A Pesti Állatkert 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Külföldön ekkor már bevett szokás volt a fajtatiszta kutyák állatkerti bemutatása. A létesítmény a megnyitó havában rengeteg embert vonzott, és számos ajándék állat érkezett. Köztük egy újfundlandi, aki minden bizonnyal a Kert első kutyája lehetett. Vele kezdődött a Fővárosi Állat- és Növénykert kutyáinak 147 éven át tartó története.
A komondor-ügy
A magánkezdeményezésből alapított intézmény igazgatója 1873-ban Serák Károly nagy-abonyi közbirtokos lett. A kinevezését követő években már rendszeresen látható volt néhány kutya az Állatkertben. 1885 februárjában az igazgató – a Vadászlap hasábjain – bejelentést tett, miszerint tavasszal nagyszabású ebtenyészde felállítását tervezi a Kertben. Az elképzelés az volt, hogy minél több fajtából beszerezzen egy-egy párt, mint egyfajta kutyás Noé bárkája. Fontosnak tartotta, hogy árra való tekintet nélkül, csakis megbízható helyről származó, kiváló példányokat vásároljon meg az Állatkert részére. Éppen ezért németországi tanulmányútja során külön időt szánt arra, hogy a leghíresebb kenneleket személyesen végiglátogassa. A legfontosabbnak azonban egy pár valódi magyar komondor megszerzését tartotta.
Elmondása szerint már évek óta kutatott utánuk, amióta csak – többek bátorítására és bíztatására – megszületett benne az ebtenyészde megalapításának ötlete. Ígéreteket kapott ugyan innen-onnan, de komondort végül nem. Tervét azért is osztotta meg a Vadászlap olvasóival, hátha segítségére lehetnek komondor-ügyben, hiszen „egy hazai ebtenyészde komondor nélkül nem lehet tökéletes”. Többek közt emiatt látogatott el, az 1885 májusában rendezett budapesti ebkiállításra, hátha ott sikerül kapcsolatba kerülnie a megfelelő emberekkel. Bár a kiállításon felvonult pár komondornak titulált juhászeb, hogy Serák Károly ekkor sikerrel járt-e, arról nem szól a fáma.
Angol pointerekkel kezdték
Az állatkert igazgatósága az ebtenyésztést angol pointerekkel kezdte meg. A felajánlók sorában Hanvay Zoltán volt az első, aki két neves pointerjét ruházta át a Kertre. „Az állatkertben felállítandó ebtenyészde számára, az állatkerti igazgatóság Hanvay Zoltán úr kitűnő pointerkenneljéből szerezte be a tenyész-anyagot, megvásárolván Syket az 1883-as monostor-szigeti telivér-verseny győztesét és Belle of the Village-t, melyek az ebtenyészde építkezéseinek befejezte után fognak az állatkertbe szállíttatni. Hanvay úr, tekintettel az ügy fontosságára és hazafias czéljaira, valóban mérsékelt árban engedte át a becses anyagot.” – Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885.03.26.
Kutyák a budapesti állatkertben
A következő hetekben prominens magyar, német és angol tenyészetekből további kutyák érkeztek. „Az ebek legnagyobb részét Hagenbeck hamburgi állatkereskedő Angliában szerzi be az állatkert részére, köztök egy pár első rangú settert is.” – Vadászlap, 1885.04.05.
Hamarosan már a tengerentúlról is importált kutyát az Állatkert. 1885 nyarán például egy újfundlandit hozattak egyenesen San Franciscóból. A szaporulat egy részét az igazgatóság eladta. 1886-ban már 35 saját tenyésztésű kutyát értékesítettek: 11 pointert, 10 újfundlandit, 8 bernáthegyit, 4 német dogot és 2 tacskót. A tisztavérű kutyák mellett „farkaseb” hibridet is kínáltak eladásra, kinek apja magyar házőrző eb, anyja farkas-szuka volt.
Serák Károly ebekkel kapcsolatos munkásságáról egy híres tenyésztő ekképpen nyilatkozott: „Az állatkert derék igazgatója… Rövid idő alatt e téren annyit tett, amennyit csak ember tehetett, többet kívánni sem lehet.” – Vadászlap, 1888.11.25.
A kutyarepertoár az alapítást követő években folyamatosan bővült. A fent említett fajtákon felül hamarosan megjelentek a kopók, szetterek, griffonok, mopszok, törpe agarak, spiccek, uszkárok, terrierek, német vizslák, valamint a hannoveri vérebek. Utóbbi fajtából Rudolf koronaherceg kenneléből került pár példány az Állatkertbe. Az igazgatóság emellett négy droppert (szetter x pointer keresztezés) is importált, hogy a vadászkutya paletta minél szélesebb legyen.
A Főnagy-féle kennel
1893 őszén Fónagy József – európai hírű kutyatenyésztő – az igazgatósággal együttműködve létrehozta az „állatkerti Fónagy-féle kennelt”, 60-70 kutya számára elegendő férőhellyel. Ehhez az Állatkert külön épületet emeltetett (benne kis lakással a kennel-felügyelőnek), hozzá hatalmas pázsitos udvart, és árnyékot adó fákat biztosított. A kennelben különböző (főleg angol és német) vizslákat tenyésztettek.
Bár a kooperáció sikeresnek bizonyult, néhány évvel később Fónagy mégis elköltöztette kutyáit a Kertből, mivel ott sok betegségnek voltak kitéve. Serák Károly 1897 körül betegeskedni kezdett. Bár továbbra is ő volt az Állatkert igazgatója, folyamatosan súlyosbodó állapota miatt a tényleges munkában egyre kevésbé tudott részt venni.
1900-ban lesújtó kritika jelent meg az állatkerti kutya-helyzetről. Egy bizonyos „P.K.R. lovag” osztotta meg látogatói tapasztalatait. Beszámolójában kitért arra, hogy a kennelek mérete ugyan megfelelő, ám azok higiénés és egyéb körülményei közel sem. A padlózat elhasználódott, a kihelyezett itatókban pedig koszos víz állt. Azonban mindennél jobban elkeserítette a kutyák állapota.
„És maguk a szegény állatok! Isten elleni vétek! Nem, mintha a ketreczekben közönséges ebek lettek volna elhelyezve, ellenkezőleg, voltak itt: foxterrierek, bernáthegyiek, doggok, orosz agarak (borzoi), angol setterek, pudlik, tacskók, sőt az első ketreczben 7-8 hetes tacskók és doggok, csakhogy igen kevés kivétellel annyira rühesek, hogy mint például a pudliknál, szőrt csak helylyel-közzel láttunk, de annál több sebbel borított helyet, mi a folytonos vakarás által keletkezett. Leírhatatlanul szomorú látvány!” – A budapesti állatkert kutyái. / Zoologiai Lapok, 1900. 11. 30.
P.K.R. lovag reménykedett, hátha szavai eljutnak az illetékesekhez. Illetve kérte az állatvédőket, és az állatszerető budapesti polgárokat, hogy tegyenek valamit az ügyben.
Az 1902-es budapesti ebkiállításon ismét az Állatkertre irányult a kutyás társadalom figyelme. Az intézmény ugyanis – több eladó kutyája mellett – egy Magyarországon addig nem látható fajtával debütált. „Az állatkert, mint kutyatenyésztő, négy kínai chow-chow kutyát is bemutatott (ő felsége ajándékai)…” – Magyar Nemzet, 1902.04.01.
Ezt követően néhány évig csak elvétve lehetett hallani az állatkerti kutyákról. Pár hír és hirdetés azonban jelzi, hogy a tenyésztés nem állt le teljesen. Néha vásároltak tenyésztési célra egy-egy díjnyertes ebet, 1906-ban pedig az igazgatóság eladásra kínált kutyákat a következő fajtákból: kuvasz, komondor, tacskó, skót juhászkutya, foxterrier és orosz agár.
Új időszámítás
Serák Károly időközben meghalt, az Állatkert pedig komoly gondokkal küzdött. 1907-ben az igen rossz állapotban lévő Kert végül egy árverés során Budapest Székesfőváros tulajdonába került. Az átvétel után nem sokkal teljes felújítás következett. Emiatt a Kert 1909 nyarától zárva tartott. Pár eladó pointer azonban ősszel még kapható volt. 1911-ben a Kert igazgatója dr. Lendl Adolf, a főállatorvos és szaktanácsadó pedig dr. Raitsits Emil lett. A hosszan elnyúló „kutyaól falu” megújult és új lakók népesítették be. Komondor, kuvasz, puli, angol és francia bulldog, rövid- és hosszúszőrű bernáthegyi, sima- és drótszőrű foxterrier, chow-chow, orosz agár, spicc, pointer, szetter, és uszkár is megtalálható volt a kennelsoron.
Az ünnepélyes újranyitásra 1912. május 20-án került sor. A megnyitó után hat hónappal „M.O. budapesti ebtenyésztő” szólalt fel az állatkert kutyáival kapcsolatban. Azt mindenképpen hasznosnak tartotta, hogy különböző – főleg magyar – kutyafajtákat mutasson be az Állatkert, mivel „különösen itt Budapesten, az eddig teljesen tájékozatlan közönség így megtanulná ismerni az egyes ebfajtákat.” Cikkében nem említette, hogy a körülmények rosszak lennének, és a kutyák látható állapotára sem panaszkodott. Azonban erősen kifogásolta a bemutatott példányok minőségét.
„Vagy be akarja mutatni a közönségnek az igen tisztelt igazgatóság az ebek főfajtáit, vagy inkább hagyja ki egészen a kutyákat. Ha azonban tényleg megvan a szándéka, hogy a közönséget az ebek felől is informálja, úgy állítson ki minden tipikus fajból egyedeket, amelyek nemcsak hogy feltétlen fajtatiszták legyenek, de a standardnak is lehetőleg megfeleljenek.” – Az állatkert kutyái. / Vadászat és Állatvilág, 1912.09.15.
A helyzet ily szempontból rövidesen változni látszott. 1913 májusában olyan kutyákat vonultatott fel egy ebkiállításon az Állatkert, melyekről több neves tenyésztő is őszinte elismeréssel nyilatkozott.
„Kérem a székesfővárosi állatkertet, küldje fel Wienbe két puliját, melynél tipikusabb példányok nem igen vannak még az országban. Különösen Marcsa a szuka-unicum. Ilyen volt a régi ősmagyar puli. Kitűnő nagyságú, príma fejű, nagyszerű szőrű, tipikus farkú, egyszóval hibátlan. A kan, Vidra szintén elsőrendű tipikus állat, de szőrben gyengébb és kissé hosszú testű. Első díjat nyertek úgy a nyílt, mint a hazai osztályokban, ezenkívül Marcsa tiszteletdíjat, min a legjobb puli és a Magyar Champion titulust.” – Vadászat és Állatvilág, 1913 (13. évfolyam, 1-24. szám) 1913-06-01 / 11. szám
Bár az Állatkertben továbbra is sok fajta (a már említetteken kívül: angol agár, skót juhászkutya, és japán chin is) megtalálható volt, a hangsúlyt egyre inkább a magyar juhász- és pásztorkutyákra fektették. Kutyakiállításokon igen nagy feltűnést keltett az Állatkert magyar fajtákat bemutató területe, ahol nádból készült juhászkunyhóval, bográccsal valóságos hortobágyi részletet varázsoltak a látogatók szeme elé. Marcsa után egy Bundás nevű komondor lett az állatkerti kutyák sztárja, akit „elsőrangú, fajtájában tökéletes” jelzőkkel illettek a szakemberek. 1914-től – Raitsits doktor ösztönzésére – az Állatkert igazgatósága teljes mellszélességgel a magyar juhász- és pásztorkutyák ügye mellé állt. Érdekükben országos kampányt indítottak, dr. Raitsits Emil vezetésével.
Ugyanebben az évben Lendl Adolf számolt be arról, hogy „az állatkert csaholó polgárai” elsősorban komondorok, kuvaszok, pulik, valamint néhány bulldog és más külföldi fajtájú eb, akik közül párat név szerint említett: Lady a pointer, Dublin az ír szetter, Hans és Grete a német vizslák, Xeroff és Carina az orosz agarak, Pajtás, Duci és Bar,i a bernáthegyik, valamint Lund, a lapp kutya. – Az állatkert kutyái. / Jó Pajtás, 1914.03.29.
Az állatkerti ebtenyészet az 1910-es évek közepén szárnyalni kezdett. Kutyáik iránt egyre nőtt a kereslet, elismert kutyatenyésztők is rendre érdeklődtek irántuk. Még az sem okozott túl sok zavart, hogy időközben kitört az I. Világháború. Sőt! A Kertbe látogató külföldi katonatisztek is vásároltak maguknak egy-egy szép kutyát. Az Állatkertnek a kutyák jelentős sikert és elismerést, ugyanakkor komoly hasznot is hoztak. Ha szükséges volt, rendkívül gyorsan és könnyen pénzzé lehetett tenni őket.
Továbbá értékes csereáruként olykor nagy mennyiségű takarmányt, vagy vadállatokat kaptak értük. Emellett több kutya dolgozott az Állatkertben. A foxik irtották a rágcsálókat és más betolakodó állatokat (pl. nyestet), a szoptatós szuka kutyák dajkálták az arra szoruló vadállat kölyköket, bernáthegyi és lapp kutya húzta a Kertben köröző zöldséges kocsit. Lendl Adolf kis francia bulldogja „Hasszán” pedig egészen különleges feladatokra volt kiképezve. Ha tiltott gyerekjátékot vagy idegen kutyát észlelt a Kertben, azonnal jelzett. A játékot elvette és megsemmisítette, az illetéktelenül behatoló ebet pedig feltartóztatta, amíg egy dolgozó nem intézkedett.
Folytatás következik!
Szerző: Zöldhelyi Adrienn
A cikk először az a Kutya újság 2024-es júliusi számában jelent meg.
