Tara és Klára, a világbajnok páros

Ahogy arról előző lapszámunkban beszámoltunk már május 3. és 6. között hollandiában, Roden városában rendezett holland juhászkutya fajtavilágbajnokságon a mentőkutyák kategóriájának versenyét a kilenc éves magyar szuka, Tara és vezetője, Salamon Klára, az SOS Mentőkutyás Egyesület tagja nyerte. A nem mindennapi siker kapcsán készítettünk interjút a világbajnok kutyavezetővel.

Tara és Klára nyolc országból való, tíz kutya közül került ki győztesként a mentőkutyák közül, a világversenyre egyébként a különböző kategóriákban összesen százötven holland juhászt neveztek tizenhét országból. A megszerezhető háromszáz pontból, kétszáznyolcvanhetet sikerült kapnia a magyar párosnak, ami majdnem hibátlan teljesítményt jelent. A megmeréttetés a Nemzetközi Mentőkutya-Vizsgaszabályzat sztenderdjei (IPO-R) alapján zajlott.

Úgy tudom a legtöbb kutyástól eltérően önnek viszonylag későn lett csak kutyája?

• Igen, gyermekkoromban nem engedték, ezért 2000-ben már bőven felnőtt voltam (nevet), mikor az első kutyám Lucy, egy boxer amstaff keveréket hozzám került. Őt a Herosz Állatotthonról hoztam el, menhelyi kutyus volt, akivel Székesfehérváron kezdtem el kutyaiskolába járni. Nagyon érdekelt a kutyákkal való munka, több dolgot is kipróbáltam, de leginkább a keresés-mentés foglalkoztatott, így amilyen képzést lehetett azt én elvégeztem ebben a témakörben, illetve folyamatosan tanultam könyvekből és képeztem magamat és a kutyámat. Ez lényegében egy élethosszig tartó folyamat, ami most sem ért véget, csak amikor már közel húsz éve csinálja az ember, akkor kicsit könnyebb. 2003-ban mikor már tudtam, hogy mit is kell figyelni egy jó keresőkutyához, találtam egy border collie-t, Nixont, akivel 2004-ben kezdtem meg a közös tanulást, képzést. Sokfelé jártunk, ugyanis ebben a műfajban elengedhetetlen a külföldi tapasztalatszerzés, mivel hazánkban kevés a jelentős hegység, és szerencsére a földrengések is elkerülik az országot, így romkeresés elsősorban a határaikon túl végezhető.

Nagy „élmény” volt Szumátra 2009 őszén, ahová a Pest Megyei Kutató Mentő  Szolgálattal juthattam ki. Annak idején ott egy jelentős földrengés pusztított és, ahol valós romok között végezhettem mentési feladatokat és éles helyzetben próbálhattam ki, hogy milyen is a szakmaszerű mentés, ami azért sokban különbőzik a versenyektől. Ez azért is jelentős számomra, mert a legtöbb mentőkutyás nagyon ritkán juthat el ilyen eseményre, ha csak nem professzionálisan végzi ezt a hivatást.

Milyen ágazatok érdekelték még a kutyázásban?

• Még az említett border collie-val terápiás kutyáztam és tereltem is, illetve annak idején alapító tagok között voltam a Pata és Mancs Terápiás Kutyás Egyesület Székesfehérváron, ami a mai napig működik, de ugye mindenkinek mások a lehetőségei, így választanom kellett, hogy melyik irányzat, ágazat mellett kötelezem el magamat. Mivel én a mentőkutyázást választottam az életemet is áthelyeztem Budapestre. Tara már egy nagyon tudatos választás volt, kifejezetten a mentőkutyázáshoz igazítva. Sok kutatás, érdeklődés után végül a Le Dobrey hollandiai kennelre esett a választás. A kutyát a kennel tulajdonosa választotta ki nekem, nem engedte, hogy ezt én tegyem meg, nekem le kellett írnom, hogy milyen tulajdonságokat részesítek előnyben és ezek alapján döntött a tenyésztő. Manapság az internet korában már sok lehetőség adott egy mentőkutyásnak, hogy külföldi kutyát vásároljon, hogy külföldön tréningezzen, ennek csak anyagi határai vannak. Persze a kutyát fel kell tudni építeni. Ez pedig sok tanulás, gyakorlás és fel nem adás révén működik csak, illetve el kell tudni fogadni, ha a szeretett kutyánk egész egyszerűen nem alkalmas mentőkutyának. A legtöbben ezt nem tudják elfogadni, és ez nem csak a mentőkutyásokra igaz, legyen szó bármilyen kutyás sportról.

Miért pont a holland juhász?

• Mindenkinek van egy kedvenc fajtája, amire esküszik, ami a sok év során a legjobbnak bizonyul. Miután az ember rengeteg fajtát kipróbált, miután számos fajtával dolgozott, a legjobb benyomást teszi rá egy és a mellette teszi le a voksát. Nálam ez a holland juhász lett, ami itthon egy kevésbé ismert fajta, de talán ettől is lett érdekes, egyedi a számomra.

Ezt a kiemelkedő eredményt régóta érezte a párosukban?

• Sok csalódás éri az embert, ha a mentőkutya sportot választja, és ahogy mondtam ez igen költséges, mert külföldi tapasztalat nélkül lényegében nem végezhető. A világbajnokságot megelőzően is voltak jó eredményeink, például hét hónapos terhes voltam mikor Hollandiában egy romkeresési versenyt megnyertünk, de ugye hazánkban valamiért mindig csak az aranyéremre emlékeznek, pedig jutott dobogós helyezésből is bőven külföldi és hazai versenyeken is. Ráadásul mi nem profeszszionálisan űzzük ezt, hanem hobbiból, így a hivatásosak nagy előnyben vannak velünk szemben. Ami külön nehezíti a mentőkutyások helyzetét az állandó szabály és selejtezési feltételek változtatása, de igyekszünk mindig minden új, vagy régi új szabálynak megfelelni. A vizsgák és kvalifikációk is mind külföldön vannak, melyek szintén pénzbe kerülnek. Sajnos előfordulhat olyan is, hogy ha az egyesületünket értesítik, hívják egy helyszínre, ám nem tudunk menni, mert nincs rá fedezetünk, ez persze a hosszabb utakra vonatkozik elsősorban. Ráadásul nekünk területkereső kutyáink vannak, melyek egy adott  területen belül (erdő, mező, tisztás, stb.) képesek élő vagy elhunyt személyeket megtalálni, így gyakran hívnak minket olyan esethez, ahol mi nem tudunk segíteni és amikor ezt elmondjuk, akkor ezt nehezen szoktak megérteni és a fejünkhöz vágják, hogy nem akarunk segíteni.

Milyen speciális felkészítést igényel egy mentőkutya a már említett külföldi túrákon, vizsgákon, tapasztalatszerzéseken kívül?

• Fontos a kutya mozgatása, etetése, lényegében vele úgy kell foglalkozni, mint egy élsportolóval, egy atlétával. Szakemberek által összeállított étrendre és fizikai felkészítésre van szükségük. Emellett fontos, hogy egy  mentőkutya akár egy nyolc-tíz vagy akár még több órás repülés után azonnal képes legyen munkát végezni, azaz tökéletes mentális állapottal is rendelkeznie kell. Annak idején a border colliem-al, amikor huszonnégy órás repülő után megérkeztünk Szumátrára, lényegében egyből munkához is láttunk, a kutya nem volt fáradtabb,  megviseltebb, mintha csak mondjuk a Balatonra ugrottunk volna le.

Hogy lehet ezt a komoly hobbit, hivatást összeegyeztetni a munkával?

• Nehéz, mert sok időt vesz el az ember életéből. Én szerencsés vagyok, mert nővérként dolgozom egy  magánkórházban. A főnökeim nagyon rendesek, előzékenyek, különösen, ha mondjuk egy mentésre kell mennem és elmondásuk szerint nagyon büszkék is, hogy egy világbajnok dolgozik az osztályukon.

Az tényleg igaz, hogy a mentőkutyások keresik, mondhatni vadásszák a bontásra váró épületeket, a leendő romokat?

• Valóban, mivel ilyen épített területek nem állnak rendelkezésre Magyarországon és ahogy ezt mondtam, ehhez külföldre kell utazni, így mi állandó jelleggel keressük a romokat, mondhatni rom fanok vagyunk (nevet). Tegnap Angyalföldön leéget egy raktár a lakóhelyem közelében és rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jól lehetne ott gyakorolnunk. Szóval kissé fanatikusak, megszállottak vagyunk, de ez korántsem jelenti azt, hogy mások kárát, katasztrófáját óhajtjuk, sőt! Mi is olyanok vagyunk, mint a például a tűzoltók, mentők hogy nekünk is az a jó, ha ránk nincs szükség! A déli szomszédoknál, Szlovéniában és Horvátországban, ahol hegyek és erdők is bőven rendelkezésre állnak sokkal könnyebb a mentőkutyások helyzete.

Mik a jövőbeli tervek, milyen céljaik vannak még együtt?

• Én úgy érzem, hogy két év még bőven benne van párosunkban  a versenyzés szintjén. Idén ősszel lesz egy verseny Jászberényben, ahol romkeresésben szeretnénk indulni és kvalifikálni magunkat a jövő évi világbajnokságra, majd ott egy szép eredményt elérni.