Egy kellemes séta Lilu macival

A veresegyházi Medveotthonban járt a Noé barátai stábja. És, ha már ott voltak elmentek egy sétára Liluval a kis medvével. Horkai Zoltánéknál, Gödöllőn, két kismedve született, ebből az egyik a Veresegyházi Medveotthonba került, a másik maradt náluk. Nem várt szaporulatról volt szó egyébként, mert minden nőstény medve implantátummal rendelkezik, de az egyik ezek szerint nem volt elég hatékony. A kismedvék egyébként a téli álom „alatt” születnek, a mama később jött ki csak a barlangból március végén – április elején. Két és fél hónapos volt, amikor elhozták, nagyon vadóc volt és folyamatosan kereste az anyukáját. A tejfogaival már erősen tud harapni, emiatt rögtön szereztek mellé egy kutyát, Igort. Így ha őt harapdálja, akkor Igor rögtön visszaharap, koordinálja a harapását, úgy játszanak, mintha csak testvérek lennének.

Viselkedésformában hasonlóak maradnak, amíg Lilu kicsi, a gondozók úgy érezték, hogy kell mellé egy kis társ, ráadásul senki nem tudott volna vele lenni napi 24 órában. Igor vele van a kifutóban, sőt sétálni is együtt járnak. A medvék átlagosan harminc évig élnek. Lilu egyébként a medveotthon 31. medvéje. Veresegyházon 1998. november 24-én nyílt meg Közép-Európa egyetlen medvemenhelye. 3,5 hektárnyi egybefüggő kifutójában kedvére játszhat a több tucat medve. Két mesterséges tó van kialakítva a medvéknek, melyet rendszeresen utántöltenek. Ez biztosítja az ivóvizüket, és a tavakban telepített kárászok is élnek. Ezeket ugyan megfogni nem tudják a medvék, de jó időtöltés számukra a kergetőzés. A természetes élőhely minél tökéletesebb reprodukálása érdekében 1,5 hektáros fenyves erdő biztosítja az elrejtőzést, és a fára mászás lehetőségét. A területen 8 darab szűk bejáratú, ámde öblös mesterséges barlang van elhelyezve. Egy-egy barlangban két három medve is pihen. A parkban farkasok is vannak.

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com