A Kuvasz köszöni, jól van!

Az elmúlt hetekben álhírek jelentek meg az egyik ősi magyar fajtáról, mely sajnos országos szintű médiahátteret kapott. A faktoid szerint a kuvaszt kihalás fenyegeti, ezért felkerestük Pischoff Ferencet, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE), az egyetlen államilag elismert tenyésztői szervezet elnökét.

Ferenc 1974 óta foglalkozik a kuvaszokkal, FCI őrző-védő teljesítménybíró és terelőbíró, illetve bronzkoszorús mesterkiképző, mestertenyésztő, több mint 20 éve vezet magyarfajta pásztorkutyáknak kutyaiskolát, valamint Kutyás polgárőr, így szavai hitelesek a kuvaszok magyarországi és világviszonylatban betöltött szerepéről. Az év tenyészete díjat is elnyerte 1998-ban a Bátor Kuvasz Kenneljével, ám bevallása szerint hiába volt sikeres és adott el sok kutyát a világ számos országába, nagyon nehezen bírtak a kölyköktől megválni, különösen a felesége és a lánya, így felhagytak ezzel a mesterséggel. Több olyan kutya került ki a kezei alól, melyek alapul szolgáltak néhány sikeres kuvasz-kennelnek.

Nekem minden kutyámmal az volt a célom és az ma is, hogy neveljem, tanítsam, kiképezzem és ezáltal a fajtát népszerűsítsem és a jóhírét öregbítsem szerte a világban. Rengeteg bemutatót tartottunk. Korábban, volt egy magyar pásztorkutyás bemutató csoportunk, ahol a magyar fajták ügyességére, engedelmességére és bátorságára hívtuk fel a figyelmet a műsorainkkal. A 2001-es dortmundi Európa Kutya Kiállításra (EDS) is meghívtak minket, ahol óriási sikerünk volt, a helyi televízió élőben közvetítette a kutyás shownkat.

Mit gondol erről az álhírről, ami sajnos bejárta a hazai médiát? Tényleg ilyen rossz helyzetben van a kuvasz?
Lehet, hogy valakinek jól jött ez a szándékos félrevezetés, ám a legnagyobb biztonsággal állíthatom, hogy a kuvaszokat nem fenyegeti a kihalás veszélye. Az MKFE Magyarország egyetlen államilag elismert tenyésztőszervezete. Tenyésztés vezetőnk, tagjaink, tenyésztőink, tudományos tanácstagjaink, akik közt állatorvosok, professzorok vannak, minden megtesznek annak érdekében, hogy ez a csodálatos fajtát soha ne fenyegesse ilyen veszély.

Aki ilyet állít tájékozatlan a magyarországi kuvasz populációt illetően. Nincs tisztában a magyarországi kutyás helyzettel, ami az elmúlt 20–25 évre jellemző.

A kuvaszoknak még ma is rossz a hírük, mitől van ez ön szerint?
A kuvaszokról valóban terjengtek olyan rémhírek, hogy többek között a gazdáikat is megharapják és öreg korukra teljesen megbízhatatlanná válnak. Hogy milyen kutyává válik egy kölyök az a tenyésztő és a gazda felelőssége. Bármely fajtájú kutya, ha nem nevelik, nem szocializálják, antiszociális magatartást fog mutatni. A tenyészszemléinken végzett magatartás vizsgálatoknak köszönhetően olyan kuvasz nem állítható tenyésztésbe, amelyik túl agreszszív vagy túlságosan bizonytalan, gyáva viselkedést mutat. Ilyen nagy testű kutyát tartani mindig is kiemelt felelősség, hiszen lényegében egy fegyver. Gondoljunk csak bele, hogy egy olyan nagytestű, őrző-védő fajtáról van szó, amely több száz évig folyamatosan farkasok, medvék, a rossz szándékú emberek elleni küzdelemben edződött. Ezért nem is való mindenkinek, csak azoknak, akik képesek ezt a felelősséget felismerni és ennek megfelelően bánni a kutyával. A kuvasznak olyan gazda való, akire a kuvasz feltud nézni. A kölcsönös tisztelet megadása meghatározó a kapcsolatban. A kuvasz tiszteletét ki kell, érdemelni. Erre valóban nem mindenki képes.
Jelenleg milyen számban fordul elő hazánkban a kuvasz?
A 1980-es évek végén, a 90-es évek elején mikor megnyíltak a határok számos fajta került hazánkba, olyanok, melyekről előtte maximum könyvekben olvashattunk. Ahogy minden más területen itt is megnyílt a piac és ennek leginkább a magyar fajták látták a kárát. Az állomány jelentősen csökkent, de ezután törzskönyvezett kuvasz leginkább csak azokhoz került, akik a fajta iránt elkötelezettek így ahogy az állomány száma csökkent, azonban a minőség évről évre javult. Az utóbbi 15 évben átlagosan 210 törzskönyv került kiadásra évente. Igaz ez a szám nem magas, de csökkenést nem mutat! A piac ennyit bírt el és ez a szám jelenleg sem módosul jelentősen. Annyit azonban nyugodt lelkiismerettel kijelentek, ha lenne rá kereslet akár 600–800 környékére is fel tudnák vinni ezt a mutatót a minőség megtartása mellett tenyésztőink. Erre garancia, hogy a kuvasz tenyésztők döntő többségben egyesületünk rendes tagjai, akik elkötelezettek a fajta iránt, nem ismernek lehetetlent, szakmailag képzettek. Új jelenség, hogy egyre többen váltanak ki fiataljaink kennel nevet, és ami további bizakodásra ad okot, vannak, akik korábban abbahagyták a tenyésztést és újra tenyészteni szeretnének, ennek érdekében vásároltak egy kant és egy szukát.

A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület 2014 május 27.-től államilag elismert tenyésztői szervezet, egyedüliként hazánkban. A NÉBIH, az Agrárminisztérium elfogadta, jóváhagyta az MKFE tenyésztési programját. Államilag elismert tenyésztői szervezetként, az eltelt 4 év 9 hónap alatt: 246 kuvasz vett részt a tenyészszemlénken, közel 100 rendes és 40 pártoló tagja van az egyesületnek, a kuvasz tenyésztők döntő többsége az MKFE tagja. 156 kuvasz ért el a minősített tenyészegyed címet (72 kan, 84 szuka), 15 kiállításunkon összesen 590 kuvasz vett részt. 1060 kuvaszt törzskönyveztünk. Az elmúlt 20 év születési átlagát nézve megállapítható, hogy az egyedszám nem csökkent, hanem stagnál. 2000-es évek első feléhez képest az elmúlt 4,5 évben kisebb emelkedés tapasztalható. /210–230/A létszám növekedést elősegíthetik az MKFE kiemelt programjai: In-situ: „Kuvasz Őr program” Ex-situ: „Kuvasz a polgárőrségben” program. „Kuvasz az óvodában, iskolában” program. „Kuvasz a kutyás sportban” program. 2017-ben a kuvasz a többi magyar fajtákkal együtt Hungarikum lett. Az MKFE 2018. 05. 29.-től, a Hungarikum Védjegy használatára jogosult.

A törzskönyvek kiadása mellett milyen feladata van még a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesületnek?
Mi vagyunk az államilag egyetlen olyan elismert szervezet, mely a kuvaszok védelmében tevékenykedik, a tenyésztési programunkat az Agrárminisztérium, a HáGK, az Őshonos Tanács is jóváhagyta, a NÉBIH pedig felügyeli, ellenőrzi, hogy a Tenyésztési Program szigorú betartása mellett végezzük e a munkánkat. A viselkedés és képességfelmérés az úgynevezett Alaptermészet Vizsgálat a törzskönyvezett ebeknek kiemelt feladatunk. Gyakran, hogy segítjük a kezdô kuvaszosokat, beszélgetünk velük, tippeket adunk nekik ehhez a fajtához, mivel magabiztos gazdát kíván meg a kuvasz. Pásztorkutyás rendezvényeket, klubkiállításokat szervezünk, szóval minden olyat, ami egy fajtagondozó egyesület feladatai közé tartozik. 2016-ban tartottuk a Kuvaszok és Kuvaszosok Világtalálkozót, ami nagy siker volt a résztvevők visszajelzései alapján, 11 országból jöttek a kuvaszosok. 100 körül volt a megjelent kuvaszok száma. Idén pedig szeptember 13. és 15. között rendezzük az első Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferenciát Tápiószentmártonban a Kincsem Lovas Parkban, már 12 ország jelezte a részvételét! A szakmai napon kiemelt tudású állatorvosok, professzorok, küllembírók, munkabírók hazai és külföldi tenyésztők szakemberek tartanak előadásokat. A záró napon az egyesületünk tenyészszemléjét mutatjuk be a gyakorlatban angol, magyar, és német nyelven. Öt kuvaszt elemzünk ki ezen a gyakorlati bemutatón, amelyre már három kuvasz jelentkezett is Németországból.
Úgy tudom ön a mai napig bemutatókat tart iskolákban és óvodákban?
A feladataim egyik legkedvesebb része ez, amit a „Kuvasz iskola és óvoda program” keretein belül végzünk. A gyerekeknél kell elkezdeni a nevelést és a tanítást. Az ovikban mindig nagy siker egy kuvasz megjelenése, ilyenkor nem csak apróbb ügyeségi feladatokkal szórakoztatom a kicsiket, de beszélgetek is velük. Imádom a kérdéseiket, mert nem csak mindig képesek meglepni, de őszinték is. Persze volt olyan, hogy a szülők fenntartással várták a kuvaszos bemutatót, ám mikor látták, hogy ez a fajta a megfelelő kézben egy kezes bárány, elolvadtak a műsorom végére.

Információm szerint két olyan kezdeményezésük is van, ami a kuvasz munkakutya jellegének visszaállítását célozza?
Az egyik ilyen a „Kuvasz Őr Program”, melyet a 2016 elején, az első nagyragadozó támadásokról szóló hírek hatására Szép Ábrahám vadgazda mérnök, kuvasz tenyésztő tagunk indított el. A program céljai a kuvaszok, mint őrkutya bemutatása az állattartó gazdáknak, igény esetén az ebek kihelyezése ellenőrzése, illetve a kutyák képzésében való részvétel. Itt lényegében a kuvaszok eredeti környezetükbe kerülhetnek vissza és azt a munkát végezhetik, amire eredetileg tenyésztették, használták őket. A másik fontos, immár vadvédelmi cél, a nagyragadozók súrlódás mentes viszonyának megteremtése az ember lakta helyeken. A program a természet egyensúlyának visszaállítását is elősegíti, hiszen a farkasok és a kuvaszok egymással szimbiózisban vannak.

A másik fontos programunk, a „Kuvasz a Polgárőrségben” program, melyben Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége finanszírozza fajtatiszta törzskönyvezett kuvasz kölykök kihelyezését Az MKFE a kölykök kiválasztásában, fejlődésük követésében vesz részt és térítésmentesen tenyészszemlézi a polgárőr kuvaszokat. Mivel kuvaszos polgárőrként magam is részt veszek kuvaszommal, ebben a munkában, bizton állíthatom, hogy a kuvasz kiválóan alkalmas a bűnüldözési, járőrözési munkára. Már két kuvaszom is tett sikeres vizsgát, „Járőr szolgálatra alkalmas bejegyzést kaptak”

Idén indul a „Kuvasz Őr Tanyaprogram” Varga Zoltán tenyésztőnk irányításával, ötletével. Összefoglalva akkor elmondható, hogy nem csak, hogy nincs veszélyben ez a fajta, de több programban, kezdeményezésben részt vesz és a hazai állomány még sosem volt ilyen kiváló? Magam sem fogalmazhattam voltam jobban, bevallom az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert naponta több interjút kell adnom és magyarázkodnom a botrányos álhír miatt, ám közben jó érzés, hogy a kuvasz fókuszba került, bár ne ilyen körülmények között történt volna ez.
Kurkó Gyula

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com