A kutyák bohóca néven is emlegetett pumi az alkalmazkodás kiváló példája. A pásztorélet kemény mindennapjai után a XXI.század modern családjáig minden helyzetben megállta és megállja a helyét, amint azt láthatjuk. Mivel a ma pumi néven ismert kutya az utóbbi 100-130 évben vált önálló fajtává, ezért őshonosnak nem nevezhető, de mindenképpen a magyar vidék szüleménye, először spontán, majd később céltudatos nemesítés és szelekció által formálva. A pumi nem csupán egy kedves és vidám házi kedvenc, hanem Magyarország egyik élő nemzeti kincse. Ezt a különleges, munkára született pásztorkutyát nem csupán hazánkban, de világszerte nagyra értékelik intelligenciája, fürgesége és szeret nivaló jelleme miatt. A pumi a magyar kultúra és pásztorélet szimbóluma, mely évszázadok óta hűséges társa az embereknek, különösen a pásztoroknak.
A fajta kialakulása
Pásztorkutyáink eredetére vonatkozó adatok alapján valószínűsíthető, hogy a Kárpát-medencében található terelő kutyák állományával keveredtek a később bekerült idegen fajták. A mezőgazdaság fejlődése, így a gyapjúkereslet növekedése és a finomabb gyapjú iránti igény szükségessé tette a hazai rackaállomány mellett a nyugati merinói juhok behozatalát.
Az állatokat lábon hajtották hazájukból, és természetszerűen kísérték őket a hajtókutyák is, melyeket szokás szerint a nyájjal együtt eladták, így keveredett az itt élő pásztorkutyák állománya a behozott, különféle más típusú kutyákéval. Kialakult egy „ősleves”, amely alapját képezte a mai fajtáknak. Különféle szőrtípusok és formák jöttek létre, kizárólag a munkában való eredményesség alapján szelektálva. A pumiról az első pontos leírást Pethe Ferenctől olvashatjuk, az 1815-ben megjelent „Természet História és Mesterségtudomány” című művében, a dolog érdekessége, hogy „kuvasz” néven: „… nagyságára ollyanforma, mint egy köjökfarkas; fülei fennállók, szőre valamennyire bolyhos, legalább nem sima, a’ farka kerekedése pedig alólról, bojhos; színe gyakran barnás- fekete, de külömben számtalan, többnyire szennyes-színű…”
Amint látható, a fenti sorok semmiképpen sem lehetnek a kuvasz jellemzői, hiszen biztosan tudható, hogy a kuvasz ma ismert formájában sokkal régebben élt a magyar pásztorok mellett. Mai fogalmaink szerint sokkal inkább a pumit ismerhetjük fel a leírásban és a mellékelt rajzban, de természetesen akkor még nem mint fajtát, csak egyes jellegzetes típusjegyeket.
További érdekesség, hogy ugyanebben a műben szerepel a Pumi leírása is, mind a szövegben, mint a rajzon tipikus, ma mudinak mondott jellegzetességekkel. Látható, hogy elsősorban földrajzi megoszlás szerint, különféle nevekkel illették a terelőkutyákat, a „pumi”, vagy éppen a „mudi” név egyszerűen hajtókutyát jelentett, és sokszor hívónévként funkcionált.
A XX.század elején jelentkezett az igény a kinológia akkori tudósai részéről, hogy rendszerezzék a magyar pásztorkutya-fajtákat, majd 1921.-ben mutatták be dunántúli tájfajtaként az első „PUMI” fajtanévvel illetett kutyát, melyet dr.Raitsits Emil látott el írásos bírálattal. A fajta első tudományos leírását 1936-ban fogadta az FCI, és az időközben elhunyt Raitsits doktor tiszteletére latin nevében róla nevezte el.
Ezután már egyre inkább tisztult a kép a fajták elkülönítése trén, de igazság szerint ez a kinológusok hatáskörébe tartozó kutyákra volt igaz, a pásztoremberek saját elképzelésük szerint párosították a kutyákat továbbra is. Terelő fajtáink, így a pumi is, a rákövetkező 10-15 évben nyerték el ma ismert és elismert formai jegyeiket a céltudatos tenyésztés, nemesítés eredményeképpen.
A használati kutya
A pumi karrierje a nyáj mellől indult, hiszen eredeti közegében nem maradhatott volna fenn, ha nem lettek volna minden szempontból kiváló képességű kutyák. A kistestű pásztorkutyák – rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhetően már a XX. század elején kedvelt társává váltak a városi embernek is. Század eleji képeken láthatjuk az elegáns pesti kisasszonyokat pumival az oldalukon.
A pumi esetében szerencsésen ötvöződött az intelligencia és a temperamentum. A szőrzet viszonylagos könnyebb kezelhetősége is nagy előnyére válik a fajtának, ez is nagyban segítette népszerűségét. A mezőgazdasági állattartásban minden területen kiválóan alkalmazható a pumi, hiszen viszonylag kisebb méretét vakmerősége és ügyessége ellensúlyozza: a hagyományos juhászati munka mellett a kondás, de éppen a gulyás is nagy hasznát veszi ezeknek az örökmozgó, mindenre azonnal reagáló kutyáknak. A „beszédes” jellem a ház körül is hasznos, mivel a pumi tudta nélkül nem történhet semmi a ház körül, és a kis kutya jelzésére figyel a gazda, de a nagytestű őrzőkutyák is. Kiváló dúvadirtó is, a patkányok és más kártevők nagy pusztítója.
A pumit örök, fáradhatatlan tettrekészség jellemzi: munkája során általában szemkontaktusban van gazdájával, lesi, várja a következő feladatot, és azt legjobb tudása szerint igyekszik is végrehajtani. Minthogy a juhász hagyományosan hónapokat töltött kutyájával kettesben a pusztán, így az örökös figyelem, a gazdára fókuszált viselkedés alapvető természetévé vált. Ez az, amit még ma is kitűnően lehet érzékelni pumi és gazda kapcsolatában, és ez vezetett oda, hogy a mezőgazdaságban egyre csökkenő igénybevétel ellenére a fajta nem tűnt el, sőt megtalálta helyét a modern ember világában. A fajta egyre inkább terjed, világszerte újabb országokban tűnik fel, és mindenhol nagy sikert arat.
A pumi a kutyasportok világában is nagy sikereket arat. Az agility, puller, flyball, obedience és más versenyekben elért eredményei miatt egyre több sportoló választja ezt a fajtát. Mozgékonysága és gyors reakciói lehetővé teszik számára, hogy a legnehezebb feladatokban is brillírozzon.
Küllem, egészség, gondozás
Megjelenésére nézve legszembetűnőbb jellegzetessége felső harmadában előre bicsakló füle, amely különösen egyedi megjelenést kölcsönöz neki. Szőre fele-fele arányban fedő- és aljszőrzetből áll. Színe a szürke minden árnyalata, a fekete, a fehér, és az úgynevezett fakó, amely egy mézes-szőkés alapszínből, és sötétebb fedőszőrökkel fedett hát, orr, fül, farok részekből tevődik össze, egészen sajátos árnyalatokat képez. Szőrhossza legfeljebb 7-10 cm, jellegzetes „pumi formáját” némi igazítással nagyon könnyű fenntartani: a lenőtt, hosszú szőröket egyszerű ollóval vághatjuk méretre, és néhány hetente ajánlatos kissé kikefélni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk, így nem ragad össze. Egyébként öntisztuló a szőre, a sár, kosz kipereg belőle, ahogy megszárad.
Betegségekre nem fogékony, energikus, életteli kutya, magas kort, 15-16 évet is megél különösebb probléma nélkül. A tenyésztésbe állításhoz két mozgásszervi rendellenesség, a csípőízületi diszplázia és a degeneratív mielopátia szűrését végezzük, elsősorban az állomány hosszú távú megőrzése érdekében, mivel nem jellemző a komoly probléma a fajtánál. A pumi tartási körülmények tekintetében a többi pásztorkutyához hasonlóan igénytelen, környezetét általában nagyon jól tolerálja. Természetesen a pumi és hasonló mozgás- és munkaigényű fajták esetén a lakásban tartás csak akkor ajánlatos, ha a gazda felelősséggel vállalni tudja, hogy a következő tizenöt évben aktív életet tud biztosítani a kutya számára. Kertes házban megfelelően ki tudja elégíteni mozgásigényét, de a foglalkozás iránti éhségét csak a személyes kapcsolat, közös játék során tudja kiélni. Örömét leli a munkában, a gazdával közösen megoldott feladatokban.
Mai világunkban a terelőversenyek kivételével egyre kevésbé van lehetősége a puminak valódi terelőmunkára, ezt azonban helyettesíthetjük a legkülönfélébb aktív, ügyességi sportokkal. Szabadban tartva érdemes olyan helyet készíteni számára, amely egyrészt a széltől-naptól is véd, másrészt szemmel tudja tartani a területet. Jó, ha látja a ház bejáratát, mivel ha nem tudja a gazda lépéseit követni, inkább a lábtörlőn fog aludni, nehogy lemaradjon valamiről.
Miért válasszak pumit?
Mert minden benne van, amit az ember egy kutyától akar. Ezzel vége is lehetne a leírásnak, de nézzük meg egy kicsit közelebbről:
Egy olyan kutyafajta esetében, melynek kialakulása során egyszerűen „létkérdés” volt, hogy megfeleljen a kívánalmaknak, és megoldjon minden rábízott leckét, természetes, hogy a mesterséges kiválasztódás során a legjobb szellemi képességű egyedek éltek tovább. A régi időkben a szegény ember, vagy a gazda sem engedte meg magának, hogy egy semmirekellő pusztítsa az ételt, így ha jót akart magának a kutya, nagyon igyekezett a gazdának még a gondolatát is kitalálni. Kiváló problémamegoldó képesség, gyors reakcióidő, örök tettrekészség jellemzi. Nagyon gyorsan és könnyen tanul, ami a közös játék, sport, vagy csak a hétköznapok során is nagy előnyére válik. Fekete István örökbecsű regényében, a Bogáncsban – melynek főszereplője köztudottan pumi volt -, kiválóan mutatja be a kutya jellemét, ügyességét, tanulékonyságát a portától a cirkuszig.
Ezek a tulajdonságok nagyon jól jönnek, ha tanítani akarjuk a kutyát, annál rosszabb viszont, ha elhanyagoljuk, mert akkor „majd ő megoldja” a dolgokat, ahogy jónak látja, és nem biztos, hogy találkozik a mi elképzelésünkkel. Tanítása során soha ne alkalmazzunk büntetést, a pozitív megerősítés a megfelelő eszköz számára. Pillanatok alatt felfogja, és természetéből adódóan várja is a megoldandó feladatokat, hiszen a közös tevékenység a lényeges, a megerősítés, a jutalom, a dicséret, amiért dolgozik.
Elsődleges terepe mindenképpen a jószág mellett lenne, a fajta fenntartásának nagyon fontos része volna, ha minél több állattartó, gazdálkodó vállalná, hogy tiszta vérű, törzskönyvezett kutyával dolgozzon, hiszen ez csak így biztosítható. A többi magyar kutyafajtával együtt hungarikum, élő nemzeti örökségünk része, melynek fenntartása a mi felelősségünk. Fenntartásában kiemelt jelentősége van az eredeti készségek megőrzésének, és mivel a kutya társállat, ez a feladat nem az állatkertekre hárul, hanem mindannyiunkra, akik együtt élünk vele.
A fajta fennmaradása egyben felelősségünk is: egy nemzet értékét nemcsak történelme, hanem az általa megőrzött természeti és kulturális örökségek is meghatározzák. Ahogy a magyar nyelv és népzene, úgy a pumi is része annak az egyedülálló örökségnek, amelyet nem szabad elveszítenünk. A fajta genetikai tisztaságának fenntartása és népszerűsítése hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék és értékelhessék a magyar hagyományokat és kultúrát.
Szerző: Árkosi József
A cikk először az a Kutya újság 2024-es novemberi számában jelent meg!
