A Junior Handler Gála, a tavalyi év minősített fiatal felvezetőinek kvalifikációs versenye idén hatodik alkalommal került megrendezésre a MEOESz és az Ifjúsági és Gyermek Kutyás Sport Egyesület közös szervezésében a Winter Dog Show programsorozatának keretein belül. A 2023-as évben 22 versenyző érte el a nevezéshez szükséges ponthatárt, melyeket évad közben gyűjtöttek versenyeik helyezéseiért.
Minden nevező sikeresen teljesítette a kötelező elméleti tesztet, melyen való megfelelés feltétele a gálán a ringben való versengésnek. A két felső korcsoportban hirdetett győztest a profi handlerekből álló nemzetközi zsűri, Laura Hitz (Svájc), David Osorio Romero (Spanyolország) és Gabriele Stafuzza (Olaszország) bírálták el a fiatalok aznapi teljesítményét.
A bírálatot végző szakemberek kérésünkre megfogalmazták véleményüket a látottakról. Az évzáró ünnepség eredményhirdetésének elején Dobai Zsuzsa és Korózs Gábor oklevélben fejezte ki elismerését és köszönetét a fiatalok elméleti és gyakorlati oktatásában végzett kiemelkedő munkájáért Olka Evdokimovának, Fábián Beatrixnak, Baranyai Ritának, Pintér Dorottyának, Javier Gonzalez Mendikotenek, Ambrus Botondnak, Tibay Norbertnek és Schlosser Attilának. Újságunk ezúton is nagyon sok szeretettel gratulál minden résztvevőnek és a 2024-es évadra is sikeres versenyzést kíván a MEOESz junior handlerjeinek.
Laura Hitz
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egyike lehettem a három főből álló bírói kollégiumnak, aki a 22 tehetséges fiatal közül kiválaszthatta a legjobbakat, akik később Magyarországot képviselik a nemzetközi kvalifikációs versenyeken. Az egyesület saját bírálati lapján megfogalmazott pontrendszer jó keretet adott a rangsoroláshoz. Bírálatom során azokat a gyerekeket kerestem, akik jól szórakoznak felvezetés közben, akik természetesek, választott fajtájukat annak specifikumai alapján mutatják be és tudásuk kiterjed az általuk felvezetett fajtákon kívülre is, legalább alapszinten tudnak az FCI minden fajtacsoportjáról. Jó volt látni, hogy a magyar gyerekek szuper nyugodtan és magabiztosan dolgoztak a kutyáikkal, pozitívan reagáltak egymásra, tisztelettudóak és sportszerűek voltak.
Javaslom, hogy jobban készüljenek fel fajtaismeretből, az FCI fajtacsoportok rendszeréből. Vannak versenyzők, akiknek jobban kéne ragaszkodniuk a természetes, fajtaspecifikus és túlzásoktól mentes felvezetéshez. Összességében nagyon örültem a fiatalok nagyszerű munkájának!
Gabriele Stafuzza
Nagy örömömre szolgált, hogy meghívást kaptam a magyar junior handling gála bírálatára, minden nagyon jól szervezetten sikerült. Az értékelés során egyszerű dolgokat kértem, nehéz feladatokra nincs szükség ahhoz, hogy megállapítható legyen az, aki tudja mit kell csinálni. Bírálatom közben folyamatosan figyeltem a gyerekeket, hogy ki törődik a kutyájával, és ki az, aki inkább csak a szereplés kedvéért van jelen. Nagyon jól felkészült fiatalokat ismerhettem meg, az idősebb korcsoport meglepően jó képességekről és nagy önbizalomról tett tanúbizonyságot. Esetleges hibák előfordulása esetén, saját munkájuk korrigálásának szintje nagyon magas volt, sokkal magasabb az Olaszországban tapasztalhatónál. Az összkép harmóniájának hiányosságait legtöbbször a nem megfelelő, nem körültekintő kutyaválasztás okozta. A hölgyek ruházatával kapcsolatban felhívnám a figyelmet a józanabb szín,- és a szoknyahossz választásra… Azt éreztem végig, hogy Magyarországon ezt a sportot nagyon komolyan veszik. Az egyesület stábja által végzett munka kiváló színvonalú, és a gyerekek között vannak remek jelöltek a csapatomban.
David Osorio Romero
Örömmel töltött el, hogy a magyar junior handling egyesület szuper csapata felkért a 2023-as gála bírálatára. Az első pillanattól kezdve tökéletes volt a szervezettség, a ringszemélyzet csodálatos munkát végzett. Nagyon magas szintű elméleti és gyakorlati tudásról tettek tanúbizonyságot a magyar versenyzők. Hiányosságokat alig vettem észre, azonban technikai szempontból az egyenesek pontosságán javítani kell, valamint az öltözet nem minden esetben illeszkedett a kutyakiállításokra tradicionálisan jellemző, sportosan elegáns stílushoz. Ízlésemhez mérten túl sok volt a reklámfelirat, a rövid szoknyák és túl fényes textíliák aránya, illetve több esetben a ruha színe megegyezett a kutyáéval.
Ugyanakkor, számomra a természetes tehetség és a sport élvezete a legfontosabb. Alapvető, hogy a gyerekeknek és a kutyáknak is jó program legyen a ringben töltött idő, hisz nagyon szerencsések vagyunk, hogy állatokkal dolgozhatunk. A jó felvezető láthatatlan, amikor a ringben csak a kutya érzékelhető a maximális pompájában, az az a pillanat, amikor a felvezetés tökéletes. Ez több fiatalnak is sikerült. Nagyon jól éreztem magam Magyarországon!
A legkisebbek, a gyermek-kutya párok versenyét, az úgynevezett Mini gálát a magyar junior handling oktatás egyik kiemelkedő alakja, Fábián Beatrix bírálta, 9 kisgyermek dolgozott a keze alatt.
Fábián Beatrix
Az általam bírált gyerekek a 3-9 éves korosztályba tartoznak, akik a show műsor keretein belül nyitogatják szárnyaikat. Lényegi különbségek vannak a junior handler sport és a gyermek-kutya párok versenye között. A legkisebbeknél hangsúlyosabb, hogy lássam a bemutató gyermek és kutyája közötti összhangot, a szeretettel teljes kapcsolatot és akaratot, hogy ők a tudásuk legjavát adják, míg az idősebb korosztályoknál a versenyzőktől pontosságot és profizmust várunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert egész évben keményen dolgoztak hihetetlen akaraterejükkel és beléptek sok ember elé ebbe a nagy ringbe, hogy megcsillogtathassák tudásukat.
A döntésemet az tette véglegessé, hogy ott és akkor mely gyermekek szemében láttam a csillogást és harmonikus kapcsolatát kutyájával. Ezúton szeretném megköszönni Dobai Zsuzsának, hogy a gyermekek is részt vehettek a minden évben megrendezésre kerülő sárvári junior handler táborban. Az egész éves felkészülés a szülők támogatásával és az oktatók áldozatos munkájával jöhetett létre. Remélem, a gyerekek továbbra is maradnak ezen az úton, és jövőre újra láthatom őket itt a nagy ringben.
A 2024 Junior Handling Gála helyezései:
Mini gála: 1. Mátrai Luca 2. Lacz Dorina 3. Novák Noel Marcell 4. Varga Zora Anna
I-es korcsoport: 1. Nagy Diána 2. Garasanin Petra 3. Tóth Natasa 4. Enzsöl Emília
II-es korcsoport: 1. Straub Gréta, Cruft’s kvalifikált 2. Takács Dóra Imola, WDS kvalifikált 3. Gyimesi Gabriella Anna, EDS kvalifikált 4. Domanovszky Dóra
A cikk először az a Kutya újság 2024-es márciusi számában jelent meg.