Hungária boxer klub

Ideiglenesen szakítva a hagyományainkkal ezúttal nem egy fajtát, hanem egy hazai fajtagondozó egyesületet mutatunk be. Bíró Imrével, a Hungária Boxer Klub (HBK) elnökével beszélgettünk.

Mikor alakult a Hungária Boxer Klub és milyen céllal?

A boxer klubunk előd klubját, már 1950-es években megalakították Magyarországon, a MEOE égisze alatt. Az azt követő időben több néven szerepelt a MEOE keretein belül a boxer klub, illetve hosszú éveken keresztül kettő klub létezett (Budapest Boxer Klub és a Hungária Boxer Klub), melyek egyesüléséből jött létre a MEOE Boxer Klub. Ám ez a klub nem volt önálló jogú, a 2011-es évben az új törvényi szabályozásnak megfelelően, alakult meg az önállójogú Hungária Boxer Klub.

A klub célja a német boxer tenyésztésének, népszerűsítésének és nemesítésének az összefogása, irányítása. A HBK 2013. júniusától egészen 2016. szeptemberéig a NÉBIH felügyeletével államilag elismert fajtagondozó klub volt és mi készítettük el ezen időszakban a magyar származási lapokat a németboxer esetében.

Hány tagja van a klubnak, melyek a rendszeres eseményeik és hogy lehet a klubtagságot megszerezni?

Klubunk tagsága évente 80 és 110 fő között változik. Minden évben az ország különböző területein rendezünk a tenyészszemléket, melyek a tenyésztéshez elengedhetetlenek, illetve kettő klub kiállítást és a Várszegi Emlékkiállítást. Négyévente szoktuk megrendezni a Közép-Európa Kiállítást is, mely sorozatot Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország indította útjára, úgy hogy minden évben más-más alapító ország rendezi meg. A klubtagságot belépési nyilatkozat kitöltésével és a tagsági díj befizetésével lehet megszerezni, természetesen minden új és régi tagot szívesen várunk. A belépési nyilatkozatot a klub honlapjáról lehet letölteni: www.hungariaboxerklub.hu

Mi a legfőbb tevékenysége a klubnak, hogyan látja a klub jövőjét?

A klubunk, mivel tenyésztői, fajtagondozó klub, a fajta tenyésztéséhez szükséges tenyészszemlék megszervezését, adatbázisának kezelését végzi. A Hungária Boxer Klub támogatja, ösztönzi a boxerrel, mint munkakutyával történő foglalkozást, versenyzést. A HBK munka csapata az elmúlt tíz évben több nagyszerű eredményt ért el. Képviseljük a magyar boxereseket a boxer nemzetközi szervezetében az ATI -BOX-ban. 2009-es évtől napjainkig kettő ATIBOX IPO Világbajnokságot és egy ATIBOX Világ Kiállítást rendeztünk nagy sikerrel. A rendezvényeinket nagy létszámban látogatják és tagsági létszámunk is jelentősen emelkedett az elmúlt évhez képest, ezért pozitívan látom a klub jövőjét.

Hogyan telt az idei évük, milyen programjaik voltak?

Ebben az évben elsőként a HBK 2018-as Évgyőztes Kiállítását Egerben rendeztük meg április 28-án, a Mátyus Lovastanyán. A hazai és a külföldi kiállítók által is kedvelt helyszínen 86 nevezett kutyát láthattak az érdeklődők. A kiállításon két fajtaspecialista bíró minősítette a boxereket, Arne Haugen Norvégiából és Radványi Tamás Magyarországról. Voltak a hazai kutyások mellett nevezők Csehországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából és Olaszországból. Az Évgyőztes Kiállítás, mint a HBK valamennyi kiállítása egész napos program. Délelőtt az alap bírálatok zajlanak le, ebéd után kerülnek kiadásra az osztály, az Évgyőztes és BOB, BOS címek. Klubunk hagyományainak megfelelően minden kiállítót megvendégeltünk egy finom ebédre.

Ezt követte ősszel a Várszegi Emlékkiállítás Debrecenben, 37 nevezett kutyával szeptember 1-én. A rendezvényen Dr. Várszegi Zsolt egykori MEOE elnök , HBK elnök és Dr. Várszegi Zsoltné egykori HBK elnök emléke előtt tisztelgünk. Minden évben megrendezzük ezt a kiállítás, melyen az idén Dr. Rózsáné Dr. Várszegi Zsófia bírálta el a boxereket. Hagyományosan a kiállításon adjuk át a Várszegi Emlék Trófeát, mely egy vándorserleg és a legjobb magyar tenyésztésű kutya kapja, melynek tulajdonosa egy évig birtokolhatja. Az a tenyésztő, aki háromszor megnyeri a trófeát, annak véglegesen a tulajdonába kerül ez a díj.

Évzáró eseményünk az Aranykupa Klubgyőztes Kiállítás, amit Kiszomborban rendeztük október 13-án. A közkedvelt helyszínen már több alkalommal megtartottuk ezt a klubgyőztes kiállítást. Az idén a tulajdonosok 43 kutyát neveztek a rendezvényre, melyen a bírói teendőket Papp László látta el Romániából. A közismert fajta specialista bírótól szigorú, de korrekt, következetes bírálatot láthattak az érdeklődők. Egy jó hangulatú, kellemes időjárású rendezvénnyel zártuk az idei klubkiállítási szezont.

Kurkó Gyula

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com