Az első szövetséges

Egy tanulmány szerint a kutya olyannyira az ember legjobb barátja, hogy már harminckétezer éve is segítették gazdáikat. Egészen odáig mentek ezek a szakemberek, hogy szerintük a neandervölgyi legyőzéséhez is kutya háziasítása szolgáltatta a döntő faktort. A tudósok egy csoportja úgy véli, hogy az elsősorban a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségek a kutyák segítségét vették igénybe a teherszállítás során, aminek következtében több energiát és időt tudtak fordítani az állatok leölésére. Az ember és a kutya közötti kapcsolat akkor kezdett igazán megerősödni, amikor a neandervölgyi ember európai dominanciája a végéhez közeledett.

Tudósok ezen közössége, ezért azt tartja a leglogikusabbnak, hogy a kutya háziasítása lehetett az a döntő tényező, ami a neandervölgyiek kiszorításához vezetett. Ezt megerősítik azok a feltárások, melyeket emberek lakta településeken végeztek és amelyekből kiderül, hogy a négylábúakat tisztelték őseink, fogaikat ékszerekként használták, a barlangrajzok pedig az ôket ábrázoló képekkel voltak tele.

A kutyák – amelyek akkoriban akkorák voltak, mint egy mai, kifejlett németjuhász – elsősorban a hús-és egyéb készletek szállításában segédkeztek, az így megspórolt erőt aztán a modern ember a vadászatra fordíthatta. Kölcsönösen előnyös volt a kapcsolat, hiszen a kutyák a végzett
feladatukért cserébe táplálékot és meleg szállást is kaptak az emberektől, illetve feltehetőleg jó társaságot is jelentettek egymásnak. Pat Shipman, a Pennsylvaniai Állami Egyetem antropológusa úgy látja: az állatok nem véletlen szerepet játszottak az emberi evolúcióban, mint fogalmazott, „jelentős szerepet töltöttek be a folyamatban, ettől lettünk azok, akik”.
Kurkó Gyula

Share this post

scroll to top
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com