Ennek az eredetileg Afrika déli csücskén honos fajtának hivatalos angol neve, Rhodesian ridgeback (rodéziai tarajoshátú) némileg megtévesztő, ugyanis nem Rodéziában, azaz a mai Zimbabweban tenyésztették ki, hanem Dél-Afrikában. Népszerű elnevezése, az oroszlánkutya legfontosabb feladatára utal: oroszlánok és más nagyvad felkutatása és helyben tartása, amíg a vadász a helyszínre érkezik. Eredeti leírását egy Barnes nevű dél-rodéziai tenyésztő dolgozta ki 1922-ben a dalmata standardjának felhasználásával. Ő keresztelte a fajtát rodéziai oroszlánkutyára. Öt évvel később a Dél-Afrikai Kennel Szövetség felvette az elismert fajták közé Rhodesian ridgeback néven. Akármelyik nevén említik, ez az egyetlen dél-afrikai eb, melyet az FCI is elismer.
Hátán taraj húzódik végig
E viszonylag fiatal fajtának legszembetűnőbb tulajdonsága a gerincvonal mentén végighúzódó, a szokásos iránnyal ellentétes szőrtaraj. A vállak között egy forgóban kezdődő és a csípőnél végződő sörényszerű jelenség a legszélesebb pontján körülbelül öt centiméter széles. Régebben a szőrtaraj nélkül született oroszlánkutya kölyköket kíméletlenül elpusztították. A BBC a brit közszolgálati csatorna 2008-ban sugárzott Pedigree Dogs Exposed (Fajtatiszta kutyák leleplezve) televíziós dokumentum-filmje ezt a kegyetlen gyakorlatot pellengérre állította. Hatására megváltoztatták az ide vonatkozó előírásokat. Az ilyen kiskutyákat ma már életben hagyják, viszont ivartalanítással zárják ki a tenyésztésből és nem mutathatók be kiállításokon.
Bizonytalan eredet
A fajta eredetével kapcsolatosan számos, egymásnak ellentmondó teória született. A legvalószínűbb nézet szerint helybéli törzsek félig háziasított tarajoshátú kutyái és több európai fajta, mint az airdale terrier, véreb és pointer keresztezése. Egyesek arab kereskedők kutyáinak vérvonalát is sejtik az oroszlánkutyában, mások az orosz barzojra is tippelnek. A legkevésbé valószínű feltételezés a thai tarajoshátú kutyával hozza genetikai összefüggésbe, aminek egyetlen alapja a szőrzet hasonlósága. A tenyésztési munka eredménye egy atletikus termetű, jó izomzatú kutya. Testfelépítése jól tükrözi erejét és állóképességét. A kanok marmagassága 64–69 centiméter, testtömegük eléri a 40 kilógrammot. A szukák 61–66 centiméter magasak, súlyuk 30–32 kilógramm. Fejének alakja valamelyest a vizsláéra emlékeztet. Háromszög alakú fülei nagyok, magasan tűzöttek, az archoz simulnak. Az arcorri részen sötét maszkot viselhet, ami a füleken is megjelenhet. A szemek kerekek, értelmes tekintetűek. Színük az orréval kell, hogy harmonizáljon: sötét szemek és fekete orr, vagy borostyán szemek és barna orr. Nyaka izmos, közepesen hosszú. Háta egyenes, de fara enyhén csapott. Mellkasa mély, egészen könyék alá ér. Hasa közepesen felhúzott. Mellső lábai egyenesek, párhuzamosak. Mancsai nagyok és erősek. Farka a csánkjáig ér és enyhén ívelt. Sűrű szőrzete rövid, testhez simuló, az őzvörös különböző árnyalatainak színében tündököl és fényes megjelenésű. Szügyén és mancsain fehér foltok fordulhatnak elő. Vedlése minimális, ezért a szőrzet nem igényel túl sok odafigyelést. Heti egyszeri átkefélés és időnkénti fürdetés bőven elegendő. Élettartama 10–12 év.
Sokoldalú kutya
Feljegyzések szerint az oroszlánkutyát eredetileg vadászatra, valamint őrkutyaként alkalmazták. Manapság sokan családi kutyaként tartják; a kutyás sportokban is, például az agilityben is találkozni vele. A hiedelmekkel ellentétben jól szocializálható, feltéve hogy fiatalon kezdik a szoktatást. A család tagjaihoz végtelenül hűséges. Magabiztos és kiegyensúlyozott, bátor és roppant megbízható. Gyerekekkel általában barátságos, bár nem veszi jó néven, ha bosszantják. Ismeretlenekkel szemben tartózkodó. Általában az idegen személy és a család tagjai közé áll, de nem válik támadóvá. Gazdája távollétében hűségesen őrzi a házat, és csak akkor ugat, ha komoly bajt érez. Nagyon gyorsan képes reagálni. Egyik pillanatban szundikál, a másikban már ott van, ahol valami gyanúsat észlel.
Az oroszlánkutya nevelését korán kell kezdeni és rendkívül magabiztosnak kell lenni. Mivel hajlamos az önállóságra, sőt időnként akaratoskodó is lehet, mindig következetesen kell fellépni vele szemben. Ezért kezdő kutyatartóknak nem feltétlenül ajánlott. Pozitív visszajelzések alapján szívesen és gyorsan tanul meg új parancsokat, amik végrehajtását kötelességének tekinti. Míg például egy labrador játéknak tekinti, mondjuk az apportírozást, addig a ridgeback megoldandó feladatnak. Ez amúgy sem rossz foglalatosság a számára, mivel kifejezetten sok mozgást igényel. Ezért rendszeresen meg kell futtatni vagy hosszabb kirándulásra vinni. Néhány lépés a sarokig és vissza nem elegendő a számára. A póráz nélküli sétával csínján kell bánni, mert könnyen felszínre törhet erős vadászösztöne. Ha alaposan kimozogta magát, a lakásban nyugodtan fog viselkedni.
Egészségügyi problémák
Állatorvosi szempontból nem kis gondot okoz a kutyák 8–10 százalékában fellehető veleszületett rendellenesség, az úgynevezett dermoid sinus, amit egyesek a nyitott gerinc egy nagyon enyhe változatának tekintenek. Néhányan a háti szőrtaraj jelenlétét is erre vezetik vissza. Ez egy, a gerinccel párhuzamosan futó csőszerű képlet. Keresztmetszete általában hosszúkás és az alatta lévő szövetekig ér. Tapintással egy spagetti-szerű vonalat érezhetünk a hátvonal mentén. Egyes kutyáknál közlekedhet a felszínnel, más egyedeknél teljesen zárt. Mivel bőr béleli, szőrt, szőrtüszőket, faggyúmirigyeket tartalmaz. A traktus idővel megtelik kihullott szőrszálakkal, elhalt hámsejtekkel és különböző váladékokkal, amely kiváló táptalaj baktériumok és gombák számára. A visszamaradt váladék sipolyok formájában a bőrön keresztül törhet magának utat. Máskor gennyes tályogok alakulhatnak ki, melyek súlyos esetben egészen a gerincvelőig is hatolhatnak, akár a kutya bénulását, sőt halálát okozhatja. Szerencsére a dermoid sinus műtétileg jól eltávolítható, de az operált egyedek nem tenyészhetők tovább. A csípő-diszplázia ennél a fajtánál is előfordulhat.
Besorolási viták
A fajta hivatalos FCI-besorolása: kopók és rokon fajták. Mindazonáltal legalább ötféle osztályozás látott eddig napvilágot. Egyesek a spicc és egyéb primitív fajták közé sorolják az oroszlánkutyát, mivel származása egy félig vad fajtára vezethető vissza. A nyomkövető abból ered, hogy a déli Afrika cserjés és szavannás vidékei általában rosszul beláthatóak, ami által a vad szemmel nehezen fedezhető fel. És bár az oroszlánkutya kiválóan lát, a prédát sokkal inkább szimatával fedezi fel és jelzi. Azok, akik az agarak közé sorolják, arra hivatkoznak, hogy a fajta kialakításában e futó fajtát is felhasználták. Érdekes módon, figyelmen kívül hagyják, hogy a ridgeback semmilyen hasonlóságot nem mutat az agarakkal, és sebességben sem képes felvenni velük a versenyt. Van, aki munkakutyának minősíti. Ezt arra alapozzák, hogy remek szaglása, látása és hallása révén kiváló vadászeb, emellett erős az őrző-védő ösztöne, de alkalmas marhacsordák hajtására is. A 2008-as Rhodesian Ridgeback Világkongresszuson egyesek a kocsikísérő kutya besorolást javasolták arra hivatkozva, hogy a fajta kialakításának hajnalán a farmerek és vadászok ökrös szekereit kísérte, mintsem vadászatban vett volna részt.
Aki e gyönyörű fajta tartása mellett dönt, az egy sokoldalú és hűséges, de rengeteg energiával rendelkező eb gazdája lesz. Mivel sok odafigyelést és következetes foglalkozást igényel, kezdő kutyások alaposan gondolják meg.
Dr. Polgár György/Johannesburg
Képek: https://muzungarhodesianridgebacks.
wordpress.com
