A világ egyik legnépszerűbb fajtái, a labrador és golden retrieverek sokak csodálatára nem arra születtek, hogy a kanapén heverésszenek és a gyerekek játszópajtásai legyenek. Vadászkutyák, akiket az Egyesült Királyságban arra szelektált a nemesség, hogy egy olyan vadásztársuk legyen, aki a lőtt vadat a lehető leggyorsabban elhozza anélkül, hogy zavarná azokat a területeket, ahol esetleg még lehet vad.
Egyesek szerint a retrievereket szinte távirányítós autóként lehet irányítani – hiszen rendíthetetlenül tartják az irányt, amerre vezetőjük küldte őket, sípjelre azonnal megállnak és engedelmesen hallgatnak gazdájukra. Azonban azt kevesen tudják, hogy akár egy tucat lőtt vad leesési helyét is képesek megjegyezni, emlékezetből, irányítás nélkül megkeresni, és egy-egy sebzett vadat is könnyedén, önállóan képesek megtalálni. Alapkövetelmény, hogy csendesen (a leghalkabb nyüsszentés nélkül) üljenek gazdájuk mellett, vagy vadászat közben szorosan a lábuk mellett sétáljanak – anélkül, hogy vezetőjük bármilyen formában kontrollálná őket. A megtalált vadat úgynevezett puha szájjal kell elhozniuk, a legkisebb mértékben sem tehetnek kárt benne.
A field trialok története
Évszázadok szigorú tenyésztése kellett ahhoz, hogy ilyen kutyákat láthassunk a mai vadászatokon. A legjobb tenyészegyedek kiválasztására az 1900-as évek elején a Szigetországban úgy nevezett Field Trialokat kezdtek szervezni, ahol a bírók egy vadászaton értékelték a kutyák munkáját. Csaknem száz évvel később még ma is így mérettetik meg a lelkes tenyésztők és tulajdonosok azt a szinte maréknyi kutyát, akiket erre érdemesnek találnak. Egy-egy ilyen vadásznap óriási nyomás és kihívás egy kutyának: órákon át higgadt fejjel, nyugodtan sétálni a gazdája mellett, miközben minden másodpercben történik valami rendkívül izgalmas. Vajon eltalálja a vadász a felreppenő kakast?
A rutinos ebek – és vezetőik – másodpercek alatt felmérik, hogy szerzett-e sérülést a vad, érdemes-e követni az útját. Egy másodpercig sem lehet lazsálni, hiszen pillanatok alatt sorra kerül az ember.
A Retriever Munkakutya Sportegyesület versenye
A 2023/2024-es vadászati idény utolsó hazai rendezvényét szervezte a Retriever Munkakutya Sportegyesület, akik csaknem 20 éve dolgoznak azért, hogy hazánk az európai retrieveres élet egyik központja legyen: több Európa Bajnokságnak adtunk otthont és egy-egy magyar field trialon nem ritka, hogy 8-10 nemzet is képviseli magát. A január 14-i versenynek az alsónémedi Kóhalma vadásztársaság adott otthont, 3 ország 14 kutyája állt vonalba reggel. Annak eldöntésére, hogy ki legyen közülük a legjobb, Kurt Becksteiner Ausztriából és Stefano Martinoli Olaszországból vállalkozott.
Kétes helyzetek
A változatos terület nem csak fácánkakasban, de mezei nyúlban is bővelkedett (melyet a versenyre való tekintettel külön hatósági engedéllyel vadászhatták), mely igencsak feladta a leckét főként a fiatal, tapasztalatlan kutyáknak. Már az első óra sok izgalmat tartogatott és a versenyző párosok több mint felét elveszítettük. Pillanatok alatt vége lehet az izgalmaknak: egy halk vinnyogás, hanyag lábmunka, egy kis tétovázás a lőtt vad felett, vagy akár az is, hogy sebzett vad helyett egy élő után iramodik kedvencünk. Ez utóbbit látva kérdőn néztem az olasz bíróra, mikor hogyan döntenek egy ilyen szituációban.
Ha egy fácán láthatóan sértetlenül röppen fel, de rövid időn belül letesz, a kutya pedig a nyomában van, nem egyszerű dönteni. Ha nem fogja meg, és a madár újra légbe szökken, akkor a kutyának onnantól vége a versenynek, hiszen egy élő madarat üldözött. Akkor sem egyértelmű a helyzet, ha megfogja, de nincs sérülés a madáron. Én általában ilyenkor adok egy esélyt még a kutyának, bár neki éreznie kell a különbséget egy sebzett és egy élő madár között.
Osztályozás
A bírók nem pontokat vagy osztályzatokat adnak a résztvevőknek, hanem A (esetleg A+ vagy A-, attól függően kiemelkedően jó volt-e a munka, vagy volt-e kisebb hiba) vagy B minősítéssel értékelik a feladatokat, mindamellett, hogy vannak olyan hibák, melyek miatt „nem minősült” vagy éppen „kizárt” minősítést kapnak. Ahhoz, hogy egy kutya legalább jó minősítést kaphasson, legalább 3 sikeres elhozása kell hogy legyen, a kitűnő címhez pedig legalább 5, kifogásolhatatlan munkát kell látniuk.
A hazai retrieveres élet felpezsdítése
Böszörményi Zsolt közel két évtizede vezeti a klubot és fogja össze azt a maréknyi embert, akik igyekeznek a hazai retrieveres életet felpezsdíteni, maga is sikeres tenyésztő, versenyző és bíró.
Óriási szerencse kell a trialekhez, és itt bármi megtörténhet. – magyarázza. Igaza is lett: az utolsó hajtásra három kutya maradt versenyben, amelyből kettő sajnos kiesett az utolsó elhozásukon. A szerencsefaktorhoz hozzátartozik, hogy egy ilyen vadászatot megszervezni sem gyerekjáték. Fontos, hogy elegendő vad legyen a versenyző kutyáknak, a vadászok jól lőjenek. A vadászatvezető, Schell László, Szecső Attila Csabával karöltve (aki maga is sikeres versenyző) azonban rendkívül profin levezényelte a napot. A résztvevők egy igazán hangulatos vadásznapon vehettek részt, aminek a végén még kürtszó is harsant.
A nap győztese kitűnő, CACIT címmel az osztrák Gernot Gollner lett, Woodrush Jil nevű kutyájával – akivel egyébként már decemberben is nyert a klub által szervezett versenyen.
Bevallom: Imádom Magyarországot! Lassan össze sem tudom számolni, hányszor volt itt szerencsénk, igaz, ilyen nyúlhajtáson még sosem jártam! Rendkívül izgalmas és érdekes volt! – nyilatkozta beszédében az első helyezett.
Az 5 éves fekete, szuka labrador retriever kutyát a versenyző felesége tenyésztette, így még nagyobb elismerés volt számukra a győzelem. Az apróvad vadászati idény végével a field trialoknak ugyan vége, de a munka nem állhat meg!
Szerző: Schmidt Orsolya
A cikk először az a Kutya újság 2024-es februári számában jelent meg.
