A spániel rendeltetésénél fogva bokrászó eb. És mikor ennek nevezzük, mindig az az érzésem, hogy nem akarunk róla valamit bevallani. Azt, hogy tulajdonképpen nem más, mint hajtókutya, azzal a különbséggel, hogy a keresése hasonlítható a vizsla kereséséhez és hogy fegyelmezhető. Természetesen nagymértékben öröklött hajtó tulajdonságánál fogva nehezebben fegyelmezhetô, mint például a vizsla. Lehet, hogy ha állandóan olyan irányba foglalkoztak volna vele, hogy mezőnybeli fegyelmezettségénél fejlesztették volna, kiváló képességeinél fogva talán első helyen állna használat tekintetében. Persze, kevés vadásznak volt ehhez türelme. No és minden kezdő spánielidomítót zavarba hozza az a feltűnő engedelmesség, intelligencia és készség, amit a spániel a szobaidomítás alkalmával tanúsít. Mihelyt azonban a mezőnybe viszi, megáll minden spánielidomító tudománya.
A mezőnyben a legtöbb spániel annyira beleéli magát a szenvedélyébe, hogy se nem lát, se nem hall, nem is beszélve azokról a spánielekről, amelyek nem bevadászott szülők ivadékai. A mezőnyben a spániel nem annyira a vad szimatját keresi, hanem a vad csapáját. És ha friss csapára akad, addig nem nyugszik, míg azt ki nem dolgozza. Ilyenkor azután már nem lehet vele beszélni. Fáradhatatlan az ilyen csapa kifürkészésében. Még ilyen állapotban is nem mondhatom, hogy nem vehetjük hasznát. De akkor a vadászatot a spániel munkájához kell alkalmazni és lehetőleg csak társas vadászatot rendezni.
Például egy bokros hegyoldalt, amely nem szélesebb 100-150 méternél, kitűnően levadászhatunk három spániellel úgy, hogy a spánielvezető középen megy, egyik puskás a jobb, másik a bal oldalon és két puskás a hajtás végére áll. Azzal a három spániellel nagyobb eredményt érhetünk el, mint húsz hajtóval. Mert a spánielnek orra, az van. Mindent megtalál, mindent kipiszkál. Ugyanígy vadászunk le nádasokat, kukorica táblákat, csalitokat, széles vízmosásokat. Kettesben is vadászhatunk spániellel; kisebb sűrű foltokat hajthatunk meg. Ehhez elég egy spániel.
A vadászat módozatai azonban ma nem ezek. Mi azt szeretnénkk, ha a spániel élénken keresgélne előttünk, természetesen röviden, nem nagy kilengésekkel, nem baj, ha a vadat fölveri, de oly közelségben tegye azt, hogy a fölvert vad lőtávolban legyen. És ami a legfontosabb, a felvert vadat ne kövesse a csapáján. Mindezeket a teljesítményeket nemcsak bokrosokban és sűrűségekben, de nyílt terepen is elvárnánk tőle. Miután ezt a legtöbb spánielidomító nem tudja elérni, a szobaidomítás után abbahagyja az idomítást, s a spánielből közönséges hajtókutya válik, amely az egész vadásztársaságnak csak bosszúságot okoz.
Vannak akik mérget vesznek rá, hogy a spániellel nem lehet célt elérni. Pedig nagyot tévednek. Ha kitűztem a célt, ha nem veszítem el a türelmemet és eltalálom annak a módját, miként vezethetem rá az egyes kívánságaimra, célt is fogok érni. Természetesen nem olyan módon, ha a spániel elmegy a csapán, s mikor jön vissza, félholtra páholom és megkérdem tőle: – Miért mentél el? – Vagy ha egy repülő fácánt csaholva üldöz, hiába verem meg utána. Ez a természetében rejlik, tehát olyan eszközökhöz kell nyúlnunk, amelyek ezt a tulajdonságot eltompítják. Miután a spániel nem ért meg minket, tehát nem az értelem útján igyekszem hozzá férkőzni, hanem az érzelem útján. Annak a spánielnek éreznie kell (szóval nem a magyarázatok révén tudnia), hogy mit lehet és mit nem. Mivel a kutya csak a közvetlen tapasztalatokon okul, tehát hibáiért nem vonhatjuk utólagosan kérdőre.
Mi a teendőnk? Tompítani a veleszületett tulajdonságokat. Addig folytatjuk a mezőnyben a fegyelmezési gyakorlatokat, míg nem rögződik benne a rövid keresés, és hogy az első sípjelre bejöjjön, vagy hasaljon. Ez másként el nem érhető, mint amíg tökéletesen nem teljesíti kívánságomat, csak hosszú (15 m) vezetéken dolgoztatok vele. Ez csak nyílt terepen lehetséges, s éppen ezért kell sokáig gyakorolnunk, hogy ez a keresési mód és engedelmesség tulajdonságává váljon. Igénybe veszi a türelmet, de az eredmény annyi örömet szerez, melynél többet egy vadászember nem is kíván. Mert a spániel kiváló orrú és ha jól nevelik, jól kiképezik igen sokoldalú vadászkutya. Tehát, míg a mezőnyben nem tökéletes, a hosszú pórázról nem engedjük le, mert ha csak egyszer is önállósítja magát, sokszor helyrehozhatatlan emléket hagy.
A hosszú pórázon megszoktatjuk, nemcsak a rövid keresésre, hanem hogy pisszentésre, kézjelre forduljon, irányt változtasson, oda menjen keresni, ahová küldjük. Megszoktatjuk, hogy a hívójelre azonnal bejöjjön, rövid sípjelre abban a pillanatban hasaljon, ugyancsak fegyveremelésre, lövésre, vadkelésre, vad láttára hasaljon. Ne bízzunk benne, még akkor sem, ha már laza pórázon a teljes engedelmességet észleljük rajta. Akkor is jó ideig maradjon rajta a hosszú póráz, csak éppen nem fogjuk. Ezáltal azt fogja érezni, hogy kezünkben van. Némelyiknél két hónap alatt célt érünk, de van, amelyiknél öröklött tulajdonságai igen lassan puhulnak meg. Az egyik spánielemmel két évig dolgoztam hosszú zsinegen, de elértem célomat. Mikor már a sík terepen elengedett pórázon is kifogástalanul dolgozik, keskeny kukoricában kerestetünk, hogy mindig szemmel kísérhessük. Azután megyünk ritkás bokrosokba. Mindig arra törekedjünk, hogy a reláció meglegyen, s ha a spániel nem figyelne ránk, gyakran hívjuk ki, bújjunk el, hogy szemmel tartson minket. Mikor már ezeken a helyeken kifogástalanul dolgozik, megyünk mindig sűrűbb és sűrűbb terepre. Nagy munka az bizonyos. Az első évben mondjunk le arról a reményről, hogy készen leszünk. De a második évben már elérhetjük a tökéletességet. Ha ezt elérjük, olyan vadászkutyánk lesz, amellyel mulatság és gyönyörűség lesz az erdőt mezőt járni.
Félix Endre
