Bizonyították: bosszantó a kutyaugatás

Bosszantó a kutyaugatás? Vajon mért leszünk ingerültek, ha kutyaugatást hallunk? Erre a kérdésre keresték a választ az ELTE Etológiai Tanszék munkatársai, és, hogy mire jutottak azt a Noé barátai forgatásán is elárulták. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy azért bosszankodott, mert szomszéd kutyája hangosan ugatott. Az ELTE munkatársai, dr. Pongrácz Péter vezetésével arra kerestek választ, miért leszünk többnyire idegesek, ha kutyaugatást, főként ha a szomszéd kutyájának ugatását halljuk és vannak-e olyan emberek, akiket az átlagosnál jobban zavar, amikor ugatást hallanak? A kutatók 153 résztvevőt toboroztak vizsgálatukhoz, amelynek során az embereknek 12 különböző kutyaugatást kellett meghallgatniuk, majd pontozniuk aszerint, mennyire találták azokat idegesítőnek, a hang alapján a kutyát mennyire gondolták mérgesnek, ijedtnek, vidámnak.

Három korcsoport tagjait vonták be a kutatásba: 10–11 éves gyerekeket, 18 35 éves és 50–70 év közötti felnőtteket. A tesztek során az etológusok vizsgálták a lakókörnyezet esetleges szerepét is. Mindhárom korcsoportban voltak falusi, kertvárosi és városközpontban élő lakosok. Eredményeik szerint a lakóhelynek nem volt hatása a kutyaugatás által kiváltott bosszankodás mértékére. Az életkor viszont összefüggést mutatott a bosszankodással: a fiatal felnőttek tartották a legidegesítőbbnek az ugatásokat, különösen, ha azok magas hangon szóltak. A férfiakat jobban bosszantotta az ugatás, mint a nőket. Az viszont nem igaz, hogy az ember számára a legmérgesebb vagy legrémültebb kutya ugatása lenne egyben a legbosszantóbb, hanem az eredmények szerint a kifejezetten bosszantó ugatások egy külön kategóriát képviseltek.

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com