Szeretném bemutatni a kedves Olvasóknak soron következő beszélgetőtársamat, László Istvánt. Őszintén szólva kissé zavarban is vagyok, hogyan szólítsalak, úgy ahogy a köztünk lévő barátságunk során már megszoktuk, Pityunak (azt hiszem csak én szólítalak így) vagy közismert – Lacipista – beceneveden.
8 éven keresztül ugyanabba az általános iskolába jártunk, továbbá 1996 és 2000 között együtt dolgoztunk a MEOE elnökségében, így ezt a riportot nagyjából nélküled is meg tudnám írni, de fontos, hogy arról szóljon, amiről te szívesen mesélnél az Olvasóknak.
– Elsőként azt szeretném kérdezni, hogy kutyás pályafutásod hol, hogyan és miként kezdődött?
– Az első törzskönyves kutyámmal, Pusztatemplomi Viktória német dog szukával, aki Hadady Gyula legendás bíró, tenyésztőtől származott, jelentkeztem a Nagyiccei Kutyakiképző Iskolába, Molnár Rezsőnél.
– Mikor volt ez?
– 1967-ben történt, majd ott ragadtam a kutyaiskolában, mert megtetszett a kutyával való foglalkozás, megragadott az iskola vezetőjének személyisége, akit kutyás tanítómesteremnek tekintek a mai napig. A kutyakiképzés rejtelmeibe és a német juhászkutya szeretetébe ő vezetett be. Évek során először kiképzésvezető lettem, majd 1972-ben tettem küllembírói vizsgát németjuhász kutyafajtából. Molnár Rezső halála után a Nagyiccei Kutyakiképző Iskola vezetőjévé választottak.
– Úgy tudom, hogy az iskola vezetése mellett saját kutyáidat is és csapatokat is kiképeztél.
– 1969-ben tagja is voltam az iskola versenycsapatának, amikor az országos ifjúsági bajnokságot megnyertük az általam felkészített csoportban. A Nagyiccei Kutyaiskola kelet- és nyugat német iskolákkal rendszeresen rendezett országok közötti barátságos versenyeket. Többször voltak vendégeink a passaui és a drezdai kutyaiskola kutyásai. Több alkalommal vettem részt az SV (németországi Német Juhászkutya Klub) közgyűlésein a MEOE képviseletében.
– Mi következett ezután, milyen más fajta kutyáid voltak?
– Maradtam a német juhászkutyák mellett, de megkedveltem az orosz fajtákat is, volt dél-orosz juhászkutyám, kaukázusi juhászkutyám, orosz fekete terrierem és jelenleg is van közép-ázsiai juhászkutyám. De nagyon kedveltem az agarakat is, volt afgán és angol agaram is.
– Milyen természetűek ezek a fajták, kinek valók és kinek nem?
– Az orosz fajták általában határozott gazdákat igényelnek, hozzáértő kezekben éppen olyan kedvesek, mint bármelyik másik fajta.
– Mivel te vagy az egyik legsokoldalúbb kutyás ismereteim szerint, mesélj nekünk kérlek a többi tevékenységedről.
– 1992-ben elsőként megalakítottuk a Hungária Agility Klubot és jártuk az ország kutyakiállításait, népszerűsítve ezt a rendkívül jó kutyás időtöltést. Ebben az időszakban az FCI Agility Bírói Bizottságának Elnöke segítségével agility bírói tanfolyamot szerveztünk, amelyen öten sikeres vizsgát tettünk. Az FCI Agility Bizottsága döntése alapján Budapesten agility konferenciát rendeztek, ahol valamennyi agilityvel foglakozó ország képviseltette magát.
– 1996-ban nagyszabású FCI Kutya Világkiállítás volt Magyarországon, mesélj nekünk erről.
– Abban az időszakban a MEOE elnökségének tagja voltam és dr. Várszegi Zsolt, akkori elnök, rám bízta a kiállítás biztonsági szolgálatának megszervezését és a délelőtti bemutató programok összeállítását. A rendezvényt 170 fő biztonsági munkatárs biztosította és a programokon valamennyi budapesti kutyaiskola bemutatót tarthatott. Dr. Balogh Zsuzsanna, Márczé János és jómagam az egyesület aranygyűrűjét vehettük át, amire a mai napig büszke vagyok.
– Mire emlékszel még, amit szívesen megosztanál velünk?
– Füzessy János vezetésével megalapítottuk az orosz kutyafajták klubját, aminek először vezetőségi tagja és ezt követően elnöke lettem. Ez időszak alatt Vinnai András vezetőségi tagtársammal a klub által felügyelt fajtákról egy könyvet készítettünk, amely fajtaleírásokat és tenyésztési adatokat tartalmazott. Érdekességként említeném meg, hogy a Karakán Klub tenyészszemléin a kaukázusi, közép-ázsiai fajtáknál a kutyák wesenjét úgy kontrolláltuk, hogy egy gépkocsi letakart utánfutójában egy preparált medvét rejtettünk el és figyeltük a kutyák reakcióját a medve szagára, időnként meglepő eredményeket tapasztaltunk. Volt, amelyik nem merte megközelíteni az utánfutót és volt olyan, amelyik felborzolt szőrrel bátran szaglászta. Az orosz vadászkutyának számító lajkáknak egy ágakkal elfedett ketrecben borzot rejtettünk el és ugyancsak figyeltük a kutyák reakcióját.
– Más fajta kutyáid is voltak/vannak és mely fajtákat tenyésztetted? Ha jól emlékszem, állandó kísérő kutyáid voltak a schipperkék.
– Szerelem első látásra, ez volt a schipperke. 52. születésnapomra kaptam Csipikét, aki későbbi párjával együtt az autóm tartozékai voltak, a kocsiba hamarabb beszálltak, mint én.
Szerző: Erdős László
Az interjú folytatása az a Kutya újság 2024-es októberi számában olvasható!
