Mi lesz a sorsa a kutyának (macskának vagy más társállatnak), akinek elhunyt a gazdája? Részét képezi-e az örökségnek? Köteles-e gondoskodni az örökös az örökhagyó után maradt állatról?
Ez a problémakör nem csak erkölcsi, hanem jogi kérdéseket is felvet. A Polgári Törvénykönyv öröklésre vonatkozó rendelkezései értelmében az ember halálával a hagyatéka mint egész száll az örökösre. Az öröklés a törvény erejénél fogva, az örökhagyó halálakor bekövetkezik, nincs szükség hozzá az örökösök elfogadó nyilatkozatára – ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség hagyatéki eljárásra.
Továbbá úgynevezett egyetemes jogutódlásról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ellenkező rendelkezés hiányában valamennyi, a hagyaték részét képező, nem kifejezetten az örökhagyó személyéhez kötődő aktíva és passzíva az örökösre száll át. Az örökségbe tehát beletartoznak olyan kötelezettségek is, mint az állatról való gondoskodás.
Mikor nem köteles az örökös gondoskodni az állatról?
Az örökös két esetben nem köteles gondoskodni a hagyatéki állatról; egyrészt, ha az öröklés megnyílása után visszautasítja az egész örökséget, vagy ha az örökségről, vagy annak egy részéről még az örökhagyó életében lemond.
De a gyakorlatban mit jelent ez?
Az állat gazdája (tartója, tulajdonosa) elhalálozik. A település jegyzője értesül erről, ekkor elkészíti a hagyatéki leltárt, illetve felkutatja az örökösöket, majd mindezt átadja a közjegyzőnek. Ennek jogszabályban meghatározott rendje van, melynek az is része, hogy mely vagyontárgyakat kell felvezetni a hagyatéki leltárba. Sajnos jelenleg az állat mint leltározandó „vagyontárgy” nem szerepel külön nevesítve, ezért az esetek jelentős hányadában nem is kerül fel a listára. Ez azért jelent problémát, mert így szinte „láthatatlan” marad az eljárás során, mely akár hónapokig is elhúzódhat. Az állat sorsa és ellátása bizonytalanná válik.
A hatályos állatvédelmi törvény, illetve a Büntető Törvénykönyv is szankcionálja az állat elhagyását, elűzését, illetve az állattal szemben indokolatlan olyan bánásmódot, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Ebbe a gondozás elmulasztása is beletartozik (pl. etetés, ivóvíz biztosítása, stb.). Ma Magyarországon az ebrendészeti telepek, az állatmenhelyek óriási túlterheltséggel küzdenek. A települések jelentős részében igen nagyszámú a kóbor és a kóborló kutya, macska. Ennek számottevő részét azok az állatok teszik ki, amelyek az elhalálozott gazda után maradnak.
Sajnálatos módon az a tapasztalat, hogy sok esetben az örökösök semmilyen módon nem kívánnak az állat sorsáról gondoskodni, így attól egyszerűen megszabadulnak, magukra hagyják bezárva az ingatlanon, nem gondoskodnak róluk vagy egyszerűen elzavarják az ingatlanról, esetenként kioltják az életét. Természetesen olyan is előfordul, hogy az ebrendészeti telepre juttatják az állatot, vagy humánusabb esetben menhelyre, de ez még mindig kevésbé elterjedt. Egyszerűsítve: az örökös igényt tart a vagyonra, de az állatra nem és nem is kíván semmilyen módon gondoskodni róla.
Jelentősebb változást a hagyatéki eljárás szabályainak módosítása hozhat, ami külön kitérne az állatok helyzetére. Addig is a legcélszerűbb, ha a gazdi még életében végrendelkezik a kutyája sorsáról, illetve megbeszéli azt az örökösökkel is. A megoldások között szerepelhet még annak lehetősége, hogy egy olyan nyilvántartási rendszer hozzanak létre, melyben az összes kedvtelésből tartott állat szerepel településenként külön lebontásban, mellyel akár egy várólistára kerülhetnek a feltételezhetően ilyen sorsra jutó állatok, tekintettel az idős korra vagy a tudomásra jutott betegségre.
Természetesen ehhez szükség van a településen található állatok valós számokon alapuló ebösszeírása és annak ellenőrzése, hogy az adott településen tartott gazdás állatokban a törvénynek megfelelően helyeztek- e microchipet és az azzal együtt kötelező veszettség oltással az állat rendelkezik-e. Egy ilyen rendszer esetében a menhelyek időben fel tudnak készülni az állat fogadására, vagy szükség esetén a róla való gondoskodásra.
Összegzésként: az állatvédelmi törvényünk preambulumában is megtaláljuk, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, így nem csak az ember érzi a gyászt, illetve az elhunyt hiányát, hanem a hátrahagyott kutya is. Ennek tudatában és az élet tiszteletének okán kellene gondoskodni az örökhagyónak és az örökösöknek is a hátra maradt állatról.
Szerzők: dr. Edelényi Bernadett és dr. Orczy-Sturmann Ágnes állatvédelmi szakjogászok
A cikk először az a Kutya újság 2024-es októberi számában jelent meg.
