Egyáltalán szerelem vagy szeretet? Néha nem is olyan könnyű meghúzni a határt a két szó jelentése között. A magyar nyelv bár külön szóval illeti, de ez a ritkább eset. A nyelvek többsége nem tesz különbséget a két tartalom között. Ismerjük az érzést, amikor olyan erős intenzitású szeretetet érzünk, hogy az már szerelemnek is felfogható? A szerelem szó jelentésében pedig vitathatatlanul megleljük a szeretet összes ismérvét; úgy mint az odafigyelést, az önzetlenséget vagy a gyengédséget.
Lehet, hogy ezért még pironkodó szabadkozások következnek, de az a nagy helyzet, hogy első példaként nem a szívemhez közel álló kétlábúak jutottak eszembe – hanem az én négylábú, szőrös mindenben társam, aki legyen nyár vagy tél, történjen bármi, ő feltétlenül, rendületlenül, csillogó szemmel csahol, bújik, arcon nyaldos, lábnyomomból ki nem tér, orral bökdös és egyszerűen csak szeret vagy szerelmes. Alacsony termet, manószerű arc, széles, turcsi orr, aprócska áll.
Williams-szindróma
A vastag ajkak széles ívvel állandó mosolyra nyílnak. Mindehhez szívet melengető, varázslatos csillagszemek társulnak. Ez a Williams- vagy másnéven Williams-Beuren szindróma, melyet 1961-ben egyszerre jegyzett le Williams, új-zélandi kardiológus és Beuren, német szívspecialista. A betegség hátterében egy genetikai defektus áll, amely a 7. kromoszómapár egyik tagját érinti. Viszonylag ritkán fordul elő, minden 10-20 ezredik emberből egyet érint, Magyarországon a webbeteg.hu adata szerint megközelítőleg 500-1000 ilyen esettel számolhatunk.
Sajnos a szindróma elszenvedőinek számos komoly problémával kell szembenézniük és megküzdeniük életük során, úgy mint növekedési, emésztési nehézségek, szív- és érrendszeri betegségek… és még sorolhatnám. Mégis, van egy elbűvölő tünete, amelynek méltán köszönheti ritka volta ellenére is közismertségét. A Williams szindrómás emberek rendkívüli módon barátságosak, bűbájosan közvetlenek, szeretetteljes személyiséggel rendelkeznek. Könnyedén szociálizálódnak, idegenek felé is meglepő fokú bizalommal és nyitottsággal közelednek. Félelemnek és gátlásnak nyoma sincs viselkedésükben. Lényükből, csillogó szemükből az öröm sugárzik, a boldogság és a szeretet, melyet könnyedén megosztanak bárkivel. Emellett egyedülálló nyelvi képességekkel rendelkeznek, játszi könnyedséggel megértenek más nyelven beszélőket. A válogatás nélküli barátságosság, mint genetikai rendellenesség kimutatható a Williams-Beuren szindrómás emberekben.
Ugyanezeket a géneket beazonosították a kutyákban is
A The New York Times tudományos magazinját olvasgatva rábukkantam egy friss kutatási eredményre, ami igen csak érdekes tényeket fed fel a gazda-kutya viszony hátteréről. Dr. Wynne és dr. Udell a kutyák és farkasok közti hasonlóságok és különbségek tanulmányozása kapcsán összekötötték a viselkedést és a genetikát. Arra a következtetésre jutottak, hogy a Williams-Beuren gének alapozzák meg a kutyákra jellemző barátságosságot is. Sőt: a cikk azt is állítja, hogy az évezredeken át tartó háziasítási folyamat során újra és újra az ilyen génekkel rendelkező egyedek kerültek kiválasztásra.
Az ember a farkasok közül mindig a szelídebb, emberközeli élethez könnyen alkalmazkodó példányokat választotta ki, csak azt nem tudta, hogy ennek az eltérő viselkedésnek egy speciális gén áll a hátterében. Természetesen a tudományos hipotézis további vizsgálódást kíván, azonban ez mégis csak egy nagyon fontos eredmény, amely új szempontból közelíti meg az egyedülállóan mély ember-kutya barátságot.
A szeretet fontossága
Hogy az irántunk mutatott barátságosság, szeretetteljesség alapján válogatjuk meg társaságunkat, az nem véletlen, hisz a szeretet iránti szükségletük alapvető. Abraham Maslow amerikai pszichológus elméletében szükségleteinket hierarchikus rendbe állította. Az emberi vágyak ugyanis bizonyos fajta cselekvésre késztetnek minket, melyeket fontos felismernünk mindennapi életünkben. A szükségletek piramisszerű alá-fölé rendeltségi rendszert képeznek. A szeretet, a ragaszkodás, a meghitt személyes kapcsolatok a piramis harmadik szintjén állnak.
Első helyen a fiziológiai szükségleteket találjuk, amelyek alapvető feltételei fennmaradásunknak. Ezek, az éhség, a szomjúság, az alvás, a meleg iránti vágy és a szexuális szükségletek. Ennünk, innunk vitathatatlanul muszáj, hogy életben maradjunk, meg kell tudnunk védeni magunkat a természet viszontagságaitól is, illetve valahol laknunk is kell.
Ha a fiziológiai szükségleteink többé-kevésbé kielégültek, akkor megjelennek a biztonság, a rend és a kiszámíthatóság iránti vágyak, amelyek célja, hogy életben maradásunkat a jövőben is biztosítani tudjuk, körülményeink kiszámíthatóak legyenek. Ha már biztonságban vagyunk, akkor a legfontosabb vágyunk a szeretet, a mások általi elfogadottság megtapasztalása.
Ezt követi a negyedik szinten a megbecsülés, majd a csúcson az önmegvalósítás, az igény, hogy azzá váljunk, amire igazán képesnek érezzük magunkat. Ezek alapján igen csak érthető, hogy a szeretettség megtapasztalásának minden lehetőségét igyekszünk megragadni, amire az elmúlt évtizedekre jellemző szociális elszigetelődés folyamatában egyre kevesebb lehetőségünk adódik. Mára közismert a jelenség – erről egy korábbi cikkemben is említést tettem – hogy a szoros emberi kapcsolatok számának drasztikus csökkenése okán az elmúlt évtizedekben megjelent egy négy lábon járó új társ, barát, családtag, bébiszitter és a szerepeket még hosszan sorolhatnám. Azonban, kedves embertársaim, mielőtt melegedő mellkassal, könnytől megcsillanó szemmel túlságosan elmerengenénk szeretett egyedülállóságunk nagyságán, a The New York Times írásából az is kiderül, hogy a kutyáknak nem csak az ember felé, de más állatfajok felé is egyedülálló képességük a mély szeretetkapcsolat kialakítására.
A kutyák – úgymond – rendellenes hajlandóságot mutatnak arra, hogy erős érzelmi köteléket alakítsanak ki szinte minden lénnyel, ami keresztezi az útjukat. Gondoljunk, csak az egy családban tartott kutya, macska vagy nyúl alkotta csapatokra. Tudományos kísérleteket is végeztek ez ügyben: kölyökkutyákat kecskékkel együtt neveltek fel, az így felnőtt kutya imádta a kecskéket. Amikor juhokkal nevelték fel a kölyköt, akkor szerette a juhokat. De hasonló eredményre jutottak a pingvinek esetében is. Innen már könnyen eljutunk a következtetéshez, hogy nevelj fel egy kutyát emberközelségben és ennek következményeként menthetetlenül szeretetkapcsolat alakul ki a négylábú és közted.
Forrás: The New York Times
A cikk először az a Kutya újság 2024-es októberi számában jelent meg.
