Fónagy József a magyar kinológia kiemelkedő alakja, utolsó nagy mecénása és a „kontinens legjobb gentleman-idomárja” volt, aki múlhatatlan érdemeket szerezett a magyarországi ebtenyésztés terén. Rokoni szálait felgöngyölítve kiderült, hogy szűkebb-tágabb családjában nem csak ő köteleződött el a hazai kutyászat felé.
A nemesi származású feketebátori Fónagy József kinológiai pályafutását 1883-ban – egy Hanvay vonalból származó, Miss nevű angol pointer szukával – kezdte. A következő évben Fónagy belépett a Magyar Vizsla-Verseny Egyesületbe, és Miss tenyésztőjétől (Pataky Albintól) további három pointert vásárolt. 1885 májusában a budapesti ebkiállításon mutatta be először kutyáit, majd augusztusban nagy feltűnést keltett a galánthai vizslaversenyen, mint kitűnő vadászkutya-vezető és -idomító. Szeptemberben bejelentette kennelének megalapítását, s év végére megszületett Szegeden az első Fónagy-féle alom (Lord x Miss). Tenyészetét nem sokkal később szetterekkel gyarapította.
A fiatal és tehetséges Fónagy, kiválóan képzett minőségi kutyáival hamar nagy hírnévre tett szert. Első kinológiai szakcikkét 1886-ban publikálta „Az angol vizsla gyakorlati használhatósága…” címmel. Két évvel később már bíróként debütált Galánthán, és első díjat nyert a Monarchia egyik legnevesebb vizslaversenyén. Ezt követően a „dresseurök mesterévé” avanzsálták. 1892 elején Fónagy az angyalföldi pusztáján mintakennelt rendezett be, mely a legmodernebb kutyatartási elveknek és kritériumoknak is megfelelt. A fényűzően kialakított kennelsort a kezdetekben 28 angol pointer és 2 német vizsla lakta. Tavasszal a telepen nyilvános kennel bemutatót, valamint kutyakiállítást és vizslaversenyt tartott, az ott összegyűlt 150 fős vendégseregnek.
Az angyalföldi kennel nagy sikert aratott, fenntartása azonban borzasztóan költséges volt. Ezért 1893 őszén Fónagy a kutyáit elköltöztette, és a Budapesti Állatkerttel szövetkezve létrehozták az állatkerti Fónagy-féle kennelt. A tenyészetben tartott fajták és egyedek számát így tovább növelhette. A századforduló környékén az angol pointerek, német vizslák, drótszőrű griffonok, illetve az angol, gordon és ír szetterek mellett már foxterrierek, orosz agarak, tacskók, hannoveri vérebek, és spánielek tenyésztésével is foglalkozott. Egy idő után az Állatkertből is menni kényszerült, mivel kutyái ott sok betegségnek voltak kitéve. Több mint száz kutyát számláló kennelének székhelyét ezután Érsekújvárra és Ógyallára tette át.
Hanvay Zoltán visszavonulása és Bárczy István halála után, Fónagy József a magyar kinológia elsőszámú főurává lépett elő. Pályafutása során folyamatosan járta Európa nagy vizslaversenyeit és kutyakiállításait, melyeken rendre fényes sikert aratott. Magyarországon az – OMEE aranykorát jelző – 1899 és 1902 közötti kiállításokon ért el rendkívüli eredményeket. Az 1900. évi szeptemberi vizslaverseny legszebb és legértékesebb tiszteletdíját (József Ágost főherceg ezüstvázáját) Fónagy Józsefnek ítélték, több mint másfél évtizedes „tettekben dús kinológiai munkálkodásának elismeréséül”.
Fónagy szakértelméről és kutyáiról még az osztrák, német, sőt angol szaklapok is elismerően nyilatkoztak. 1909-ben a Deutscher Pointer Klub – nagyrabecsülése jeléül – fajtaspecialista bírójának választotta. Ugyanebben az évben ő lett a MEOE elődszervezetének első alelnöke, később a kiállítási rendezőbizottság és a vizsla szakosztály elnöke, valamint az Egyesület legmagasabb rangú küllem- és versenybírója. Fáradhatatlan buzgalmának előrehaladott betegsége, majd halála vetett véget 1913-ban. Az országos ebtenyésztő egyesület posztumusz örökös tiszteletbeli elnökéül választotta.
Fónagy József testvére
Fónagy Józsefnek édestestvére nem volt, egy féltestvére azonban igen. Anyja (Sajó Julianna) házasságon kívül szült még egy fiúgyermeket. Fónagy és a nála két évvel fiatalabb féltestvére Sajó Sándor, igen jó kapcsolatot ápoltak. A rendőri pályára lépett fivér végül szintén maradandó kutyás nyomot hagyott.
Sajó a kutyázást a századforduló előtt, neves tenyészetből származó tacskójával kezdte. A következő években a rendőrségi ranglétrán felfelé lépkedve, egyre jobban kezdett érdeklődni a szolgálati kutyák kiképzése iránt. A századelőn magánszorgalomból több hazai kutyával is próbálkozott, nem túl sok sikerrel. Eközben igyekezett meggyőzni a szkeptikusokat arról, hogy a rendőrkutyák használatát be kell vezetni Budapesten.
1908 februárjában a dessaui ebtenyésztő telepről hozatott egy rendőri szolgálatra előképzett Holmes nevű német juhászkutyát. Fővárosi kollegái kíváncsian figyelték az eseményeket és úgy nyilatkoztak, hogy „ha Sajó kísérlete beválik, valószínű, hogy külföldi mintára nálunk is alkalmazni fogják a rendőrkutyát”. Holmes azonban az első adandó alkalommal megszökött, s mivel több hónapos keresése nem vezetett sikerre, a rendőrtanácsosnak új kutya után kellett néznie. Még az év nyarán Sajó Sándor Németországba utazott.
„A rendőrtanácsos részt vett a hamburgi rendőrkutya vizsgálaton, amelyen az első díjat a Lux nevű kutya nyerte el, amelynek csalhatatlan szimatja, kifogástalan szófogadása és bátorsága fölköltötte az érdeklődők figyelmét. Sajó tanácsos ezt a kutyát szemelte ki és vette meg nyolcszáz márkáért, hogy Budapesten kísérletezzen a négylábú rendőrrel. Lux a selymesszőrű német juhászkutya, gazdája parancsát úgy érti akár az ember, sőt még a szeme pillantását is megérti…” – Budapesti Hírlap, 1908.06.14.
Lux két és fél évesen lépett a rendőrség kötelékébe, mint az első budapesti rendőrkutya. A kétkedők számára az eb képességeit egy „műnyomozás” keretein belül mutatták be Gajáry Ödön birtokán. Sajó ezután – hasonló célból – további két németjuhászt és két wolfspitzet hozatott. A fővárosban rövidesen rendőrkutyás egyesület alakult, melynek alakuló közgyűlésén Sajó Sándor is jelen volt. A rendőrtanácsos kutyáit több kiállításra nevezte, ahol az érdeklődő közönségnek rövid bemutatót is tartott, mellyel a rendőrkutyákat népszerűsítette. Utolsó aktív éveiben (1911 és 1916 között) Sajó Sándor a MEOE elődszervezetének alelnöke, valamint a luxus- és használati ebek szakosztályának elnöke volt. Az alelnöki pozíciót két éven át testvérével, Fónagy Józseffel együtt töltötte be.
Fónagy József felesége
Fónagy József 1893. november 16-án vette feleségül a szintén nemesi származású miskei és csertői Gajáry Kornéliát (Nellyt). Az ifjú ara ekkor 18 éves volt. Ettől függetlenül nem csak az úri- és háziasszonyi teendőket látta el kiválóan, hanem férje minden tevékenységében aktív társa volt, így a kutyatenyésztésben is.
Férje elvesztése után Kornélia egyedül maradt. Gyermeke nem volt és sosem házasodott újra. Hátralevő életében mindent megtett azért, hogy férje érdemei ne merüljenek feledésbe, munkásságát pedig egymaga folytatta.
Fónagy özvegye az 1913-as országos ebkiállításon – férje vadászkutyái mellett – komondorokkal debütált. Erről a bírói tisztséget betöltő Kerpely Béla lovag ekképpen nyilatkozott: „Négy komondort állítottak elém, mind a négy özv. Fónagy Józsefné tulajdonából. Ez a nagyszerű és igazi sporting lady felkarolta a magyar telivér komondortenyésztést is és biztosra veszem, az ő nagy szakértelmével nagy hasznára lesz szép ügyünknek…” – Vadászat és Állatvilág, 1913.06.01.
Mivel Fónagy a halála előtti években tenyészete nagy részét felszámolta, így kevés kutyát hagyott hátra. Megmaradt kutyáival özvegye rövid ideig még versenyeken és kiállításon is megmutatkozott, majd legtöbbjüktől megvált. Bár 1914 tavaszán a Magyar Gundog Klub választmányi tagja lett, a háború kitörése után visszavonult és csak szakcikkeket publikált.
A vészterhes idők után azonban visszatért, és komondor tenyészetével több kitüntetést kapott. 1923-ban az özvegy – férje halálának 10. évfordulójára – „Fónagy József örökös vándordíjat” alapított, a magyar vizslák idomításának előmozdítása érdekében. A díjat csakis amatőr vadász által tanított és vezetett, törzskönyvezett és az azon évben legjobb magyar vizsla tulajdonosa nyerhette el. Gajáry Kornélia szűk családjában többen is foglalkoztak kutyákkal, ha nem is olyan szinten, mint a Fónagy házaspár. Kornélia testvére dr. Gajáry István, és nagybátyja dr. Gajáry Béla angol pointerekkel tűnt fel egy-egy kiállításon. Kornélia másik testvérbátyja, Gajáry Kálmán pedig a Sajó Sándor féle Lux vonalból származó német juhászkutyákkal foglalkozott.
Édesapja, Gajáry Ödön, a lányával együtt – az öregcsertői Gajáry majorban és a Fónagy-féle gógai birtokon – komondorokat tenyésztett. Az „Öregcsertő” kennelt apja halála (1919) után Kornélia egyedül vitte tovább.
Fónagy József sógora
Még 1899 elején házasság útján egy másik kutyás nagyság is csatlakozott a családhoz. Báró Born Frigyes – berlini születésű mágnás, istállótulajdonos és kutyatenyésztő – minden valószínűség szerint üzleti és lósport érdekeltségei miatt látogatott hazánkba. A kozmopolita bárót végül a szerelem tartotta Magyarországon. A XIX. század utolsó éveiben eljegyezte, majd feleségül vette Fónagyné édes húgát, Gajáry Stefániát. Az ily módon magyarrá lett Born báró hamar a magyar kinológiai élet aktív részesévé vált. Igen neves tenyésztők később neki tulajdonították az érdemet, hogy a magyarországi foxterrier-tenyésztés rövid idő alatt világszínvonalra emelkedett.
A bárónak igen jelentős szerepe volt az első hazai speciális kinológiai szervezet – az 1902-ben alakult Magyar Foxterrier- és Tacskó Klub – létrehozásában, melynek a kezdetektől alelnöke volt. Born báró minden tudását, külföldön szerzett tapasztalatát, és nemzetközi kapcsolatát bevetette a magyar kutyatenyésztés előmozdítása érdekében. Több alkalommal járt Angliában kutyás kapcsolatépítő és tanulmányi úton. Ezen utazások alkalmával számos angol import kutyára tett szert, melyek közül többet – állományjavítás céljából – a Klubnak ajándékozott, illetve jelképes összegért magyar tenyésztőkhöz juttatott. (A foxterrierek mellett más fajtákat, pl. angol pointert, orosz agarat és skót juhászkutyát is importált.)
Báró Born Frigyes rendszeresen tetemes összeggel támogatta a magyar kotorékversenyeket és kutyakiállításokat, melyeken szervezőként és bíróként is tevékenykedett.
A rendezvények alkalmával értékes tiszteletdíjakat ajánlott fel, illetve a résztvevők számára – közösségépítő jelleggel – fényes villásreggeliket és ebédeket szervezett. Kiterjedt szakmai kapcsolatainak köszönhetően a Magyar Foxterrier- és Tacskó Klub rendezvényein a legnevesebb angol szaktekintélyek bíráltak. A nívós eseményekről magyar nyelvű beszámolókat, illetve egyéb kapcsolódó szakcikkeket publikált.
Born báró volt az első magyar állampolgársággal rendelkező tenyésztő, akit az Osztrák-Magyar Foxterrier Club fajtaspecialista bírójának választott. Kinevezése hosszú évek érdemeinek elismerését fejezte ki. Küllem- és versenybíróként bejárta a fél világot. Bírált a Monarchia minden szegletében, továbbá Németországban, Oroszországban, és az Egyesült Államokban is.
A híres kutyás báró tenyésztőként, kiállítóként, és kotorékversenyek résztvevőjeként is rendkívül sikeresnek volt mondható. „Ch. Abdel Leobener Austria” nevű kutyájáról – mely több mint 200 első díjat nyert Európa-szerte – még évtizedekkel később is ódákat zengtek. A századforduló környékén induló magyar foxterrier-tenyésztők közül többen Born báró kutyáira alapozták vonalaikat (pl. Ilosvai Lajos Károly „Sylvester” kennele).
1905-ben báró Born Frigyes – egyéb elfoglaltságai miatt – tenyészetét feloszlatta, és lemondott a Magyar Foxterrier- és Tacskó Klubban viselt alelnöki posztról.
A család mint háttérország
Fónagy József és Sajó Sándor fiatalon elárvultak, szülőhelyüktől távol kerültek. Ám Fónagy és általa testvére is, valamint az otthonától szintén messzire szakadt Born báró, házasságuk útján új családra leltek. Az őket befogadó és mindenben támogató Gajáryak szerepe, egyéni sikereikben igen meghatározó volt. Összetartó famíliájuknak köszönhetően, mindannyian a magyar kinológia halhatatlan szereplői lettek.
Szerző: Zöldhelyi Adrienn
A cikk először az a Kutya újság 2024-es szeptemberi számában jelent meg.
