Az utolsó utáni pillanatig kitartott gazdája mellett. Nevét a pár évvel ezelőtt, a Hudson-folyón leszálló, és ezzel életeket mentő pilótáról kapta. Ő egy jámbor labrador, aki nem más, mint a két és fél éves Sully, a nemrég elhunyt idősebb George Bush szolgálati kutyája.
Sully nagyjából két és fél évvel ezelőtt született, 2016. július 14-én. Akkor valószínűleg még nem is sejtette, hogy milyen nagy karrier elé néz. Valamint, hogy pár év múlva a világ egyik legismertebb kutyájává válik. De ne szaladjunk ennyire előre.
MOZGÁSSÉRÜLT VETERÁNOKNAK KÉPEZTÉK KI
A labrador retrievert megszületése után nem sokkal egy amerikai jótékonysági szervezet, az America’s Vetdogs képezte ki. A szervezet kifejezetten a már leszerelt, mozgássérült katonák segítésére trenírozta az állatot. Sully, egyebek mellett számos különleges utasítást végre tud hajtani. Így például, hogy tárgyakat vigyen egyik helyről a másikra, vagy hogy baj esetén segítséget hívjon. Sőt: még azt is, hogy felvegye a telefont.
150 UTAS ÉLETÉT MEGMENTŐ PILÓTÁRÓL KAPTA A NEVÉT
Nevét az amerikai katonaság és a US Airways egyik pilótájáról kapta, Chesley B.’Sully’ Sullenbergerről. A most 67 éves pilóta volt az, aki megmentette egy utasszállító repülőgép utasait és személyzetét azzal, hogy egyedülálló módon a Hudsonfolyón tette le a gépet, miután kanadai ludak repültek a gép hajtóművébe. A pilóta, habár korábban még sohasem élt át hasonlót, mégis nagyszerűen uralta a helyzetet, és saját magával együtt 155 ember életét mentette meg.
IDŐSEBB GEORGE BUSH-HOZ KERÜLT, AZ INTERNETEN IS SZTÁR LETT
Sully nagyjából nyolc hónappal ezelőtt került idősebb George Bush-hoz. A 94 éves korábbi amerikai elnökön eluralkodott a Parkinson-kór, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. A labrador volt az, aki segített Bushnak a mindennapi teendőiben. Kinyitotta előtte az ajtót, vagy cipelte helyette a nehéz tárgyakat. A kutyának a világhálón is egyszeriben rengeteg követője lett. A közösségi médiában az egyik legnagyobb kutyasztárrá emelkedett. Az is nagyot lendített népszerűségén, hogy Bushhoz kerülése után nem sokkal Bill Clinton volt amerikai elnök is meglátogatta a kutyát és gazdáját. Sully pedig egyszerre két amerikai elnökkel szerepelhetett egy képen az internet népének nagy örömére.
KÜLDETÉS TELJESÍTVE
Idősebb George Bush azonban 2018. november 30-án meghalt. Sullyt hatalmas szomorúság öntötte el, hogy elvesztette gazdáját, barátját. Az egész világot bejárta az a kép, amelyen látszik, hogy a kutya nem akarja elhagyni társát. Bush koporsója mellett fekszik megtörten. A volt amerikai elnök sajtószóvivője, Jim MacGrath osztotta meg a fotót, amely alá csak annyit írt: „Küldetés teljesítve”.
Sully az utolsó útjára is elkísérte a korábbi amerikai elnököt. A labrador a washingtoni ravatalon is részt vett. A kutyát a Bush-család egyébként nem tartja meg. A jövőben más mozgássérült veteránoknak segít majd, hogy minél könnyebbé tegye életüket.
Egry Bertalan