kutya mutatta az utat annak az ökrösszekérnek, melyen hívei Szent Patrik holttestét vitték.

A szentek életéről szóló legendák középkori gyűjteményein kívül a Bibliában – amely a The World Book Encyclopedia szerint a történelem legolvasottabb könyve, emellett minden más könyvnél többet terjesztettek belőle és minden más könyvnél többször és több nyelvre fordították – is olvashatunk csodálatos történeteket, melyekben megjelennek a kutyák. Az egyik legismertebb ilyen jézusi példabeszédet Lukács evangéliuma 16. fejeztében olvashatjuk, ez pedig a gazdag ember és Lázár, a koldus története. 

A minden jóban dúskáló gazdag ember, aki nem szánja meg még az asztaláról lehulló morzsákkal sem a kapujában ülő éhező, beteg koldust. Csak a kutyák jönnek Lázárhoz segíteni, nyalogatják a sebeit. Lázár sajnos nem gyógyul meg, de a mennybe kerül, ellentétben a gazdag emberrel.

Trisztán és Izolda 

A középkori egyházi irodalom szereplőit követően látogassunk el a hősszerelmes lovagok és a királyi, főúri udvarok világába. A középkori, kelta eredetű monda, a Trisztán és Izolda szomorú szerelmi történetének (a középkori udvari társadalom nőkultuszából fakadó ideál, hogy a szerelem és a szenvedés szorosan összekapcsolódik) legeredetibb és legértékesebb feldolgozását a XII. században élt Thomas verses regénytöredékéből ismerhetjük meg, mely magyar fordításban is megjelent.

Azonban az a feldolgozás, amelyben már fontos szerepet kap egy kutya is, Gottfried von Strassburg (1170?-1215) német költő nevéhez fűződik. A kutyus pedig nem más, mint Petitcreiu, egy varázslatos tulajdonságokkal rendelkező kis öleb, akinek még a szőre színét sem tudja senki megmondani, mert az mindig attól függ, hogy milyen szögből nézi az ember, és akinek arany nyakörve van, azon pedig egy kis csengő, amely ha megszólal, mindenki, aki a kiskutya közelében van, elveszti minden gondját, bánatát. 

Trisztán és Izolda történetével napjainkban is találkozhatunk, így például, ha megnézzük/meghallgatjuk Richard Wagner háromfelvonásos, azonos című operáját vagy megnézzük Kevin Reynolds amerikai rendező 2006-os szintén azonos címmel megjelenő szemet gyönyörködtető, keserédes filmjét.

Cylart, a hűséges ír farkaskutya

A végére pedig egy olyan történetet szántam, amely éppen olyan népszerű volt a középkorban, mint a tragikus szerelmi történetek: a hűséges kutya történetét. A középkori legenda szereplői Nagy Llywelyn walesi herceg és hűséges társa, egy ír farkaskutya (akit sokszor szürke agárkánt is ábrázolnak), Cylart. A kutyát a herceg apósától, Oroszlánszívű Richárd testvérétől, az akkor uralkodó János királytól kapta ajándékba. Cylart rendületlen elszántsággal őrizte gazdáját és annak családtagjait, és rendkívül megbízható gyermekfelvigyázónak bizonyult a herceg kisfia mellett is. Egy alkalommal, amikor a herceg és kísérete felderítő útra indult, szintén a kutyára bízták a gyermeket.

Fotó: Natalia Gusakova/Unsplash

Amikor azonban visszatértek, a sátrat feldúlva találták, a kutya pedig vérrel borítva ment gazdája elé. A herceg első dühében, hiszen azt gondolta, hogy a kutya megölte a kisfiút, lándzsával rontott a kutyára és megölte. A gyermek azonban élt és a szétszaggatott sátorban egy hatalmas farkas tetemét találták mellette, melyet a hős Cylart ölt meg a gyermek védelmében. A legenda szerint Llywely herceg élete végéig gyászolta szeretett kutyáját és soha többé nem érzett boldogságot. A történet persze tovább élt/él, a hűséges kutya neve pedig az évszázadok alatt a félrehallásoknak köszönhetően Gelertre változott, sírhelye is van (persze a sír üres), ami ma is látogatható.

Kutyák a középkori képzőművészetben

A legendák és szerelmi történetek mellett a képzőművészet is „segítségünkre siet”, hogy még teljesebb képet kapjunk a kutyák szerepéről a középkorban: a korabeli falikárpitok, faliszőnyegek szemet gyönyörködtető világa. Ezeken láthatunk kutyákat vadászat közben, a vadászat szünetében, amikor az erre kijelölt szolgák az ellátásukkal foglalatoskodnak, de láthatunk már a kutyák igényeinek megfelelően megépített kenneleket is.

Azt gondolom, a kutya a középkorban többségében megbecsült társa volt az embernek, hiszen a főúri vadászatok mellett fontos szerepük volt a személyek, az otthon és a háziállatok őrzésében, sőt olvashattuk, hogy a főúri udvarokban a kutya értékes ajándék is lehetett, és megjelennek az ölebek is.

Közös utazásunk középkori állomásának végéhez értünk, de az utazást folytatjuk! Az utazók pedig útközben is alakíthatják, színesíthetik ezt a kalandot. És hogy miért is írom ezt? Mert az előző kalandunk, az ókori irodalom világában tett látogatásunk után egy olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe. A levélben többek között számos olyan irodalmi alkotás szerepelt témajavaslatként, amit én is beterveztem már a sorozatba, de szerepeltek olyanok is, melyeket nem ismertem és ez arra ösztönöz, hogy elolvassam és írjak azokról is, mert azt gondolom sokkal izgalmasabb közösen kalandozni az irodalom és a kutyák világában!

Tartsanak velem!

Szerző: EBlogger

A cikk először a 2024-es a Kutya újság májusi számában jelent meg.

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com