Onebeer

Egy sör nem sör! Ez a mottója Budapest egyik kézműves sörözőjének és egyben kutyabarát helyének az Onebeernek. Itt igazán különleges már-már extrémnek mondható kézműves csapolt és üveges sörökkel találkozhatnak a sörkedvelők. Ilyen például a szaloncukros vagy az uborkasalátás sör is. Azonban aki nem kedveli a söröket, az is talál magának az itallapon kedvére valót.

A kézműves sörökről és a helyről, a Onebeer üzletvezetőjével, Nyíri Szilárddal beszélgettünk.

Mikor nyitott a Onebeer söröző?
A hely két éve várja a vendégeit, akkor még cseh söröző volt. Én 2018. áprilisában kerültem ide üzletvezetőként, akkor teljes mértékben átalakítottuk a kínálatot, így ma már a Onebeer magyar sörözőnek számít.
Főként magyar kézműves söröket kóstolhatnak a vendégeink, azonban a kínálatunkban maradt még néhány cseh sör. A változtatásokra azért is volt szükség, mert tapasztalataink szerint itthon nagyobb igény van a hazai kézműves sörökre, mint a cseh sörökre. Azonban szeretnénk nyitni a nemzetközi vonal felé és a készletet német és lengyel termékekkel bővíteni.
Milyen sörkülönlegességgel találkozhatnak az idelátogatók?
Körülbelül nyolcvan különböző fajta kézműves sörünk van, ezek között vannak csapoltak és üvegesek is. Vannak nagyon érdekes, különleges söreink ilyen például az uborkasalátás, amit kifejezetten másnaposságra
ajánlunk. De van például homoktövises, hibiszkuszos és szaloncukros, az
utóbbinak kókuszos íze van. A kínálatunkban megtalálhatóak a stoutok, lágerek, ipák, apák, egészen a 3,5%-os alkoholtartalmútól a 15,2%-ig. Vannak alap, sztenderd söreink, azonban a felhozatal nagy része naponta változik. Legalább tizenöt főzdével vagyunk kapcsolatban, így folyamatosan cserélődnek az itt kapható sörkülönlegességek. A vendégek így mindig újabb és újabb söröket kóstolhatnak meg. Mivel a kínálatunk ilyen gyorsan változik, így papír alapú itallapot nemigazán nyomtatunk. Az asztalokon úgynevezett NFC chipet helyeztünk el, ezen keresztül lehet megnézni a kínálatot. Nagyon egyszerű az elérése: androidos telefonokon csak be kell kapcsolni az NFC-t, majd a telefont az asztalon lévő matrica felé kell helyezni és a készülék ezt be is olvassa. Az iphonek nagy részénél pedig az úgynevezett NFC reader elnevezésű programot kell letölteni, majd elindítani és a kamerát a chip fölé helyezni, és a készülék be is tölti az itallapot. Ez az én saját ötletem volt, ezen keresztül folyamatosan frissítjük az aktuális itallapot.

A nyitás pillanatától kezdve kutyabarát hely a Onebeer söröző?
A söröző a kezdetektől fogva kutyabarát, de csak most kezdtünk erre nagyobb hangsúlyt fektetni, ezáltal rengeteg kutyás és gazdája jár már hozzánk, vannak visszatérő vendégeink is. Folyamatosan hirdetjük az oldalunkon, hogy négylábúakkal is lehet hozzánk jönni. Az instagramra és a facebookra is feltöltjük az ide betérő kutyákról a fotókat, ezáltal még többen kedvet kapnak, ahhoz, hogy beüljenek hozzánk és a kedvenceikkel megigyanak nálunk egy sört. Mi egyébként nagyon barátságos hely vagyunk, én is sokszor leülök a vendégekhez beszélgetni. Közös kutyázások is sokszor vannak, mert a párommal, aki szintén itt dolgozik, van egy yorkshire terrierünk. A most 3 éves Marvel már a Onebeer emblematikus figurája, ugyanis ő is mindig itt van velünk, szinte már ő is itt dolgozik. Marvel egy mentett kutya. Őt az előző gazdája verte, nem etette. A barátnőmnek megesett rajta a szíve, hogy milyen sanyarú körülmények között tartják, így elhozta őt az ismerősétől. Ő a sörözőt a saját felségterületeként kezeli, így előfordul, hogy az ide betérő kutyákkal eleinte távolságtartó, ám végül mindenkivel összebarátkozik. Ha nincs itt velünk a sörözőben, akkor a
visszatérő vendégek gyakran hiányolják őt, mindig megkérdezik, hogy Marvel merre van, ha nem látják, őt elöl a pultnál.


Milyen rendezvényeitek vannak?
Folyamatosan vanna sörbemutatóink. Ezeken rendszerint olyan sörkülönlegességeket mutatunk be, ami a Onebeer találmánya egy sörfőzdével közösen. Mindig kitalálok valami különlegest, valami meghökkentőt, és azt megfőzetem, majd ezek felkerülnek a kínálataink közé, ezeket népszerűsítjük a bemutatók alkalmával. Az első ilyen sörünk egy meggyes – mákos stout volt, ehhez például egy címke tervező versenyt is meghirdettünk. A bemutatókat az adott főzdének a tulajdonosa, a főzdemestere, és a marketingese tartja, ezeken rendszerint egy komplett csapat képviselteti magát. Ilyenkor bármit lehet tőlük kérdezni a termékeikkel kapcsolatban. A bemutatott sörök annyira népszerűek és kedveltek a vendégek körében, hogy pár nap alatt elfogynak. Hétfőn és keddenként este nyolc órától kocsmakvízeket tartunk, amit két különböző cég szokott szervezni. Ezekre náluk lehet regisztrálni, a kocsmakvíz mindig ingyenes. Szoktak lenni zártkörű rendezvényeink, születésnapi, csapatépítő bulik, lány és legénybúcsúk.

A fenti részen szeretnénk egy, darts-ozós, billiárdozós részt kialakítani, ami által még tovább bővülhet a vendégkörünk.

Akik nem szeretik, a söröket milyen italkülönlegességekkel találkozhatnak?
Rengeteg házi limonádénk, koktélunk van, de szerepel az itallapon szezonális kínálat is, például teák, ízesített kávék, forrócsokik. Ezen felül van olyan sörünk is, aminek meglepő módon nincs sör íze, és nem keserű, ezért ez nagyon kedvelt a hölgyek körében. Viszont előfordult már olyan is, hogy betévedt olyan vendég hozzánk, aki nem sörkedvelő, mégis megkóstolt egy-két különlegességet és elégedetten távozott. Azokra is gondoltunk, akik esetleg éhesen érkeznek ide, ugyanis van például kolbászos, parajos-fetás, vagy görögcsirkés kézműves lepényünk is.

Milyenek a visszajelzések?
Nagyon pozitívak. A mi vendégkörünk a menedzser korosztály, ide a 25 és 45 év közöttiek tartoznak. De rengeteg amerikai érkezik hozzánk, ugyanis fenn vagyunk egy nemzetközi sörözőket népszerűsítô oldalon is. Megfordulnak nálunk dán, finn és norvég turisták is, ugyanis nagyon szeretik a magyar söröket. Ők az árakat kifejezetten alacsonynak tartják, ugyanis az itteni sörök árai nemzetközi viszonylatban nagyon alacsonynak számítanak. Az amerikaiak inkább a soutokat kedvelik, minden más nemzet pedig inkább lágerezik, nagyon kevesen apáznak vagy ipáznak, az utóbbiakat inkább a magyarok kedvelik. Mindig hárman dolgozunk egyszerre itt a sörözőben. Bár egyik pultosunk sem rendelkezik vendéglátós végzettséggel, de mindenki tud a vendégek kérdéseire válaszolni, ugyanis az itt dolgozók imádják a sört, így élményszerűen tudnak az italokról beszélni. Februártól még tovább bővül a kínálatunk, ugyanis már tizenkét csapunk lesz, átalakítjuk a pultot.


Képek és szöveg: Brehovszki Anita

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com