– Szeretném bemutatni a tisztelt Olvasóknak következő beszélgetőtársamat, Udvardiné Lukács Ilonát. Szeretettel köszöntelek az Aranykeretes Arcképcsarnokban. Megengeded-e, hogy Icának szólítsalak az Olvasók nyilvánossága előtt, mint ahogy már sok közösen töltött évtizedes ismeretségünk alatt?
– Természetesen.
– Az Olvasókat és engem is az érdekelne, hogyan kezdtél el egyáltalán kutyázni?
– Tulajdonképpen nekünk kislány koromban soha nem volt sem kutyánk, sem cicánk, olyannyira nem, ha megnyalta a kezemet egy kutya, kiütéses lettem tőle. Amikor férjhez mentem, miután a férjem vadász, neki mindig volt kutyája, magyar vizslája és spánielje. Ezáltal kerültem kutyák közelébe, mert rá lettem kényszerítve. Később azután megszoktam és tudomásul kellett vennem, hogy kutyákkal kell együtt élnem, és attól kezdve én is kijártam férjemmel, Udvardi Péterrel vadászni. Egyszer az történt, hogy az udvarunkra kiteregetett ruhákat az éjszaka folyamán elvitték. Ekkor úgy döntöttem, mindenféleképpen kell egy területőrző kutya, de mindenképpen magyar fajta legyen. Elindultunk kuvasz-, komondornézőbe, mert még nem tudtam eldönteni, melyik legyen.
Így kerültünk egy neves komondortenyésztőhöz, aki olyan árat kért, amire akkor kettőnk fizetése sem lett volna elég. Nagyon el voltam keseredve, hogy mégsem fogunk komondorhoz jutni, míg nem férjem egyszer csak hazaállított egy öt hónapos Szálfaúti Barbara nevű kölyök szukával. Ezek után teljes mértékben elköteleződtem a komondor fajta iránt. Ez a szuka ugyan nem hozott almot, de vele ismertük meg a komondor fajta különleges külső és belső tulajdonságait.
– Mikor született nálatok az első komondoralom?
– 1984-en vásároltuk meg Szentiváni Torkos Terkát, akivel elkezdtünk kiállításokra járni. Természetesen akkortól férjemmel, Péterrel együtt komondoroztunk és komondorozunk a mai napig is.
– Milyenek voltak az akkori kutyakiállítások a Te szemeddel?
– Teljesen más volt a kiállítások hangulata, mint a maiaknak. Elsősorban a komondor köröket illetően. Sokkal több komondor volt és sokkal jobb minőségűek. Terkával kezdtük el a tenyésztést is.
– Milyen eredményeket értetek el a tenyésztés során?
– Jelenleg Aranykoszorús Mestertenyésztők vagyunk. Tenyészetünk külföldre került egyedei között van francia, lengyel, holland, amerikai és cseh Champion. Idehaza is számos eredményes kutya került ki tenyészetünkből, Babérkoszorús Champion, Európa Győztes és Junior Championok is. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy John Landis, a neves amerikai filmszakember Szentmiklósi Kéktavi Harcos nevű komondorával sorra nyerte az amerikai kutyakiállításokat, valamint Jessica Lange kétszeres Oscar-díjas világhírű filmszínésznő személyesen vitte el tőlünk Csaba nevű két hónapos kutyánkat.
– Úgy tudom, Te alapítottad meg a Hungária Komondor Klubot, ha mesélnél nekünk erről.
– Eredetileg 1988-ban megválasztottak engem a Komondor Fajtaszakosztály elnökének. Ezt követően 2000-ben férjem javaslatára 18-an megalapítottuk a Hungária Komondor Klubot mint önálló egyesületet, ami 2000. szeptember 18. óta államilag elismert tenyésztő szervezetként működik, és ami előre mutatott a többi klub számára is, hogy ez lesz a jövő útja állami elismertség és a Szövetséggé alakulás elérése céljából. 1991-ben álmodtam meg a Komondor Magazint, ami azóta minden évben megjelenik, és a kiadványt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000. szeptember 12-én nyilvántartásba vette, mint kinológiai szaklapot.
– Miről mesélnél még nekünk szívesen, amiről szép emlékeid vannak?
– Sok éven keresztül voltam ennek a lapnak, az „a Kutya” című újságunknak Szerkesztőbizottsági tagja, dr. Joób F. Tamás főszerkesztő vezetésével, és a többiek, Dr. Zöldág prof, dr. Bíró Andor, a teljesség igénye nélkül őket említeném. Több cikluson keresztül voltam a Magyar Fajta Tanács, később magyar fajta Szakbizottság elnöke. Ebben a tevékenységemben a magyar kutyafajták koordinálása, rendezvényeken való részvételük segítése volt a feladatom. A sok munka eredménye abban csúcsosodott ki szerintem, hogy a magyar pásztor- és vadászkutya fajták bekerültek a Magyar Értéktárba, majd a Nemzeti Értéktárba, és innen már dr. Simicskó István és dr. V. Németh Zsolt segítségével bekerültünk a Hungarikumok közé. Ebben segítségünkre volt a MEOESZ és Berényi Kozma Kata.
– A MEOE és a jogutód MEOESZ-nek is Elnökségi tagja voltál.
– Valóban, két cikluson keresztül, 8 évig tagja voltam az Egyesület felsővezetésének, mint a Kennel Klub Elnökségi tagja. Megtisztelő volt ez a tisztség számomra, mert itt is a magyar kutyafajták érdekeit tudtam képviselni. Megemlíteném, hogy Nemzetközi küllembírói vizsgát is tettem több mint 30 éve az 5 magyar pásztorkutya vonatkozásában.
– Mit mesélnél erről, hová jutottál el bírálni?
– A magyar kiállításokon kívül bíráltam Németországban, Norvégiában, Ausztriában, Csehországban, Franciaországban és a legnagyobb élmény, hogy Moszkvában az első Komondor Fesztivál bírója voltam. 1995 óta hazánkban is minden évben megrendeztük a komondor Fesztivált. 2008-ban a férjem és én a MEOE érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységünk és eredményes kinológiai munkásságunk elismeréséül MEOE Aranykoszorús jelvényével tüntetett ki Korózs András Elnök Úr. 2013-ban a Világkiállításon Életmű díjat is kaptam, amire nagyon büszke vagyok.
– Úgy tudom, hogy két könyved is jelent meg.
– Az első a Kutyatár sorozaton belül a Komondor, Kuvasz társszerzője voltam Gibizer Tiborral együtt, a másik pedig önállóan csak a komondorról. 1998-ban az MTA 15. alkalommal kiírt Henry Ford Európai Természeti és Kulturális Örökségért Díj 4. különdíját nyertem el 165 pályázó közül.
Szerző: Erdős László
Az interjú folytatása az a Kutya 2024-es szeptemberi számában olvasható!
