Úgy gondolom, hogy ez az a fajta, mely sokkal több publicitást médiaszereplést érdemel, mint amiben része van. Magamról néhány sorban, hogy indokoljam miért tartom magam érdemesnek arra, hogy megnyilvánuljak e témában.
Állattenyésztési üzemmérnök vagyok, 1977-ben diplomáztam a Kaposvári Állattenyésztési nFőiskolán. 1971-ben testvér húgom vásárolt egy drótszőrű magyar vizslát a sármelléki kennelből, ekkor ismerkedtem meg a fajtával és azóta sem vagyok nélküle. 1973-ban váltottam ki a kennelnevemet és azóta tenyésztem a fajtát, hol több, hol kevesebb intenzitással. Aranykoszorús mestertenyésztője vagyok a fajtának. Tenyészetemből származik az egyik legeredményesebb tenyészkan HCH, Bk. HCH, Int.CH, WCH, Championok Championja Abafia Híres Hunor.
Ha egy kutya fajtát vizsgálat tárgyává teszek, először az eredetével foglalkozom, hogy kik, hol és milyen céllal mely fajták felhasználásával tenyésztették ki. A drótszőrű magyar vizsla kitenyésztésének ötlete a Felvidéken, a mai Szlovákia területén jelenik meg. Ezen a területen, mint sokhelyütt másutt, számos elkötelezett híve van a rövidszőrű magyar vizslának a vadászok körében, számtalan, a vadászati szempontból előnyös tulajdonsága okán. Ilyenek a könnyű kezelhetőség, a gazda iránti végtelen ragaszkodás. a vele való szoros kapcsolattartás, együttműködésre való hajlam, a fáradhatatlan munkakedv és munkabírás, a kitűnő orr és az igen magas intelligencia, taníthatóság. Ez az a fajta melyet sok esetben nem is tanítanak, a növendék vizslát kiviszik a vadászatra egy már bevadászott idősebb kutyával és ellesi tőle feladatát.
Leczki Sarolta a katasztrófavédők ismert kutyakiképzője elvitt tőlem egy 8 hetes drótszőrű magyar vizsla kant, Szikrát, abból a célból, hogy tűzfészekkutató kutyát neveljen belőle. Olyan szinten végezte feladatát, hogy a hazai médiában több alkalommal is szerepelt, mint az a kutya, mely eredményesen derített fel egy-egy tűzfészket. Sarolta vadászott is és ekkor egy 9 éves fekete labrador retrievert használt erre a célra. Elmondása szerint Szikrát 7 hónapos korában mindenféle képzés nélkül (nyersen) próbaként ki vitte egy vadászatra. A növendék drótos eleinte csak nézte, hogy mit csinál a labrador, majd utánozta azt. A vadászat végére a labrador már nem tudott dolgozni, mert a 7 hónapos növendék gyorsabb volt nála.
Visszatérve eredeti témánkra, ezen a területen, mármint a Felvidéken a vadászterületek jelentős hányada erősen fedett, sokszor hasaljig, mellkasig érő növényzettel, tüskés bokrokkal, vadrózsa, szeder, galagonya, sás, náddal benőtt. Ezek között a viszonyok között a rövidszőrű magyar vizslák sokszor bizonyulnak kevésnek. Joggal merül fel az igény egy erősebb csontozatú, durvább „kabátú” kutya iránt. Mivel ragaszkodnak a már jólbevált ismer fajtához, így nyilvánvaló a megoldás:ezen fajtából igyekeznek kialakítani a kihívásoknak megfelelő típust. Sokáig ez a terület marad az új fajta tenyésztésének központja és csak 1966-ra terjed el oly mértékben, hogy az FCI új fajtaként ismerje el.
Eredete, származása tekintetében igen hamar homogén egységes szemlélet uralja a fajtát tenyésztők és a vele foglalkozók táborát. Idézem az 1996-os budapesti világkiállításra A KUTYA újság által kiadott – a magyar kutyafajták népszerűsitését célzó – különszámban megjelent fajtaismertető idevonatkozó részét „A rövidszőrű magyar vizslában fellépő spontán mutáció képpen, valamint a rövidszőrű magyar vizslának drótszőrű német vizslával való keresztezése által” jön létre. A fenti teória azon része miszerintdrótszőrű német vizslával való keresztezés történik a fajta kialakítása érdekében aligha vitatható. Ezek a keresztezések pontosan feljegyzettek, ismertek. A teória másik része miszerint rövidszőrű magyar vizslák alatt spontán mutáció okán hosszabb szőrű egyedek születtek volna, teljességgel kizárható. A genetika tudománya a mutációt, mint genetikai jelenséget a következők szerint határozza meg: A mutáció az a genetikai jelenség, melynek során az örökítő anyagban, DNS láncban olyan szerkezeti változás megy végbe, mely új, a fajban eddig ismeretlen tulajdonság megjelenéséhez vezet. A mutáció mindig egy egyeden jön létre, ismétlődése a DNS lánc bonyolultsága okán lehetetlen, az új tulajdonságot hordozó egyedek kivétel nélkül a mutálódott egyed egyeneságú leszármazottjai.
Ha a fentiek alapján vizsgálat tárgyává tesszük a jelenséget, akkor meg kell állapítanunk, hogy a kutya fajban a hosszabb szőrtípus az eredeti vad gén megjelenési formája és a rövid szőr a mutáns.
Arra, hogy egy mutálódott gén visszamutálódott volna eredeti állapotába, nem ismer példát a genetika tudománya. Nyilvánvaló, hogy a mutáció a jelenség oka nem lehet. Ha keressük az okát, akkor inkább az atavizmus (visszaütés) lehetséges magyarázat a jelenségre. Atavizmus az a genetikai jelenség, melynek során egy fajtában olyan tulajdonság jelenik meg, amelyet a fajta ősei között egyesek hordoztak csak, mint nem kívánatost kitenyésztették belőle és a már eltűntnek vélt tulajdonság újra megjelenik. Ez általában olyan ritka esetben valósul meg, amikor két olyan egyed párosítása történik, amelyek rejtve hordozzák a nem kívánatos gént és nem csak hordozzák, de tovább is adják azt ivadékaiknak. Ezen genetikai jelenséggel kapcsolatban nem ismerek olyan kritériumot, mely kizárná annak lehetőségét, hogy magyarázatul szolgáljon azon eseteknek, amikor rövidszőrű magyar vizslák alatt hoszszabb szőrű egyedek születnek. Hogy a fentiek nem csak az én fejemben születtek meg, idézem „A vadászkutya” folyóirat 1943-ban a 64. oldalon lapszemle rovatban Dr. Forti János közismert kinológus, magyar vizsla tenyésztő cikkének részletét „Számos simaszőrű magyar vizsla alomban akadt ismeretlen ősökre való visszaütésként egy-egy szálkás, vagy drótszőrűnek mutatkozó kölyök. Ezeket eddig többnyire, mint nem kívánatosakat elpusztították.” A fenti cikkrészlet alapján három dolgot kijelenthetünk. Egyik, hogy rövidszőrű magyar vizsláink alatt még 1943-ban is számos hosszabb szőrű egyed születik. A másik, hogy ezeket, mint nemkívánatosak a múltban és a cikk megírásakor is kiírtják. A harmadik, hogy ez a jelenség visszaütés valamilyen, az adott egyed ősei között előforduló hosszabb szőrű egyedre utal.
Az atavizmusnak, mint genetikai jelenségnek eredetét kétféle okkal magyarázzák. Az egyik, amelyet már az előzőekben is taglaltam, miszerint a fajta eredendően rendelkezik az adott tulajdonsággal, csak, mint nem kívánatosat kitenyésztették belőle. A másik, hogy a fajta kitenyésztése során alkalmanként, véletlenül, vagy akár tudatosan akarattal olyan egyed kerül a fajtába, amely hordozza a nem kívánt gént. Véleményem szerint az első – miszerint rövidszőrű magyar vizsláink elődje, a pannonkopó eredendően rendelkezik hosszabb szőrű változatban – a valószínűbb. Az 1916-ban Nimród hasábjain Thuroczi Tibor tollából megjelent cikk az elindítója a rövidszőrű magyar vizsla modern kori kitenyésztésének. A fenti cikk hatására megmozdul a hazai kinológia és vadászat élenjáró prominensei „közülük elsőként Poltitz Ferenc majd Dr Polgár Kálmán, Gróf Zichy Gyula, Morvai Lóránt és a Nimród szerkesztője Lovag Kerpely Béla.”
1918-ban összeírják a még megtalálható sárga vizslákat és egyes cikkek szerint 11 darabot, míg mások szerint 15 ilyen egyedet találnak. 1920-ban megírják az ideiglenes standardot és elkezdődik a már új néven Rövidszőrű magyar vizslaként nevezett fajta modern tenyésztési elvek szerinti tenyésztése. A törzskönyvet nem zárják le, hogy a még fellelhető egyedeket, melyek megfelelnek a fajtával szemben támasztott mind külső jegyeknek, mind vadászati szempontok szerinti elvárásoknak, bekerülhessenek, szélesítve azt a genetikai alapot, mely rendelkezésre áll a fajta kitenyésztésére. A ma íródó, a drótszőrű magyar vizsla kitenyésztésével foglalkozó cikkek az 1930-as évekre teszik a fajta kitenyésztésének kezdetét. Hosszas keresgéléssel sem találtam olyan cikket, megjegyzést, vagy csak utalást arra, hogy az 1941-ben az első, ezzel a témával kapcsolatos beadvány előtt bárki is foglalkozott a fajta kitenyésztésének gondolatával. Az első ilyen írott szöveg Vasas József beadványa az OVC Magyar Vizsla Szakosztályának a fent említett évben. Ebben indítványozza a drótszőrű magyar vizsla kitenyésztését. Indítványában ismerteti, hogy ő már kísérlet képen keresztezéseket végzett drótszőrű német vizsla és rövidszőrű magyar vizslákkal és hogy ezen keresztezések eredménye várakozáson felüli.
A szakosztály 1942. március 27-ei ülésén megtárgyalja a beadványt, elfogadja azt azzal a kitételezéssel, hogy a leszármazottakat az OVC idei kiállításán be kell mutatni. Idézek a Nimród vadászlap 1943. május 20. számában Sárga Drótszőrű Magyar Vizsla címen Vasas József írásában megjelent cikkből: „Ezelőtt négy évvel elhatároztam magamban, hogy megkísérlem a sárga drótszőrű vizsla kitenyésztését. Ebből a célból vásároltam egy kifogástalan küllemű magyar szukát, melynek ősei között a Kittenberger úr Szikrája szerepelt. Tudtam azt, hogy Szikra utódjai között, nem egy drótszőrű jött a világra. Ezt a szukát fedeztettem egy szintén kiváló egyszínű barna drótszőrű kannal, melynek ősei között az egyszín dominált. A párosításból nyolc kölyök jött a világra. Volt közöttük egyszínű sárga, egyszínű barna, volt rövidszőrű sárga is. Tarka azonban egy sem volt. Ezekből hagytam meg a Csabai Lurkó nevű sárga drótszőrű kant, mely Molnár Gyula jegyző úrhoz került Tiszavalkra. …
Egy másik híres magyar szukától, ugyancsak az egyszínű barna német kan után tenyésztettem a Csabai Lidi sárga drótszőrű szukát. Ezt a szukát vette meg tőlem Gresznaryk igazgató úr és fedeztette az általam ajánlott Lurkó nevű sárga drótszőrű kannal.”
A fent említett keresztezés a következő:
Astor von Pottatal – drótszőrű német vizsla kan – Tkv sz.: D.D.St.B.498-37
x
Zsuzsi – rövidszőrű magyar vizsla szuka – Tkv sz.: MET 57
utód: Csabai Lurkó
tenyésztő: Vasas József
tulajdonos: Molnár Gyula – Tiszavalk község vezető jegyzője
Astor von Pottatal – drótszőrű német vizsla kan – Tkv sz.: D.D.St.B.498-37
x
Csibi – rövidszőrű magyar vizsla szuka – Tkv.: OVCI. 385
utód: Csabai Lidi
tenyésztő: Vasas József
tulajdonos: Gresznaryk László
Gresznaryk Lászlónál Lidi Lurkóval való párosításából 1942. május 9-én született egy 6 fős alom, melynek szülei már mindketten sárgák és drótszőrűek voltak. Gresznaryk a következőket írja az alomról: született közöttük 4db jó szőrű sárga, egy, amelynek színe barnában irinbázott, hogy ez a fogalom nála mit takar nem tudom, de a ésőbbiekben ezzel az egyeddel nem foglalkozott a hatodik egyed sehol semmilyen téren megemlítésre nem kerül. Az első drótszőrű sárga, mely kiállításon megjelenik, a fenti alomból származó Dia de Selle néven Losonci Gyula tulajdonát képező szuka, melyet 1943. június 6-án rendezett kiállításon vezetnek fel. A bírálói meglehetősen jó minősítést írnak róla. 1943. szeptember 8-án Fóton rendezett vizsla versenyen további testvérei kerülnek elbírálásra. Betyár néven felvezetett testvére, mely Országh Antal tulajdona, a következő bírálatot kapja: „kitűnő hajlamai vannak, engedelmes, sokat lehet tőle várni, igen jó orra van. Képességei tekintetében tovább tenyésztésre alkalmas. Küllemileg még elbírálandó.” Lidi, ez az a szuka, melyet Gresznaryk úr megtart, bírálata: ”kitűnő hajlamai vannak. Igen engedelmes. Szárazon és vízen igen szépen hoz vadat. Kitűnő orra van. Képességei tekintetében tovább tenyésztésre alkalmas. Külleme még elbírálandó. Ezen a versenyen még elbírálnak egy 10 éves sárga drótszőrű kant, Kópét, mely ismeretlen származású és koránál fogva tovább tenyésztésre való felhasználását nem tartják kívánatosnak.
Tudjuk még, hogy az alomban született negyedik sárga drótszőrű kölyök Molnár Gyulához a fedező kan Csabai Lurkó tulajdonosához kerül, illetve azt, hogy Csabai Lidi a fenti alom anyja vadászbalesetben elpusztul. 1943 végére mindössze 5 db olyan sárga drótszőrűről tudunk, mely drótszőrű német vizsla és rövidszőrű magyar vizsla keresztezéséből, illetve ezen keresztezésből származó egyedek párosításából született. 1944 során több alkalommal jelenik meg felhívás nevezésre „A vadászkutya” kinológiai folyóiratokban, hogy akinek rövidszőrű magyar vizslák alatt született drótszőrű egyed van a birtokában, nevezze azt. Egyes kiállításon külön díjazzák az ilyen drótszőrű magyar vizslákat. Külön drótszőrűeknek bemutatót szerveznek. Gondolom ezen meglehetősen nagy felhajtásnak köszönhető, hogy „1944-ben már több mint 60 ilyen drótszőrűt vesznek nyilvántartásba”. Ezen nyilvántartásba vett egyedek között a fenti keresztezésből származó ivadékok nem igen lehettek, hiszen ezen egyedek korából adódóan olyan idős kölykeik még nem lehettek, melyek elbírálásra felvezethetők volnának.
Azt, hogy rövidszőrű magyar vizsláink tenyésztésében totális szelekció van e tulajdonság tekintetében a kezdetektől ezen időszakig az közismert, a fentiekben idézett cikkből is tudhatjuk. De idézhetem a Nimród vadászlap 1942. október 1-i A MAGYAR VIZSLA címen Veress Gábor tollából megjelent cikk részletét: „Egy létkanom után a legkülönbözőbb szukák alatt vetett alomban is mindég akadt egy-két tipikusan szálkás szőrű sárga kölyök, … kiküszöböltem ezeket a tenyésztésből.”
Vagy ugyanezen lap 1943. május 1-i számában Dr. Thuróczy Tibor által jegyzett cikkből: „Elég gyakori volt, hogy tisztán tenyésztett pedigrés magyar vizsla alomban egy-egy hosszú, illetve drótszőrű kölyök akadt. Ilyenek többször előfordultak örökös Ch. Szikra által fedezett szukák almaiban is. Ezeket abban az időben, mint nem kívánatosakat elpusztították.” Az a tény, hogy rövidszőrű magyar vizsláink alól, mintegy 20-22 éves totális szelekció után is rövid időn belül, mintegy 60 egyedet regisztrálnak drótszőrűként, azt támasztja alá, hogy e tulajdonság a fajta sajátja. Néhány drótszőrű idegen fajtájú egyed alkalomszerű bekeresztezése bekerülése a fajtába, ennyi ideig tartó ilyen mértékű totális szelekció hatására maradéktalanul eltűnt volna a fajtából, vagy legalábbis olyan mértékben csökkent volna a tulajdonság génjeit hordozó egyedek száma, hogy ilyen arányú megjelenésére semmiképp sem számíthatnánk.
Véleményem szerint rövidszőrű magyar vizsláink őse, melyet az 1700-as években sárga vizsla néven tenyésztettek, rövid és hosszabb szőrtípusban is tenyésztették. A két szőrtípust együtt egyneműen tenyésztik, mert máskülönben a rövidszőrű vizsláink alatt nem születnének meg a hosszabb szőrtípust hordozó egyedek. Azt, hogy nagytudású eleink a rövidszőrűt választják ki, mint egyedüli fajtatisztát annak tudható be, hogy a fajtában ez a számszakilag domináns, nagyobb létszámú, mint ahogy ma is az. De, hogy vannak, arra találunk határozott utalást. Vasas József Nimród vadászlap 1943. május 20-ai számában Sárga drótszőrű vizsla címen megjelent cikkében a következőket írja: „Emlékszem ugyanis arra, hogy az 1921. és 1922. évi versenyeken és kiállításokon nem is egy drótszőrű magyar vizslát lehetett látni.” De jegyzőkönyvi bizonyíték is van! 1923-ban Toponáron rendeztek házi versenyt magyar vizslások és itt felvezettek „egy félig hosszúszőrű kant, mely egyébként kitűnő alkotású és hajlamú volt.”
A fentiekből azt is tudhatjuk, hogy drótszőrű magyar vizsláink kitenyésztésében számszaki túlsúlyban a rövidszőrűek alatt született drótszőrűek vannak, hiszen lét számuk 60:5 viszonyul. Úgy vélem, hogy a hazánkon ezen időszakot követően végigsöprő világégés nem tett különbséget származási alapon vizsla és vizsla között, így az utána megmaradt drótszőrű magyar vizslák között ez a származási arány nem nagyon változott. Márpedig, ha így van, akkor ezen a származási soron keresztül drótszőrű magyar vizslánk legalább olyan mértékig őshonos magyar kutya fajta, mint bármelyik másik őshonos kutya fajta. Meggyőződésem, hogy drótszőrű magyar vizsláink legalább oly mértékben hordozzák honfoglaló őseink által magukkal hozott vadászkutyák génjeit, mint bármely más hazai vadászkutya fajta!
faistván
