Mentőkutya-világbajnokságokat már régóta rendeznek: a nemzetközi mentőkutyás világszövetség (Internationale Rettungshunde Organisation – IRO) több mint 20 éve rendez mentőkutya világbajnokságokat, de pár éve partnerségre léptek az FCI-vel, így 3 éve van FCI VB is, évente felváltva egyéni és csapatverseny. Az FCI VB lényeges különbsége, hogy ezen csak FCI származási lappal rendelkező kutyák indulhatnak. A mostani VB-t Szlovákiában, Martin (ill. Tápiószentmárton) környékén rendezték, a Kis- és Nagy-Fátra közötti medencében.
A világbajnokságot három munkafázisban rendezték: területkereső, romkereső és nyomkövető ágazatokban, de itt meg lehetett próbálni univerzálban, hogy valaki egy fegyelmező munkával mind a három szimatmunkában indul (végül ez egyik nevezőnek se sikerült). 105 team (kutya-gazda páros) indult, 23 országból.
A bírók: Bruno PICINELLI (IT) nyomkövetés, Gerald ODLOZILIK (AT) területkeresés, Digna SCHOONENBOOM (NL) fegyelmező munka, Liviu IONESCU (RO) romkeresés.
Különösen nehéz bajnokság volt
A világbajnokságok általában nem a könnyű feladatokról híresek, az amúgy sem könnyű nyomkövetés itt még nehezebb: ide 11 kutya nevezett, de csak 4-nek sikerült. A területkeresés volt a legjobb, a kutyák majdnem 50 százaléka megtalálta a területen a személyeket (3-at), de a romon szintén nagyon nehéz volt a feladat, a 36 nevezett kutyából mindössze 7 teljesítette sikerrel. Mivel ez FCI VB volt, így csak fajtatiszta kutyák vettek részt, sok volt a malinois, német juhászkutya, golden retriever, német vizsla, border collie, de volt egy pár kevéssé szokásos fajta is: berni pásztor, britanny spániel, dobermann, vörös-fehér ír szetter, parson russel terrier, holland juhászkutya, óriás schanuzer, angol springer spániel és airedale terrier.
Én mint tudósító, végigmehettem pár kutyával a területkeresési munkán, a versenyzőt és a bírót követve. A terület egy vegyes (fenyő és lombhullató) erdő volt, hegyoldalban, jelentős magasságkülönbséggel nehezítve. Nem volt könnyű, de teljesíthető volt. Ellentétben a rommal, ami szintén nem volt könnyű, de a kutyavezetőnek azon kívül kellett maradnia és onnan megpróbálni irányítani a kutyáját. A terület egyes részei nem is voltak onnan láthatóak… Ha jobban bejárható lett volna, biztos nem csak 7 kutyának sikerül. A mezőnyben sok nagyon tapasztalt kutya és kutyavezető volt, MRT-sek, Törökországot megjártak, akiknek nem sikerült. Szerintem ez is mutatja, hogy a verseny egyre távolabb kerül az élesben kívánatos és megfelelő munkától… Sajnos ez egy tendencia a VB szervezőktől, hogy extrém nehézzé teszik a romkeresést, ezt mint egykori gyakorlott mentőkutya vezető, én is megerősíthetem.
Mivel szabadtéri kutyás sport, az időjárás természetesen fontos volt: szerda-csütörtök-péntek délelőtt esős idő volt, majd péntek délután-szombaton napos, vasárnap ismét esős. Szerencsére legalább a záróceremóniára elállt az eső. Ez gyors volt, kicsit fényképezgettünk, felsorakoztunk, meghallgattunk egy osztrák himnuszt (területkeresés) és háromszor az olaszt (romkeresés, nyomkövetés és csapat).
Szerző: Szalánczi Gábor
A cikk először az a Kutya újság 2024-es augusztusi számában jelent meg.
