Perzsa agár és arab gazella, Allah ajándéka
Az FCI 10-es agarak fajtacsoportjába tartozik. Eredetét tekintve minden bizonnyal az egyik legősibb agár fajta. Az időszámításunk előtti ókori Egyiptomban falfestményeken mutatkozik meg először, valamint szintén az i.e, 3. évezredben a sumér írásos emlékekben ur-sar-da néven említik a fajtát, ami salukit jelent. Az iráni költészetben, az egykori legjelentősebb költő Firdauszi (934–1024).
A Sahname (Királyok Könyve) tesz említést a fajtáról. Királyok agara volt, de természetesen a törzsek is rendelkeztek akkoriban számos agárral. Származását tekintve állítólag a délarábiai Salik helységről kapta nevét, és több elmélet szerint rokonságban áll a török, afgán tájegységen élő „keleti” agarakkal. Ősi beduin törzseknél, vadászoknál szent állatként, Allah ajándékának tekintették (sosem hívták kelb-nek, kutyának), együtt éltek, vadásztak vele, és megtiszteltetés volt Salukit ajándékba kapni, de adni is. Pénzért nem cserélt gazdát, annál nagyobb értékkel bírt.
Küllemét tekintve nagytermetű, rendkívül izmos, kecses, légies járású, szinte nem érinti a talajt a lépteivel. Van rövid és zászlós szőrű, az utóbbi fülén, farkán és lábszárain igen puha, selymes tapintású zászlós szőrzetet találunk. Szőre puha, szinte kéri a kéz érintését. Minden színben elfogadott. Feje ék alakú, keskeny, szeme meleg tekintetű barna, füle zászlós végű, orrtükre fekete vagy sötétbarna, harapása ollós. Lábai szikár izomzatúak, egyenesek, párhuzamosak, háta rövid, ágyéka hosszú, bordaívei határozottak, hasa jellemzően felhúzott agár has, fara kevéssé csapott, farka ívelt, zászlós szőrrel borított. Mérete szuka 58–69, kan 65–71 cm.
Az egész felépítése a könnyed, kecses vágtát sugallja, ami miatt évezredek óta tartják, tenyésztik, és használják őshazájában a mai napig versenyeztetésre, gazella vadászatra. Testalkata, könnyed mozgása, szőrzete nem véletlenül alakult ilyenné, amilyennek ma ismerjük.
A sivatagos, félsivatagos vadászat sok kihívással és megterheléssel jár, amit egy nehéz testű, túlizmolt agár nem bírna sokáig. A testnek, izmoknak, talpaknak, ujjaknak kell az erő és a lágy talaj érintés, mert a homokot gyakran köves, sziklás talaj váltja, amit nehezít a hőség. Azt mondták régen, ha nappal akarsz vadászni, kistermetű Salukikat vidd, a nagyok meghalnak. A kisebb termet alacsonyabb súlypontot, jobb fordulékonyságot, kevesebb fajlagos energia felhasználást, és kevesebb „melegedést” ígér, amit az ősi vadászok jól tudtak. A szőrzet selymessége miatt nem ragadt meg benne semmilyen száraz növényi szár, könnyebb volt tisztán tartani, és ápolni.
A világos szín kevesebb hőt vett fel a napsugárzásból. Rendkívül gyors és kitartó, kilométereken át képes üldözni, majd elfogni a prédát, ott ahol minden más kutyaféle kudarcot vallana. Napjainkban is használják Szaud Arábiában és a közel-kelet más részein nyúl és gazella vadászatra, még mindig értéket képvisel egy-egy jó példány.
Jelleme megosztó, idegenekkel kifejezetten tartózkodó, nehezen enged a bizalmába új jövevényt. Gazdájával rendkívül kedves, ragaszkodó, de még ott is megköveteli a neki járó tiszteletet, néha távolságot. El kell fogadni, hogy nem kutya gondolkodású. A Saluki nem hasonlítható máshoz, mindegyik szubjektív indivídum, és ezt érzékelteti is. Saluki egyenlő önállóság. Nem szabad elfelejteni, hogy a kedves tekintet mögött és a selymes szőrzet alatt erőtől dúzzadó, önálló vadász szíve és ösztöne munkálkodik!
Európában kedvelt fajta, számos egyeddel indulnak pálya és coursing versenyeken, ahol az egyik legszebb munkát bemutató vadászt láthatunk a futamokban. Szerencsére a „divat” elkerülte még ezt a fajtát is, így egészséges, betegségekkel szemben ellenálló, nem kényes agarat kapunk, ha a Salukit választjuk. A téli tartós hideget nem kedveli, de ha mozoghat, akkor ez sem akadály számára.
Bátran választhatjuk kedvencnek, sport kutyának, társnak, ám fogadjuk el, hogy soha nem lesz belőle kutya, mert mindig Saluki marad, a perzsák és Allah ajándéka, amit ő tud, és emlékeztet rá, ha megfeledkeznénk róla.
Képek és szöveg: Págány Tamás
