Retriever Working Test

Retrieverek esetében a két legnépszerűbb versenyforma a valós vadászat keretében zajló Field Trial, valamint a vadászati szituációkat műapporttal (dummy-val) imitáló Working Test. A GRK (Golden Retriever Kör) ezt a két eseményt szerette volna összekapcsolni, így jött az ötlet, hogy 2018-ban, nyár végén egy Working Testet szervezzenek, melynek célja a vadászszezonban megrendezett Field Trial verseny anyagi támogatása. A rendezvény jól sikerült a nyári hőséget leszámítva, így a szervezők az esemény folytatása mellett döntöttek, de idén egy hónappal későbbi időpontban. A választás tökéletesnek bizonyult, hiszen szeptember utolsó hétvégéje ideális körülményeket teremtett egy kutyás verseny lebonyolításához: napsütéses, kellemes, de nem túl meleg idő, enyhe széllel, amely segítette a versenyzők munkáját. A verseny maga is fejlődött az előző évihez képest, mert amíg tavaly egy napos volt, hazai bírókkal, idén már két versenynapon zajlottak az események (egyéni, majd csapatversenyek), négy meghívott bíróval, akik közül kettő Finnországból érkezett.

Az eseménynek a helyszínt egy közel 50 hektáros privát birtok (Kingsdale Farm) biztosította, melynek kialakításában az elsődleges szempont a retrieverek képzéséhez szükséges ideális feltételek álltak – így az öt országból (Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Németország és Finnország) érkezett résztvevők, csakúgy, mint a külföldi bírók sokszor kiemelték annak előnyét és számos dícséretet kapott a helyszínen, csakúgy mint a közösségi médiában. A szombati versenynapon az egyéni versenyek zajlottak, 4 nehézségi osztályban (E-belépő, L-kezdő, M-középhaladó, S-nyílt), melynek során minden bírónál egy feladatot kellett végrehajtani, (egy, kettő, illetve három elhozással), melyet a bírók 0 és 20 közötti pontszámmal értékeltek.

Nulla pontot a szabályzatban meghatározott kizáró hibákért lehetett kapni, a feladatok teljesítésére pedig azok minőségétől függően kaptak több vagy kevesebb pontot. Ennek eredményeként alakult ki a végső sorrend, vagyis 80 pont volt maximálisan megszerezhető. Az értkelések során minden osztályban még egy bírói különdíj (Judges’ Choice) átadása is megtörtént, melynek rövid definíciója nagyjából az, hogy az a kutya kapja, melyet a bírók “legszívesebben vinnének haza magukkal”. A verseny másnapján a csapatok küzdöttek egymással. Itt 13 csapat vett részt, mindegyikük 3 főből, illetve kutyáikból állt. Minden csapatot egy kezdő (L), egy középhaladó (M) és egy nyílt (S) osztályos kutya tett ki. A teljes csapat egyszerre állt fel az adott feladathoz, melynél az elhozások nehézségét a kutyák szintjéhez állították be. Miután mind a négy bíró végzett a saját feladatával a bírók összeálltak és közösen bírálva egy ötödik feladatra hívták a résztvevőket, melyen két csapat (azaz 6 kutya és 6 handler) egyidőben vett részt. Mindezek eredményeként alakult ki a végső sorrend, melyben csapatonként a megszerezhető maximum 300 pont volt.

A verseny zökkenőmentesen, mindenféle probléma nélkül, nagyon jó hangulatban zajlott. A bírók értékelésükben kiemelték, hogy meglepően, a vártnál is jobb színvonalú versenyen vették részt, melyen mindenki nagyon sportszerűen viselkedett. A feladatok érdekesek voltak, a terület adta lehetőségeket kiválóan használták ki és hogy kellően vadásziasak voltak, azt mi sem garantálta jobban, mint a két finn bíró előélete: egyikük 37, míg a másik 50 éves vadászmúlttal érkezett. Köszönet a GRK szervezőinek, külön kiemelve Kádár Eszter elnökasszonyt, valamint Nagy Évit és Grégász Zsoltot, akik az előkészítésben és a helyszíni lebonyolításban oroszlánrészt vállaltak. Mint mindig, nagyon köszönjük az összes segítőnk munkáját és köszönjük a versenyzőknek, hogy ilyes szép számban (a két nap közel százharmincan) megjelentek. És természetesen nagy köszönet bíróink fáradhatatlan és korrekt közreműködéséért: Ari-Pekka Fontell és Petteri Hirvonen Finnországból, valamint Deák Gábor és Dr. Szántay Csaba a hazaiak képviseletében volt jelen. Mint az esemény házigazdája bizakodva mondom: remélem jövőre újra találkozunk, legalább ennyien és legalább ilyen jó hangulatban!

Király Olivér

Kingsdale Farm

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com