A menhely szó a legtöbb embernek szűk ketrecekben gubbasztó ebek látványát jelenti. A Szent Ferenc Állatotthon azonban más volt már a kezdetekkor is. A Noé barátai stábja megnézte milyen az, ha majdnem 100 kutya éldegél az ócsai tájvédelmi körzet közepén. Kicsi és nagy kutyaházak, sok-sok farokcsóváló kutya, együtt egy nagy területen. 1995 óta mûködik az alapítvány hivatalosan is, de az otthon már 1991 óta létezik a kis ócsai tanyán. A Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány szinte kizárólag adományokból él. A senkinek nem kellő, elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak ad átmeneti vagy végleges otthont. Minden kutyát oltva, féregtelenítve, mikrochippel ellátva és – anyagi lehetôségeihez mérten – ivartalanítva ad ó örökbe. Sajnos a létszám csökkenése nem a magyarországi állattartási morál javulásának köszönhetô: ma már „csak” 70 kutyának tud otthont nyújtani a tanya – az anyagi keretek szűkössége miatt.
„Nem menhely!” – tiltakozott rendszeresen Merza Henriett, amikor tevékenységéről kérdezték. A menhely szó ugyanis a legtöbb embernek szűk ketrecekben sínylődő, nyomorult ebek hadát idézi. Merza Heni állatotthona azonban más volt már a kezdetekkor is: egy hatalmas, körbekerített tanyán szabadon éldegélt majdnem 300 kutya az ócsai tájvédelmi körzet homokbuckás akácerdeje közepén. Csak azokat a kutyákat tette „szeparé”-ba, akik egyáltalán nem jöttek ki a többi ebbel. Akiknek nem sikerült új családot találni, élhettek a tanyán életük végéig –szeretetben, nyugalomban. Heni minden kutyának nevet adott és minden egyes négylábút emberszámba vett. A tanyát korai tragikus halála miatt két fiatal lányára, Ritára és Henire hagyta, akik azóta is folytatják édesanyjuk munkásságát.
