A kutya-ember közötti erős kötelék, kétségtelenül a szemkontaktus meglétével alakulhatott ki, vagy legalábbis elengedhetetlen részévé vált. A kutyák hosszas szemkontaktus felvétele a szülőgyermek kötődéshez hasonló hormonális válasz reakciót indít be a gazdáknál. Az oxitocinszintje, (ami szerepet játszik a fajon belüli társas kötődések kialakulásában), emelkedik, amely kiemelt figyelmet, törődést és gondoskodást vált ki a gazdákból kutyáik felé. A kutyák viselkedése, oxitocin hormonszintje ennek hatására szintén változik, amely tovább okozhatja a törődés, gondoskodás kiváltását, így biztosítva a kötődés szinte végeláthatatlan körforgását.
A domesztikáció (háziasítás, a vadon élő állatok megszelídítése) során a kutyák számos olyan tulajdonságra tettek szert, amely a fajok közötti, vagyis az emberhez való kötődést segítették elő. Korábbi kutatásokból ahol a kutyák és farkosok szociális viselkedését hasonlították össze, kiderült, a szemkontaktus felvétele az egyik legfontosabb eleme a kötődés kialakulásának. A vizsgálatok során kézben nevelt farkaskölykök és kölyökkutyák interakcióit vizsgálták gazdáik felé fél perces időkereten belül. A megfigyelés előtt a gazdáktól és négylábú társaiktól is vizelet mintát vettek a kutatók, az oxitocin szint változásának méréséhez. Az eredmények nem meglepő módon alátámasztották a kutatók kezdeti hipotézisét, miszerint a farkasok kevesebbet néznek az emberre az interakciók során, és ha fel is veszik gondozóikkal a szemkontaktust, a kutyáknál megfigyelt oxitocin szint változás nem detektálható az ő esetükben.
A kutyák ősei feltehetően gyors szemkontaktus felvétellel kezdeményezhettek interakciót az emberrel, ami már a domesztikáció korai szakaszában megjelenhetett. A kitartott szemkontaktus, a kötődés erősítése pedig egy új kutatás szerint, szintén a háziasítás elején alakulhatott ki. Ma már tudjuk, hogy a háziasítás, nem az ember aktív részvételével kezdődött. A kutyák őseinek egy csoportja nagyjából 20-40 ezer évvel ezelőtt kivált fajtársai kötelékéből és az emberi csoportok útját követték. Ebből nyilvánvaló előnyük származott, a hátrahagyott ételmaradékok, hulladékok táplálékul szolgáltak a kutyák őseinek. Ezek az őskutyák fajtársaikhoz képest szelídebbek voltak, nem féltek az emberektől, így egyre közelebb kerültek hozzájuk, amit az emberek sem bántak. Az emberek is felfedezték az őket követő kutyás csoportokban rejlő előnyöket, hidegebb időben meleget biztosítottak a csoport számára.
A kutyák ősének kutatásában kulcs szerepet tölthetnek be az ausztráliai dingók, akiknek még mindig nem sikerült megbízhatóan igazolni eredetüket. Korábbi kutatások azt feltételezték, hogy Kelet-Ázsiából az emberekkel együtt kerültek a földrészre már szelídített kutyaként, majd izolálódott pár egyed a csoporttól és visszavadult életformában népesítették be Ausztráliát. A modernebb tudományos vizsgálatok alapján azonban egyre alószínűbb hogy külön fajnak tekinthetőek a dingók, akik származása a kutyákkal közös ősre vezethető vissza. A szaporodási izolációjuknak köszönhetően egyedi jellegek alakultak ki, amik alapján a kutyáktól jól elkülöníthetőek. A kutatásokat azonban nehezíti a dingók kutyákkal való szaporodása, így a DNS minták sem tudnak egyértelmu bizonyítékul szolgálni a fajok elkülönítésében.
Egy nemrégiben megjelent kutatásban, a kutatók a dingók és kutyák szemkontaktus felvételének paramétereit vizsgálták meg, úgy vélték a dingók az emberekhez való kötődésben félúton lehetnek a kutyák és farkasok között. A kísérletben a korábbi farkas-kutya összehasonlító vizsgálatok kísérleti menetét vették alapul. A dingók (vagy legalábbis annak vélt) egy külön számukra fenntartott menhelyen éltek ahol gondozókkal lehetőségük volt szociális kapcsolatot kiépíteniük. A kutyák gazdáikkal vettek részt a kísérletben.
Az eredmények alapján a dingók a farkasokhoz képest valóban többször kezdeményeztek szemkontaktust agondozókkal, azonban ezek a kutyákhoz képest rövidebb ideig tartottak, vagyis valóban a dingók a farkasok és kutyák közötti evolúciós résben foglalhatnak helyet. A kutatók azt mondják, hogy az emberrel való szemkontaktus felvétele, a kötődés kialakulásának kezdeti lépése már a mai kutyák háziasítása előtt is megjelenhetett, vagyis egy igazán ősi jellegről lehet szó. Az ismert személlyel való hosszas szemkontaktus már valóban a háziasítás eredménye lehet, amely csak később jelent meg a kutyák evolúciós történetében.
Egy japán kutató, aki nem vett részt a dingók összehasonlító vizsgálatában, azonban otthonosan mozog a farkas-kutya vizsgálatokban, úgy véli az eredmények fontos lépései annak, hogy minél többet megtudjuk a kutyák szociális viselkedéséről, és annak eredetéről. A szemkontaktus felvétele mögötti motivációt nem ismerjük a dingók esetén, de feltételezi, hogy fontos információkat hordozhat számukra az emberi viselkedésről és annak megjósolhatóságáról, míg a csak kutyákra jellemző hosszas szemkontaktus váltások általában a segítség kérő viselkedést támogatják, ami sem a farkasokra se a dingókra nem jellemző.
A kutatások során arra is fény derült, hogy az oxitocin termelődéséhez legalább 40 másodpercnyi szemkontaktus felvétele szükséges, amely a kutyák esetén fenn állt, míg a dingóknál ez 3 másodperc volt a farkasoknál pedig kevesebb, mint 2 másodperc. Összeségében tehát elmondható hogy a kutya-ember kapcsolat és kötődés a viselkedésen keresztül hormonok által is szabályozott, amely a kutyák legközelebbi rokonaira még nem jellemző, vagyis ezt mindenképp a domesztikáció sikeres termékeként aposztrofálhatjuk.
Szánthó Flóra
